Olvasási idő: 7 perc

Ha valamire nem számítottak az elemzők Oroszországgal kapcsolatban, az az, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki vezető visszatér Moszkvába. "Biztos jó oka volt rá". De mi lehetett az? Demkó Attila írása.

Navalnij személye önmagában kihívást jelent a Kreml számára, hiszen évek óta a tíz legmegbízhatóbb orosz politikus közt szokták felsorolni. Júniusban lesz 45 éves, magas, jó fellépésű, és rendkívül ambíciózus. El lehet képzelni akár Oroszország következő elnökeként is.

Megfelelő mértékben nacionalista – ez az orosz közvélemény számára fontos, de nem része a hatalom köreinek, sőt sokat szenvedett ellenük harcolva.  Az elmúlt évtizedben rengeteg borsot tört a politikai és gazdasági elit (a kettő nem választható el igazán egymástól) orra alá azzal, hogy a népszerű youtube csatornáján a „belső kör”, az „arany százas” korruptságára hívja fel a figyelmet. A hatalom képviselői igyekeznek még csak nem is kiejteni a nevét, számukra a németországi tartózkodása, még a mérgezését követő nemzetközi botrányok mellett is, kényelmes megoldás lehetett volna. Ekkor mozgalma – hozzá hasonló karakteres vezető nélkül – lassan eljelentéktelenedett volna, és tovább erősödött volna az a vélemény, miszerint Navalnijt a Nyugat támogatja, így nyugati érdekeket képvisel. Hazatérésekor nem véletlenül mondta szinte először az újságíróknak, hogy az elmúlt hónapok legszebb pillanata, hogy ismét Oroszországba léphet.

Ez a visszatérés ugyanakkor akár hosszú börtönt is jelenthet Navalnijnak, ha pedig az ellene a múlt évben elkövetett merényletet is figyelembe vesszük, akkor különösen bátor és meggondolatlan lépésnek tűnik.

De csak akkor, ha azt képzeljük, hogy Oroszország az, aminek a Nyugaton sokan tartják: egy egyközpontú ország, amelyet Vlagyimir Putyin egyeduralkodóként, vaskézzel ural. Csakhogy ez távol állt a valóságtól Putyin uralmának csúcsán is. Egy pillanatig sem létezett a mindent látó szem, bármennyire is jó taktikus a Kreml ura.

A jövőre hetvenéves orosz vezető pedig alighanem már túl van a zeniten. Mondjuk ki egyértelműen: Vlagyimir Putyin, a nyugaton elterjedt, sőt terjesztett nézettel ellentétben, sohasem volt egyeduralkodó. Jelcin elnök családja mellett olyan oligarchák támogatásával jutott hatalomra, mint Borisz Berezovszkij. A század első évtizedében - két első elnöki ciklusa alatt aztán leszámolt az oligarchák egy részével, köztük Berezovszkijjal, de ezt nem egyedül sikerült elérnie. Az elnök nem feltétlenül uralt minden hatalmi csoportosulást, ami az első körös küzdelemben mellette állt a 2000-res években sem. Sokan mondják, hogy a trón mögött az egyik komoly tényező immár két évtizede Igor Szecsin - aki most a Rosznyefty igazgatótanácsának elnöke. Szecsin egyesek szerint csupán hűséges, kőkemény végrehajtó, mások szerint már inkább olyasvalaki, aki önállóan is tényező. Hogy ma mennyire lojális Putyinhoz – alighanem csak ő maga tudja. Az emberek is változnak, a körülmények, az érdekek pedig még inkább. Vannak mások is, akiket ugyan Putyin helyezett pozícióba, de két évtized alatt saját hatalmi bázist építettek ki. Oroszország tehát csak távolról nézve monolit. A csecsen hadúr, Ramzan Kadirov állam az államban, a haderő önálló hatalmi központ, mint ahogy jópár oligarcha is több egyszerű bábúnál a sakktáblán. A volt KGB-sek – a szilovikok köre is megannyi klánra oszlik. Ezek a törésvonalak pedig egyre mélyülnek, ahogy növekszik a belső és külső nyomás, és éleződik az utódlási harc.

A tudatosan útjukra indított pletykákkal ellentétben Putyin vélhetően nem beteg komolyan, de már látszik uralmának vége.

A helyzet már csak azért is fokozódik, mert 2021 szeptemberében Duma választást tartanak Oroszországban. A Kreml szempontjából a hatalom pártjának, az Egységes Oroszország pártnak a sikere kulcsfontosságú. Ezen párt 2020 végi támogatottsága 31,1 százalék volt, míg a kommunisták 13,1, az Zsirinovszkij féle LDPR pedig 11, 7 százalékon áll. Az Egységes Oroszország öt évvel ezelőtt több mint 54 százalékot szerzett, ez vélhetően a növekvő társadalmi elégedetlenség miatt nehezen lesz tartható. A párt nagyobb arányú pozícióvesztése könnyen alááshatná Putyin terveit, melyek feltételezhetően a hatalom lassú, fokozatos átengedéséről szólnak. Az ugyanis szinte kizárt, hogy Vlagyimir Putyin 2024 után két újabb hat éves elnöki ciklust kitöltsön, és 2036-ig hatalmon maradjon. Az orosz vezetőt sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy a fantázia világában élne: pontosan tudja, hogy nem tarthatja fenn uralmát 84 éves koráig. Egy olyan erős utódot kell találnia, aki megóvja őt és családját úgy, ahogy Putyin maga megóvta Jelcint és családját, miután megkapta a hatalmat.

Vannak arra utaló jelek, hogy a Navalnij-jelenség a hatalom belső köreinek mélyülő megosztottságát mutatja. A rendszer korábbi oszlopai közül páran háttérbe szorításukként értékelik Putyin elnök egyes reformjait, az alkotmány megváltoztatását, ami egyáltalán lehetővé tette, hogy 2024-ben az elnök ne adja át a hatalmat, egyes technokraták és rivális szilovik körök pozícióba helyezését, és ezért generálnak elégedetlenséget. Erre a Kreml készül is.

Tavaly év végén számos politikai szabadságjogot korlátozó rendeletet írt alá Putyin, valamint „politikai-katonai” feladatok ellátásával ruházták fel az Orosz Gárdát – ami szakértők szerint egyértelműen a politikai tüntetések leverésére való felkészülést jelenti.

Navalnij egész egyszerűen egy eszköz lehet ebben az élesedő küzdelemben – miközben ő maga természetesen gondolhatja úgy, hogy ezen köröket kihasználva erősíti hatalmát. Tény, Navalnijból most potens szereplőt lehet faragni, hiszen a vele szemben indított támadás jelentősen emelte mind belső, mind külső profilját.

Akármiért is döntött Navalnij a hazajövetel mellett, egy dolog igen valószínű: hatalmas fejfájást okozott ezzel Vlagyimir Putyinnak. Még nagyobb hőst csinálni belőle akár egy hosszú börtönbüntetéssel, akár valami rosszabbal nagyon veszélyes, de szabadjára engedni sem lehet. Navalnij ügye ezért nagyon különös, a félresikerült mérgezéstől a hihetetlenül bátor hazatérésig minden beleillik a képbe. A „miért”-re az, hogy komoly belső erők is állnak az ambíciózus politikus mögött, ugyanakkor csak egy magyarázat. Van más, sokkal egyszerűbb magyarázat is. Azért, mert dolgok beleillenek a „kép”-be, még nem feltétlenül van „kép”. Lehet, hogy az ellenzéki vezető egész egyszerűen a Nyugat támogatásában és népszerűségének védő erejében bízik.  Navalnij sorsát követve a következő hónapokban sok mindent meg lehet majd látni abból, hogy a természetes és különféle érdekek által gerjesztett köd mögött mi zajlik Oroszországban. Mert az biztos, hogy nagyon jelentős folyamatok indultak el tavaly, amelyek az orosz belpolitikán túl hatással lehetnek a világpolitikára is.

A szerző biztonságpolitikai szakértő, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője.

Borítókép:CNN/Getty