Olvasási idő: 6 perc

Egy holland bíróság, a lengyel bírósági reformra hivatkozva, megtagadta egy onnan érkező elfogatóparancs végrehajtását. Az EU Bírósága most megcáfolta a döntés megalapozottságát. Mernyei Ákos elemzése.

Karácsony előtt hirdetett ítéletet az Európai Unió Bírósága abban az ügyben, amelyben egy holland tagállami bíróság kétségbe vonta a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségét. Az eset élesen világít rá arra, hogy amennyiben egyes bíróságok a jogszabályok alkalmazása helyett ideológiai hadviselést folytatnak, az könnyen alááshatja a tagállamok közötti igazságügyi együttműködést.

Az Európai Unió Bírósága (EUB) ítéletében megállapította, hogy egy tagállami bíróság azon véleménye, hogy egy másik tagállam igazságszolgáltatását ez utóbbi mennyiben tartja függetlennek, önmagában nem lehet kellő alap arra, hogy e bíróság megtagadja a másik tagállam által kiadott európai elfogatóparancs végrehajtását. Ezzel az EUB elutasította a holland Rechtbank Amsterdam bíróság azon álláspontját, amely alapján az meg akarta tagadni egy kábítószer-csempészettel gyanúsított lengyel állampolgár saját hazájának történő kiadatását arra hivatkozva, hogy Lengyelországban sérülhet a gyanúsított tisztességes eljáráshoz való joga. Tette mindezt a holland bíróság azt állítva, hogy véleménye szerint Lengyelországban praktikusan megszűnt az igazsásszolgáltatás függetlensége a bírósági rendszert érintő egyes reformok miatt.

Korábban Lengyelország saját állampolgárával szemben bocsátott ki európai elfogatóparancsot mégpedig több száz kilogramm kábítószert birtoklása miatt. A félreértések elkerülése végett: a büntetőeljárás, amelyben a holland bíróság Lengyelország állampolgárát félti a lengyel igazságszolgáltatástól, köztörvényes és nem állam elleni bűncselekmény miatt folyik.

A holland bírósággal szemben tehát alappal állítható, hogy a kéretlen világboldogító szerepét öltötte magára.

Noha az EUB több különböző döntésében már korábban tisztázta az európai elfogatóparancs megtagadásának lehetséges eseteit, a holland bíróság mégis előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett a taláros testület elé. Folyamodványában azt kérdezte, hogy megtagadhatja-e az európai elfogatóparancs végrehajtását anélkül, hogy megvizsgálná annak a konkrét lengyel bíróságnak a függetlenségét, amely a keresett személy bűnösségéről döntene, azon az alapon, hogy a közelmúltbeli lengyel jogalkotási fejlemények alapján kétségei támadtak a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban. Hivatkozott többek között az Európai Bizottság által 2020. április 29-én indított kötelezettségszegési eljárásra is, amely kifogásokat fogalmazott meg a lengyel igazságszolgáltatással kapcsolatban. 

A jelen ügyben az EUB fenntartotta a korábbi ún. „kétlépcsős tesztjének” követelményét, amelynek értelmében az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása érdekében egy kétfázisú vizsgálatot kell követni, figyelembe véve az eset egyedi körülményeit is. Az első lépésben a hatóságnak meg kell határoznia, hogy objektíven, megbízható módon igazolható-e, hogy bizonyos hiányosságok miatt fennáll a tisztességes eljáráshoz való alapjog megsértésének kockázata. Második lépésben pedig pontosan meg kell határoznia azt, hogy ezek a hiányosságok mekkora hatással lehetnek az eljáró tagállami bíróság szintjén, figyelembe véve a gyanúsított személyes helyzetét, a bűncselekmény természetét és annak ténybeli körülményeit, amelyben az elfogató parancsot kiadták. 

Az EUB követte Sánchez Campos Bordona főtanácsnok indítványát, és azzal összhangban úgy ítélte meg, hogy nem levezethető az, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok, önmagukban elegendőek lennének ahhoz, hogy a végrehajtó tagállam igazságügyi hatósága úgy értékelhesse, hogy az adott tagállam egyetlen bírósága sem tartozik a „kibocsátó igazságügyi hatóság”, azaz a „bíróság” fogalma alá, vagyis más szavakkal, hogy Lengyelország bíróságainak egyike sem alkalmas az igazságszolgáltatási funkció ellátására.

Az EUB megállapítása szerint az európai elfogatóparancs végrehajtásának felfüggesztését csak az EUSZ 7. cikk szerinti eljárása vonhatná maga után, amennyiben az elmarasztaló eredménnyel zárulna. Ilyen marasztaló döntésre akkor kerülhet sor, ha az Európai Tanács megállapítja, hogy egy tagállam súlyos és tartós jogsértést követ el. Lengyelországgal szemben az eljárás ugyan folyamatban van, de ilyen elmarasztaló döntés még nem született, s ezt a holland bíróság is pontosan tudta.

Fontos, hogy az eset kiemelt jelentőségű abból a szempontból, hogy a megkereső bíróság elképzeléseinek más jelentős következményei is lehettek volna abban az esetben, ha kérdéseit  az EUB igenlő módon válaszolta volna meg.

Helyeslő döntés azt eredményezhette volna ugyanis, hogy az adott tagállam bíróságainak semmilyen más döntését sem kellene adott esetben más tagállamokban elismerni és végrehajtani,

ami a tagállami igazságszolgáltatási rendszerek egyenértékűsége, valamint a tagállami igazságszolgáltatások egymás iránt tanúsított kölcsönös bizalma elveinek végérvényes megdöntését jelentette volna. Ez a veszély most, bár feltehetőleg csak időlegesen, elhárult.

A szerző az MCC Jogi Iskolájának kutatótanára.