Olvasási idő: 8 perc

Amikor Szaúd-Arábiára gondolunk egy kietlen, sivatagos, olajfúrókutaktól hemzsegő, autoriter iszlám rezsim képét látjuk. Általában nem alaptalanul. Szabó Botond írása.

Párhuzamosan viszont egy technológiailag fejlett, innovatív országot képét is kapjuk, kimagasló bérekkel és infrastruktúrával. Egy sokszínű helyről van tehát szó, ahol a többi Öböl-menti országhoz hasonlóan több millió külföldi munkavállaló él, noha gyakran modernkori rabszolgaként a legegyszerűbb fizikai munkákat végezve. Az aggastyán uralkodóval, az ambiciózus örökössel, kedvező történelmi és gazdasági helyzetével, Szaúd-Arábia válaszút előtt áll. Vajon képes a gazdasági fejlődés érdekében nyitni és modernizálódni, beleértve a vallási alapokon szigorúan bebetonozott társadalmi struktúrákat, vagy mindentől függetlenül ez még várat magára? A nemrég bejelentett reformok az elsőre engednek következtetni.

Mohamed Bin Szalmán koronaherceg négy új törvény-tervezetet jelentett be, amik elindíthatják az országot a kodifikált jogrend és a modernizáció útján. Ezek a személyes jogállásról szóló törvény, a civil ügyletekről szóló törvény, a diszkrecionális szankciók büntetőkódexe és a bizonyítási szabályokról szóló törvény. Elsőre idegennek látszanak ezek a rendelkezések, holott nekünk régóta teljesen megszokottak és maguktól értetődőek. Ilyen például a személyes jogállásról szóló törvény, amely a családi kapcsolatokat rendezi (a korábbi nőket diszkriminalizáló iszlámon alapuló szabályok helyett, mint amilyen a választójog, vezetői engedély, vagy válás volt korábban), vagy a civil ügyletekről szóló norma, ami a hétköznapi élet polgári tranzakcióinak (szerződéskötési szabadságok) rendszerét köti jogszabályhoz. A diszkrecionális szankciók pedig a bíróságok egyéni mérlegelésen alapuló büntetéskiszabását hivatottak mérsékelni, ugyanis az iszlám törvények alapján működő szaúdi bíróságok gyakran hoztak aránytalan és igazságtalan döntésket. Ezzel párhuzamos reformtörvény a bizonyítási szabályokról szóló, ami alapvető eljárásjogi biztosíték az állampolgárok védelmében, úgy, mint az ártatlanság vélelme.

A törvények jellegéből is látható, hogy átfogó reformokat tartalmaznak, amelyek az egész igazságszolgáltatást és eljárásrendet is hivatottak megújítani. A koronaherceg szerint a cél a hatékonyság, megbízhatóság és átláthatóság javítása, mindezt az emberi jogok védelmével együtt, különösen, ami a nőket ért hátrányos megkülönböztetés felszámolását érinti. Szerinte a globális versenyképesség elengedhetetlen feltétele egy egységes jogi keret mind a vállalkozások, mind az állampolgárok számára.

Az irány tehát egyértelműen progresszívnek és “nyugatbarátnak” tűnik. De miért pont most? Miért ennyire hirtelen és radikális a váltás?

Ne érzelmi vagy emberi jogi alapokat keressünk, hanem vizsgáljuk inkább meg az Arab-félsziget szövetségi rendszereit. Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok egymás kivételes szövetségesei. Az Egyesült Államok nemrég új elnököt választott Joe Biden személyében, aki első megnyilatkozásai között egyértelművé tette, hogy “Amerika visszatért”, a régi szövetségesek, és “baráti demokráciák” számíthatnak rá, vagyis várhatóan újra nagyobb szerepet fognak külpolitikájában játszani a jogállami és emberi jogi kérdések. Biden nem titkoltan ismét aktív külpolitikai szerepvállalást ígért, ami a korábbi tapasztalatok szerint együtt jár a hírhedt “demokráciaexporttal”. Az ördög sosem alszik, így a gyanú sem. Amerika “visszatérése”, Trump negyven éve nem látott nemzetközi konfliktusmentes, pacifista elnöksége után kétértelmű lehet. Február 4-i beszédében Biden amellett, hogy az autoriter rendszerek lebontásáról beszélt, azt is leszögezte, hogy felfüggeszti a csapatkivonásokat és kiáll minden téren a kisebbségek jogaiért világszerte.

Az új elnökséggel Szaúd-Arábiának régi-új reményei (avagy aggályai, hisz az új amerikai kormányzat egyértelműen elutasítja a szaúdiak mindennemű jemeni aggresszióját)  támadtak a túl rég óta Jemenben zajló konfliktus rendezésére, illetve Iránnal szembeni pozícióinak megerősítésére. Ezek alapján feltételezhető, hogy a váratlan reformkor egyszerre egy politikai gesztus is Washington felé (két szaúdi-amerikai kettős állampolgár börtönből való kiengedése mellett). Ezt a sejtést erősíti a szaúdi-izraeli kapcsolatok alakulása is. Szaúd-Arábia ugyanis mérsékelte az antiszemita tartalmak súlyosságát és gyakoriságát iskolai tankönyveiben, valamint különböző történelmi feltevések alapján igyekszik Jeruzsálemet iszlám szempontból kevésbé fontos városnak feltüntetni.

Jelentéktelennek tűnő, de talán a szaúdi politikai gondolkodás jelenlegi vonalát tükröző esemény volt januárban az a közéleti Twitter-vita, ami arról szólt, hogy eltávolítsák-e a kardot a szaúdi zászlóból.

Ez is jól mutatja, hogy igenis jelen van egy modernizációs és változást kívánó szellem, habár meglehet, korántsem olyan mértékben, mint amit a friss döntésekből kiolvashatunk, hiszen tényleges megújulásról, vagy demokratizálódásról szó sincs.

A pozitív törekvéseket erősíti Mohamed al-Issa, a Mekka központú Muszlim Világliga (MWL) vezetőjének levelei a Facebook és a Twitter vezérigazgatóihoz, amelyek célja egyrészt a szaúdi moderáció propagálása, másrészt nyitott és konstruktív párbeszédet, együttműködést ajánl minden közösségi médiaplatformnak a gyűlöletbeszéd elleni közös fellépés érdekében. Ez a felajánlás viszont szintén kétarcú, hisz a nem muszlimokat továbbra is diszkriminációs törvények sújtják ezen országokban.

A helyzetet összegezve mindenesetre látszik, hogy Szaúd-Arábia változni akar. Minden gyanú és feltételezés ellenére is egyértelmű a szándék az ország megreformálására. Ennek fő mozgatórugója, hogy enélkül nem tudják kihasználni a gazdasági élet adta lehetőségeket. Egy piacgazdaság hatásfoka örökké messze lesz a Pareto-hatékony állapottól (az a gazdasági helyzet, amikor egyik szereplőnek sem lehet “jobb” anélkül, hogy egy másik szereplőnek “rosszabb” lenne), ha a lakosság fele (értsd: nők) kapásból korlátozva vannak a vállalkozás, de még egyes termékek megvásárlásánál is.

Óvatos egyensúlyozást fog követelni ez a kísérlet, ahol az igazi kérdés már csak a “hogyan”. Erre pedig jelenleg nincs válasz, se gyakorlati tapasztalat, hisz egyetlen hozzájuk hasonló arab ország se járta végig ezt az utat, különösen nem azok az “olaj-monarchiák” akik eddig is kényelmesen éltek a jelenlegi rendszerükben.

Vajon lehetséges egy hatékony, modern államrendet és jóléti társadalmat kialakítani a szuverenitás feltétlen megőrzése és az iszlámban a mindennapi életet meglehetősen korlátozó és szigorú vallási, tradíciók megőrzése mellett? Mennyire lehet bízni az ígért reformok hosszú távú megvalósulásában? Ez a jelen és a jövő kérdése is, amiben a nagyhatalmak is aktív szerepet fognak játszani és amit mindenképp érdemes lesz nyomon követni.

A szerző az MCC Társadalomtudományi Iskolájának diákja.

Borítókép: iflr.com