Az Egyesült Államok végleges afganisztáni kivonulása magával hozta a teljes összeomlást és a tálib hatalomátvételt, ám a világbotrányt okozó eseménysorozatnak sokkal több dimenziója van az afgán nemzet tragédiájánál vagy a Nyugat katonai arcvesztésénél. A térségben ugyanis más államok is találhatóak, akiknek közvetlen nemzetbiztonsági kockázatot jelent a tálib uralom, így például India vagy Pakisztán. A két ország kapcsolata korántsem a legfényesebb. A hírhedt kasmíri régió sorsa egyik állam szempontjából sem lejátszott kérdés, hiába a folyamatos nemzetközi erőfeszítés 1947 óta. Noha a helyzet a 2014-es jammui és kasmíri indiai parlamenti választások óta inkább Indiának kedvez, az összetűzések folyamatosak. Aggodalomra ad okot, hogy a tálibok húsz év utáni hatalomszerzése déjà vu érzését keltő folyamatokat vont maga után. Ugyanis Pakisztán az 1996 és 2001 között fennálló Afganisztáni Iszlám Emirátus három nemzetközi elismerője között szerepelt és egészen a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat követő eseményekig ki is tartott. Sőt maga Oszama bin Laden is azt nyilatkozta az amerikai népnek írt levelében, hogy részben Amerikával szembeni hadjáratának az oka a kasmíri konfliktusban az Egyesült Államok indiai pártfogása volt. A Pakisztáni Hírszerzési Hivatal továbbá részt vett a tálib katonák kiképzésében és különböző eszközökkel segítette is őket, remélve, hogy cserébe segítő kezet nyújthatnak a kasmíri követeléseik megkaparintásában.
A válasz egyértelmű: ugyanúgy. Imran Khan, Pakisztán miniszterelnöke a hatalomátvételről azt nyilatkozta: Afganisztán „leverte a rabszolgaság béklyóit”, ezzel mintegy nyílt üzenetként megfogalmazva Pakisztán támogatását a tálib kormányzat felé. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az ázsiai nagyhatalmi játékban egyre inkább kiéleződni látszódó Kína–India ellentét egyik sarokköve Afganisztán. Kína ugyanis legalább annyira résztvevő és érdekelt a kasmíri konfliktusban, mint az említett két ország. Saját területi igényeit érvényesíteni szeretné, ebben pedig inkább Pakisztán a partnere Indiával szemben, mint fordítva. Kína már az amerikai intervenció előtt is, 1998-ban diplomácia kapcsolatot létesített a tálibok vezette Afganisztánnal, majd az idén nyári eseményeket követően gyorsan lecsapott a hatalmi űrre és nyíltan támogatta a tálibokat. A pakisztáni és kínai érdek tehát Afganisztán szempontjából megegyezik. Továbbmenve az is látható, hogy egy Kína-Afganisztán-Pakisztán tengellyel gyengül India kasmíri pozíciója – hisz az afgán határvonalak területéről nem fenyegeti többé veszély a pakisztáni és kínai érdekeket –, valamint
A kasmíri vitában nem szerepel, de az afgán kérdésben annál nagyobb szerepet vállal Oroszország is. A kabuli evakuációt követően egyedül az orosz nagykövetség folytatta munkáját és ennek fényében egyfajta nemzetközi egyeztető fórum szerepre is törekszik. Többek között ezért tartották október 20-án Moszkvábanaz Afganisztánról szóló tárgyalásokat.
A tíz ország képviseletével (Oroszország, Kína, India, Pakisztán, Afganisztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán, Tádzsikisztán) induló tárgyalás elején Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Egyesült Államok távolléte miatt fejezte kisajnálatát, majd kifejtette, hogy egy „fenntartható béke” és egy „kizárólagos kormány” kialakítása a cél. A konferencián a felek egyetértettek abban, hogy az afgán kormánynak a lakosság minden etnikumát és politikai szereplőjét tiszteletben kell tartania, és abban is, hogy a kormányzati biztosítékok, valamint az emberi jogok tekintetében fejlődésre van szükség – ezt a tálib képviselők helyeselték.
Egy ilyen politikai frakcióhoz tartozás lehet a tálib kormány legjobb esélye a nemzetközi elismertségre. A hatalomátvétel óta az egyik legfontosabb feladatukká vált, hogy olyan szövetségeseket találjanak maguknak, akik a nemzetközi színtéren is elismerik a kormány legitimitását. Mind Oroszország, mind Kína és a közép-ázsiai régió országai is megkezdték a tárgyalásokat és az együttműködést a tálibokkal, de a hivatalos elismerés még várat magára. Azonban az ilyesfajta konferenciák, illetve a nemzetközi segélyek abba az irányba mutatnak, hogy előbb-utóbb kénytelenek lesznek formálisan is kijelenteni a tálib uralom jogosságát.
Fontos kiemelni az Egyesült Államok szerepét az egyenletben. Tíz évvel ezelőtt valósággal lehetetlen lett volna, hogy egy ilyen iszlamista radikális hatalomátvételből megszülető kormány legitimitásának elismerését bárki is megfontolta volna. Azonban a Közel-Keleten gyengülő pozíciókkal rendelkező USA ma már más, mint tíz éve. Persze, a tálibok is tesznek érte eleget, hogy a nemzetközi közvélemény is eljátsszon a gondolattal: vajon tényleg ők a „rosszfiúk”? A kezdeti heves reakciók ellenére, a média is egyre inkább kezd megbarátkozni a tálib kormány jogosságának ötletével. Bizonyára sokan látták azokat a felvételeket, melyeken tálib harcosok flamingós vízibiciklikben pedálozva töltik szabadidejüket, vagy épp vidámparkbanvannak. Az újdonsült kormány folyamatos kijelentéseket tesz arról, hogy szabad és elfogadó országgá teszik Afganisztánt. Nem sokkal a hatalomátvételt követően ígéretet tettek a női jogok tiszteletben tartására, amit pár hónapra rá bizonyíthatóan súlyosan megszegtek. A folyamatos médiajelenlét és érzékenyítés, amelynek sokszor USA ellenes fennhangjai is vannak – mondván, hogy az USA rákényszeríti a saját rendszerét a világ országaira–, könnyen befogadó fülekre találhat. Az orosz és kínai politika mindig örömmel fogadta az USA kritikusait, továbbá a helyi nagyhatalmak, melyek az utóbbi időben megerősödtek, pont az USA-ellenes narratívájuknak köszönhetően nyertek lokális rokonszenvet (például Iránban).
A tárgyalás békés keretek között zajlott, a szóvivők kölcsönösen megfogalmazták a diplomáciai kapcsolatok fejlesztési igényét. Az indiai fél ugyanakkor szkeptikus is: India oroszországi nagykövete, Venkatesh Varma, azt nyilatkozta, szerinte „Afganisztán a be nem tartott ígéretek története” és „a tálib kormányzatnak még bizonyítania kell, hogy be is tartja ígéreteit”. Ugyanakkor India miniszterelnöke, Narendra Modi sürgős ENSZ választ vár az afgán helyzet rendezésére és nagy valószínűséggel támogatná Oroszország békés rendezési tervét, ami egy kissé szokatlan együttműködés képét vázolja fel.
A történteket kiértékelve nyugati szempontból az látszik, hogy a jelenlegi amerikai kormányzatnak az afgán kivonulásról szóló végzetes döntése mennyivel mélyebb és sokrétűbb következményeket von maga után. Közép-Ázsia utolsó nyugat, ergo NATO által kontrollált területe is odaveszett, aminek nagyhatalmi geopolitikai következménye tisztán látszik. Oroszország és Kína kölcsönösen aknázzák ki a tálib világhálózat erőforrásait, az ország kábítószerkereskedelméről és lítium tartalékairól nem is beszélve. Sőt, tulajdonképpen az egyetlen nyugatorientált ázsiai nagyjátékos, India is belekényszerült egy olyan tárgyalás- és alkusorozatba, ahol saját külpolitikai ellenlábasaival, ellenfeleivel kell, hogy megegyezzen saját biztonsága érdekében. Ezután India könnyen érezheti magát cserbenhagyva és joggal gondolkodhat el saját nyugatias, demokratikus berendezkedésének és irányultságának tényleges értelmén és hasznosságán. A kérdés nyitott, a helyzet feszült, az Egyesült Államok pedig némán meghúzza magát és „logisztikai nehézségekkel” magyarázza hiányzását. Izgatottan várjuk a folytatást.
