2020 kétségkívül a koronavírusról szól. Március óta meghatározza hétköznapjainkat és úgy tűnik, hogy a következő hónapok sem hoznak változást. Ennek ellenére a vírussal kapcsolatos kérdések közül sokra még mindig nem tudunk biztos választ adni. Politikatudományi szempontból központi kérdésnek számít, hogy milyen hatást gyakorol a koronavírus és a járványt kísérő gazdasági válság a választók döntéseire. Válaszadási kísérleteink során eddig többnyire csak korábbi válsághelyzetekre adott reakciókra építhettünk, ezért rendkívül értékes a Székelyföldi Közpolitikai Intézet és a Bálványos Intézet 2020 nyarán végzett kutatása, amely a koronavírus járvány román politikai kultúrára gyakorolt hatását is vizsgálta a romániai magyarellenesség aktuális jellegzetességei mellett.
A két intézet kutatásának elsődleges célja a romániai magyarellenesség aktuális jellegzetességeinek megragadása volt, amely mellett azt is vizsgálták, hogy a koronavírus járvány milyen hatást gyakorolt a román politikai kultúrára, elsősorban a nem demokratikus vezetési modellek elfogadására.
A magyarokkal szembeni attitűdöket hét dimenzióban vizsgálták. Négy a társadalmi integráció (pl. jogegyenlőség, személyes közvetlen kapcsolatok) többségi támogatottságára, három pedig a kulturális és politikai pluralizmus (pl. kisebbségi jogok) elfogadottságára vonatkozott. A kérdéseket mind a hét dimenzióban általánosan (a más etnikumúak, kisebbségek) és specifikusan (a magyarok vonatkozásában) is feltették.
Nyelvi központú magyarellenesség
A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a magyarellenesség jelenleg a nyelvi dimenzióban mutatható ki a legélesebben. A románok 68 százaléka szerint udvariatlanság, ha a magyarok anyanyelvükön beszélnek egymással románok közelében, míg más kisebbségek esetében „csak” 54 százalék gondolja így. 64 százalékuk gondolja úgy, hogy a magyarok akkor sem szólalnak meg románul, ha beszélik a nyelvet. Más kisebbségekről 53 százalék vélekedik így. A románok szintén 53 százalékát (szemben az egyéb anyanyelvűek esetében mért 31 százalékkal) jelentős mértékben zavarja, ha egy magyar hibásan beszél románul. A magyarok esetében az akcentus is jóval kevésbé elfogadott. Más nyelvek esetén 78 százalék számára egyáltalán nem zavaró az akcentus, míg a magyarok vonatkozásában ez az arány 47 százalék.
A románok 26 százaléka fogadná el az iskolai magyar nyelvoktatást a román gyerekek számára (az egyéb kisebbségek esetében az arány még alacsonyabb, 15 százalékos). Ezzel szemben 90, illetve 86 százalék szerint a magyar és a más nemzetiségű gyermekek román tannyelvű osztályokban kellene tanuljanak. A román gyerekek magyar tanulását a magyar lakta vidékeken csak 43 százalék támogatja.
Ezek az adatok különösen annak tükrében érdekesek, hogy a további dimenziók (pl. társadalmi távolságok, gazdaság) arra utalnak, hogy a románok összességében támogatóak a magyarok egyéni integrációjával kapcsolatban. Elsöprő többség fogadna el magyart munkatársként (93 százalék), szomszédként (92 százalék), sőt munkahelyi felettesként (89 százalék) és családtagként (87 százalék) is. Emellett viszonylag alacsony (17-17 százalék) azoknak az aránya, akik egy szabad munkahelyre inkább románt vennének fel egy magyarral szemben, továbbá akik szerint „egyes munkakörökbe, mint a bíró vagy a rendőr, kizárólag románokat kellene alkalmazni”. Az általános, más etnikumúakra vonatkozó kérdésfeltevésben a diszkrimináció elfogadottsága ezeknél az arányoknál rendre magasabb, minden bizonnyal azért, mert a válaszadók egy része más kisebbségekre (pl. romákra) gondolt. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet 2008-as vizsgálata az utóbbi két kérdésben még 40 százalék körüli elutasítást mért, ami jelentős változásról tanúskodik.
Forrás: cemo.ro
A többséget (53 százalék) a magyarok kettős állampolgársága sem zavarja, ami pozitív irányú elmozdulás a korábbi évekhez képest. Az önálló magyar iskolák működését, a magyar nyelv közintézményekben (pl. egészségügyi és közigazgatási intézmények) hivatalos keretek között történő használatát viszont már csak 23 százalék tartja elfogadhatónak. A legrosszabb megítéléssel a területi autonómia ügye rendelkezik, 11 százalékos támogatottsága azonban a nyelvhasználat megítéléséhez hasonlóan nem különbözik érdemben a korábbi kutatások adataitól.
Ebben az értelemben nehéz a magyarokkal szembeni diszkriminatív gyakorlatoktól elválasztani. A nyelvi intoleranciát ugyanakkor sem a magyarok, sem a többségiek nem diszkriminációs keretben értelmezik, mivel számos egyéni élethelyzetben (pl. munkavállalás, vásárlás, lakhely választás) csak minimálisan találkoznak vele. Ezek az adatok a korábbinál, elsősorban az egyéni színterén pozitív irányú elmozdulást mutatnak, aminek tükrében érdemes külön kitérni a politikai dimenzióra, azonban belül a választások területére.
Magyar politikusok esélyei a románok körében
A szeptemberi önkormányzati választási eredmények értékelése során központi kérdésnek tűnt, hogy gyengült-e az etnikai szempont a romániai választások során, a korábbinál nagyobb mértékben szavaznak-e románok magyar jelöltekre és ez a folyamat érzékelhető-e fordított irányba is? A kutatás ennek vonatkozásában is érdekes adatokkal szolgál.
A telefonos vizsgálat során megkérdezettek 79 százaléka szerint magyarok megválaszthatók polgármesternek és parlamenti képviselőnek, ami megegyezik a „más etnikumúak” esetében mért értékkel. Az elmozdulás jelentős 2012-höz képest, amikor még csak 59 százalék adta ugyanezt a választ. A helyi politika szintje felett azonban még várni kell a fordulatra. Egy magyar elnökjelöltet csak a válaszadók 40 százaléka tart támogathatónak (más etnikumú esetén 57 százalék nyilatkozott így). Ennek tükrében hiába azonosítható egy erdélyi, fiatal, felsőfokú végzettségű román választói csoport, amely nyitott a magyar politikusok felé, a románok döntő többsége továbbra is elzárkózik a magyar jelöltek támogatásától országos politikai színtéren.
Erős vezetők támogatása
A kutatás másik, különösen aktuális kérdése a járvány politikai kultúrára gyakorolt hatása volt. A demokratikus kereteket felváltó lehetőségek közül több forgatókönyv népszerűségét vizsgálták. Az erős vezető, a katonai diktatúra, az egyházi vezetők irányításának (teokrácia), a szakértők hatalmának (technokrácia) mérése mellett megjelent a szakértői döntéshozatal és az ügyészségi kontroll („az ügyészség és a DNA szólhasson bele, hogy a kormány és a parlament milyen törvényeket hoz”) támogatottságának vizsgálata is.
Legnagyobb mértékben az erőskezű vezető iránti igény növekedett: 63-ról 79 százalékra, de a technokratikus vezetés elfogadottsága is erősödött. Az elnöki jogkörök bővítésének (56-ról 60 százalékra), a katonai diktatúra elfogadóinak (25-ről 29 százalékra) tábora egyaránt kis mértékben bővült. Ezeknél az értékeknél is magasabb az ügyészségi kontroll támogatottsága (77 százalék). Ha ezzel párhuzamba állítjuk a romániai, demokratikus politikai működéshez elengedhetetlen intézmények (önkormányzatok, parlament, kormány, elnök) bizalmi indexeit, akkor szinte minden esetben 50 százalék alatti értéket találunk. A magyarok annyiban tekinthetőek sajátos csoportnak, hogy körükben a szakértői döntéshozatal támogatottsága átlag feletti.
„Dolgozzanak, ne beszéljenek”
A kutatás különleges időszakban készített egy pillanatfelvételt a román politikai kultúráról.
A magyar nyelvvel szembeni ellenérzésekhez hasonló karakteres jelleggel figyelhető meg a nem demokratikus politikai vezetés elfogadottságának növekedése is. Ez rendkívül fontos eredmény, ugyanis a régió országaiban a politikai intézményrendszer demokratikus működéséhez szükséges szereplők (pl. önkormányzatok, parlament, pártok, kormány) iránti bizalomnak eddig két szakaszban figyelhettük meg jelentős mértékű csökkenését. Az első szakasz a rendszerváltásokat követő átmeneti időszak volt, amely során a gazdasági és szociális nehézségek miatt jelentősen csökkent a demokrácia, a demokratikus politikai működés központi szereplőinek elfogadottsága. A következő markáns népszerűségcsökkenést a 2008-as gazdasági válságot követő évek eredményezték, amely időszak nehézségeit a választók jelentős része a piacgazdaság és a demokrácia következményeként értelmezte. A jövő egyik fontos kérdése lesz a régióban, hogy amennyiben a koronavírus járvány tartósan, akár éveken át a hétköznapok része marad, gazdasági hatásai pedig széles társadalmi csoportot érintenek negatívan, akkor politikai szempontból olyan traumává válik-e mint az átmenet válsága és a 2008-as gazdasági válság, amelyek következtében sok választó veszítette el a demokráciába és a piacgazdaságba vetett bizalmát.
A szerző az MCC Politikatudományi Műhelyének kutatótanára.
Borítókép: MTI.
