Olvasási idő: 10 perc

Több ok is meghúzódhat amögött, hogy a balközép pártok évek óta folyamatosan elveszítik támogatóikat. Dúró József elemző körképe.

Olykor érdemes kilépni egy kicsit a mindennapi események elemzéséből, és figyelmünket hosszabb távú, nagyobb trendek felé irányítani. Nem lehet cél mindenhol egyaránt érvényes megállapításokat tenni a politikai statisztikák alapján, de bizonyos folyamatok mintha számos országban hasonlóan zajlanának. Gyakran hallani ma már arról, hogy a hagyományos balközép pártok teret veszítenek. Az egészen biztosnak látszik, hogy Európában, és leginkább Nyugat-Európában ez a folyamat kevés kivételtől eltekintve zajlik. De mi lehet ezeknek a változásoknak az oka?

Jóformán alig találni olyan balközép pártot ma a kontinensen, amelynek támogatottsága meghaladná a 30 százalékot, miközben 20-30 évvel ezelőtt még jó pár példát lehetett fellelni. Okkal gondolhatjuk, hogy ha ennyi országban teret veszítenek a hasonló pártok, akkor ott vagy átalakul éppen a társadalom vagy valamit konzekvensen nagyon elrontanak. Amikor 17 országból 12-ben figyelhető meg visszaesés a kb. 30 évvel ezelőtti választási eredményhez képest, akkor érdemes minderre jobban ránézni. Természetesen lehet azt mondani, hogy vannak példák, amik kimaradtak (Románia, Szlovákia, baltiak, törpeállamok). Ez valóban így van, ám Romániában és Szlovákiában a mai baloldali párt nem indult az 1990-es évek első választásán (és ne menjünk el amellett a tényező mellett, hogy ezek a pártok elég komoly nacionalista retorikát is közvetítenek), a baltiaknál igazából releváns baloldali pártról egyedül Lettország esetében van értelme beszélni, ám ott ez többször is átalakult és köztudottan az orosz kisebbséget képviseli, míg Luxemburg esetében hasonló trendek ugyanúgy megfigyelhetőek, mint más nyugat-európai országokban. Málta valóban kivétel lehet, de ennek helyi okai vannak, amire hely híján most nem térünk ki.

1. táblázat. A szociáldemokrata párt szavazatarányai (%) az elemzésben vizsgált országokban.

Ország

Párt

Választási eredmény 1990-es évek eleje

Választási eredmény 2000-es évek eleje

Választási eredmény 2010-es évek eleje

Legutóbbi választási eredmény

Különbség (százalék-pont)

Portugália

PS

29,1

37,8

28,1

36,4

+7,3

Csehország

ČSSD

4,1

30,2

22,1

7,3

+3,2

Olaszország

PD (PDS, DS)

16,1

16,6

25,4

18,8

+2,7

Magyarország

MSZP

10,9

42,1

19,3

11,9

+1,0

Lengyelország

SLD

12,0

41,0

8,2

12,6

+0,6

Egyesült Királyság

LAB

34,4

40,7

29,0

32,2

-2,2

Finnország

SDP

22,1

24,5

19,1

17,7

-4,4

Belgium

SP+PS

25,5

27,9

22,9

16,2

-9,3

Svédország

SAP

37,7

39,9

30,7

28,3

-9,4

Norvégia

Ap

36,9

24,3

30,8

27,4

-9,5

Franciaország

PS

17,6

24,1

29,4

7,4

-10,2

Spanyolország

PSOE

38,8

34,2

28,8

28,0

-10,8

Dánia

S

37,4

29,1

24,8

25,9

-11,5

Németország

SPD

33,5

38,5

25,7

20,5

-13,0

Hollandia

PvdA

24,0

15,1

19,6

5,7

-18,3

Ausztria

SPÖ

42,8

36,5

26,8

21,2

-21,6

Görögország

Paszok

38,6

43,8

13,2

8,1

-30,5

Megjegyzés: az 1990-es, 2000-es és 2010-es évek eleje oszlopban az adott évtized első parlamenti választásának eredménye van feltüntetve. A különbség oszlopban a legutolsó választás és az 1990-es évek eleje választási eredményének különbsége szerepel.

Elegendőnek tűnik tehát a táblázatban említett országok balközép pártjait vizsgálni. Görögországban volt a legdurvább a visszaesés, itt a balközép pártot a 2010-es évek elején büntették meg a választók, miután Papandreu miniszterelnöksége alatt komoly megszorító intézkedések bevezetésére került sor az adósságválság megfékezése érdekében. Bár mondhatnánk, hogy ez megint elszigetelt eset, valójában nem az. Már a ’90-es években, Kosztasz Szimitisz vezetése alatt a Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok) egyértelműen piacpárti gazdaságpolitikát folytatott. Így volt ez a ’90-es években számos szociáldemokrata párttal, elsősorban gazdaságpolitikai kérdésekben egyre inkább jobbra tolódtak, azaz piacpártibbá váltak. Blair, Schröder, Miller vagy Gyurcsány is ezt az úgynevezett harmadikutas irányvonalat követte.

Idővel azonban ez a kezdetben sikeresnek látszó váltás megfosztotta eredeti üzeneteiktől a balközép pártokat. Elég a brit Munkáspártra, a német szociáldemokratákra vagy a lengyel baloldalra gondolni az ezredforduló tájékán, később pontosan emiatt nem tudtak megfelelő választ adni a gazdasági válságra, amely számos balközép párt támogatottságára hatott rendkívül negatívan. A Paszok mellett ilyen a – több más okból, de részben emiatt is – visszaeső MSZP vagy a német szociáldemokraták esete is. Valamennyien komoly visszaesést produkáltak a 2010-es évek elejére. Hagyományos szavazótáboruk – az alkalmazottak, részben, de csak részben a kékgalléros munkások – egy része más pártokat kezdett támogatni.

A munkások például sok esetben a radikális jobboldal felé sodródtak (pl. Ausztria), mivel az érdekeiket a balközép pártok már kevéssé képviselték – gyakran már retorikájukban sem. Ezek az emberek úgy érezték, a bevándorlók veszélyt jelentenek a munkahelyeikre, így arra a pártra kezdtek szavazni, amely szembement a bevándorlással.

A legtöbb országban így a baloldal dilemma elé került: koncentráljon-e a diplomás szavazói bázis megtartására és bővítésére, vagy próbálja meg visszaszerezni az alkalmazottak – sokszor közigazgatásban dolgozók és kékgalléros munkások – szavazatait. Világosan látható: azok a pártok, amelyek az első opciót választották, nem tudtak tartósan visszaerősödni. A baloldali értelmiségi szavazatokért folyó versenyben ugyanis sokszor már hátrányban vannak a szociáldemokrata pártok a zöldekkel szemben.

Ezzel szemben azok a tömörülések, amelyek hagyományos szavazóbázisuk felé is elkezdtek üzeneteket küldeni, képesek voltak megállítani a visszaesést, vagy akár erősödést is produkálni. Két, legalább részben sikeres receptet lehet találni: az egyiket a portugál Szocialista Párt és a brit Munkáspárt főzte ki. Lényege, hogy hagyományosan baloldali témák mentén kezdtek el kampányolni. Portugáliában 2015 óta szocialista kormány van hatalmon, ráadásul 2015-ös eredményükön is javítottak 2019-re. A fenti táblázatból is kiderül, hogy ma Európa egyik, ha nem a legsikeresebb balközép pártja a portugál. Az Egyesült Királyságban a Munkáspárt Jeremy Corbyn vezetése alatt átmenetileg tudta csak javítani a szavazatarányát, a Brexit mentén elfoglalt – finoman szólva is bonyolult és kétértelmű – üzenet miatt megbüntették őket a választók. A másik sikeres útnak a dán Szociáldemokraták irányvonala tűnik. Noha ez a párt is visszaesett az 1990-es választási eredményhez képest, de el tudta érni, hogy szavazóbázisa stabilizálódjon, illetve hogy a radikális jobboldaltól szavazókat tudjon visszahódítani. Ők azt lépték meg, hogy 2015-től konzekvensen beleálltak a bevándorlás kérdésébe – nem éppen a bevándorlást támogatók oldalán.

Ha a táblázatra vetünk még egy pillantást, látható, hogy a portugálokon kívül négy balközép párt tudott javítani az eredményén az 1990-es évek elejéhez képest. A kép azonban rendkívül csalóka. A négyből három ország posztkommunista, ahol az átmenet utáni első szabad választásokon nem túl meglepő, hogy nem tudtak sikereket elérni ezek a pártok (noha a Cseh Szociáldemokrata Párt nem a kommunista állampárt utódpártja). Itt inkább a 2000-es évek elejével célszerű elvégezni az összevetést, e tekintetben pedig már szembetűnő a negatív irányú változás. Olaszországban a képet tovább bonyolítja, hogy itt a ’90-es évek első felében gyakorlatilag teljesen új pártrendszer jött létre, amely azóta is komoly mozgásban van. Az viszont tény, hogy a Demokrata Párt (PD) 2008-ban – egy évvel létrejötte után – még 33,1 százalékos eredményt tudhatott magáénak a választásokon.

Összefoglalva tehát két dolog bizton kijelenthető. Először is, hogy a szociáldemokrata pártok igenis válságban vannak Európa-szerte.

Szavazatokat veszítenek, és vannak olyan országok, ahol már kispárti státuszba süllyedtek (pl. Franciaország, Görögország vagy Hollandia). Ezt részben a harmadikutas irányvonal felvállalása, részben a társadalmi átalakulások okozták. Ugyanakkor néhány párt sikeresen szállt szembe ezzel a kihívással: a portugál és a brit balközép tömörülés balra tolódott, míg a dán Szociáldemokraták a bevándorlás kérdésében elfoglalt álláspontjukkal tudtak szavazókat visszahódítani. Azok a pártok azonban, amelyek az értelmiségi politizálás útjára léptek, javarészt tovább csúsztak a lejtőn. Ma még nehéz megmondani, hogy a zöldek vagy más újbaloldali pártok hosszú távon képesek lesznek-e átvenni a szociáldemokrata pártok helyét. A volt szocialista országokban ennek vajmi csekély az esélye, Nyugat-Európában azonban nem elképzelhetetlen, hogy a baloldal hosszú távon is megosztottá válik két, nagyjából hasonló méretű párt, a szociáldemokraták és a zöldek között. Mutatnak ebbe az irányba jelek a német nyelvterületen és a Benelux államokban is. Ugyanakkor Dél-Európában a zöldek nem tudtak gyökeret ereszteni, itt vagy radikális baloldali pártok (a görög Sziriza vagy a spanyol Podemos), vagy flexibilis ideológiával rendelkező populista pártok (az olasz Öt Csillag Mozgalom) tudtak megerősödni. Észak-Európában viszont a szociáldemokrata pártok még mindig egyértelműen vezető pozíciót töltenek be a pártrendszer baloldalán.

A szerző politológus, az MCC Politikatudományi Műhelyének kutatótanára.

Borítókép: Kurucz Árpád