V4-elnökség újratöltve
2021. július 1-jén Magyarország vette át Lengyelországtól az éves V4-elnökséget. A legfontosabb feladat jelenleg a törékeny egészségügyi és járványügyi eredmények megőrzése és tartóssá tétele, valamint a társadalmi és gazdasági alrendszerek újraindítása. Természetesen ez jelenti a prioritást mind a tagállamok, mind az EU számára. Az egyik legdinamikusabb EU-n belüli regionális együttműködést jelentő V4 platform kulcsszerepet kaphat ebben a négy ország közös érdekeinek előmozdításával.
Mindazonáltal messze nem csak a koronavírus nyomán kialakult válságok következményeinek kezelése lesz a feladat: a Brexitet követő kihívások, a globális és európai biztonsági kockázatok, a környezetvédelmi (kibocsátáscsökkentési) célok elérésének rendszere, az energiabiztonság hosszú távú biztosítása, a Nyugat-Balkán integrációja – csupán néhány példa, hogy mennyi mindenben lenne célszerű közös álláspontot kialakítania a visegrádiaknak. Mivel a négy országot sokkal több minden köti össze, mint ami elválasztja, az uniós szintű együttműködés jogos és logikus elvárásnak tekinthető. Ezt erősíti, hogy Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában is olyan kormányok töltik jelenleg mandátumukat, amelyek a másik három félre egyenrangú és tiszteletre méltó partnerként tekintenek.
A most induló V4 elnökség jó lehetőséget kínál hazánk számára, hogy fontos ügyeket vegyen a regionális együttműködés napirendjére, és megpróbálja a közös visegrádi álláspontot becsatornázni az uniós döntéshozatali gépezetbe egy rendkívül nehéz, kritikus időszakban.
Migráció – újra tömegek az EU külső határain?
A fenti gondolatmenetet és (szak)politikai témákat kiegészíthetjük a migrációval. Ma már egyértelműen látszik, hogy az európai pandémiás helyzet javulásával – és így a határzárak és az utazási korlátozások feloldásával – egyidejűleg a fejlődő világban (vagyis a legfontosabb kibocsátó és tranzitrégiókban) csak most kezd kibontakozni a járványt övező súlyos társadalmi és gazdasági válság. A két folyamat együttesen az ún. push- és pull tényezők felerősödését eredményezi. Kritikus a helyzet a szubszaharai térségben és a MENA-régióban is, ahol a gazdasági visszaesés és a megugró munkanélküliség komoly problémát jelent.
A frontországok közül különösen nehéz helyzetben van Olaszország, kisebb mértékben Spanyolország, de a Nyugat-Balkánon is érezhetően élénkültek az ún. másodlagos migrációs mozgások. A gazdasági célú bevándorlás erősödésére utal, hogy egyre nagyobb számban és arányban érkeznek fegyveres konfliktus által nem sújtott, azonban komoly gazdasági problémákkal szembesülő országokból, például Tunéziából, Marokkóból vagy éppen Bangladesből (de említhetnénk fekete-afrikai államokat is).
Mindeközben az Unió és az érintett tagállamok többsége továbbra sem tudott megegyezésre jutni a közös menekültügyi és migrációs politika alapjairól. A Bizottság tavaly szeptemberben bemutatott javaslatcsomagja kilenc hónap alatt sem jutott előrébb a brüsszeli döntéshozatali gépezetben. Márpedig minden elvesztegetett nappal az EU jó eséllyel egy apró lépést tesz egy újabb kezelhetetlen válsághelyzet felé. Persze a tagállamok megosztottsága továbbra is érthető: a kizárólagos humanitárius narratíva és az erőltetett szolidaritás (=szétosztás) továbbra is központi elemként jelenik meg nyugat-európai és brüsszeli vezető politikusok körében, miközben legalább fél tucat tagállam mereven elutasítja ezeket. Megjegyzendő, hogy a menedékkérők szétosztása az asztalon heverő bizottsági javaslatcsomagban de jure csupán „kötelezően választható” lenne, egy válsághelyzetben azonban könnyen kikényszeríthető automatizmusba csapna át. A külső határok védelmét szorgalmazó, szigorításpárti tagállamok – különösen a V4-ek, Dánia, újabban Ausztria – által nyilvánvalóan nem támogatható csomag sorsa egyelőre kérdéses: sem a tavalyi német, sem az idei portugál soros elnökség nem tudta érdemben előmozdítani a migrációs „dossziét”. A fenti folyamatok miatt ugyanakkor szinte borítékolható, hogy az EU igyekszik majd mielőbbi előrelépést elérni. Nagy kérdés, hogy milyen kompromisszum tárgyalható ki: bár a bizottsági csomag például erősítené a repatriálásokat, ez önmagában kevés, és bármilyen relokációs elem vörös vonalat jelent az említett elutasító tagállamoknak.
Kilátások a szlovén elnökség alatt
Schengen megerősítése, vagy éppen a szomszédságpolitika erősítése (különös tekintettel a Nyugat-Balkánra). Ezekhez hozzácsaphatjuk az új migrációs és menekültügyi csomag előmozdítását is. A V4-ek számára az eddigi tapasztalatok alapján előnyt jelenthet, hogy egy térségbeli tagállam adja a soros elnökséget, amely maga is maximálisan érdekelt a külső határok védelmében. Ráadásul a magyar kormányfő kifejezetten jó kapcsolatot ápol szlovén kollégájával, ami szintén némi könnyebbséget jelenthet. Hiba lenne azonban ezek jelentőségét túlbecsülni, hiszen minden soros elnökséget betöltő tagállam igyekszik megfelelni a szélesebb brüsszeli elvárásoknak, és sokkal inkább a folyamatos kompromisszumkeresés jellemző. Mégis, az említett adottságok kedvezőek magyar szempontból: a V4-elnökséggel a háta mögött Budapest jó lehetőséget kap arra, hogy a V4-ek szigorításpárti migrációs álláspontját hatékonyan megjelenítse az uniós arénában, adott esetben további szövetségeseket gyűjtve. Nem kérdés, hogy erre szüksége is lesz – és messze nem csak a bevándorlás területén.
Egy valami egészen biztos: rendkívül izgalmas időszak elé nézünk.
Borítókép: shutterstock.
