Meg tudná mondani a tisztelt olvasó, ki írta az alábbi idézetet?

„Az 1990-es évek elején, amikor a világ kilábalt a hidegháborúból, Oroszországot befogadták globális pénzügyi rendszerbe, és megnyíltak előtte a globális tőkepiacok. A világ profitált a globális béke hozadékából és a globalizáció egyre szélesebb körű elterjedéséből. Az ukrajnai orosz invázió véget vetett az elmúlt három évtized globalizációs folyamatának.”

Ha ön is hozzám hasonlóan gondolkodik, akkor biztosan észrevette, hogy ez a tézis hasonló a 2016 óta eltelt években gyakran hangoztatott, "a történelem végének végéről" szóló irodalom felvetéseihez - csak most a jelenlegi konfliktus szolgáltatott alkalmat arra, hogy ismét megfogalmazzák ezt az alapvetést. Ennek az észrevételnek a megfogalmazója azonban nem a "hosszú kilencvenes évek" valamiféle posztliberális kritikusa, aki az ukrajnai konfliktust felhasználva igyekszik nézetei helyességét igazolni. E gondolatokat Larry Fink, a világ legnagyobb befektetési cégének és a globalizáció egyik szimbólumának számító BlackRock elnök-vezérigazgatója vetette papírra.

Ha van valaki, aki láthatja, hogy a globalizációt lehetővé tevő feltételek már nem biztosítottak, akkor egy globális befektetési cég vezetője minden bizonnyal az. De Fink késett néhány évet. Amikor a 2016-os populista lázadások felütötték a fejüket, a globalizáció vége már jócskán itt volt. De mivel Trumpot mindenáron meg kellett cáfolni, a Fukuyama-ihlette "történelem vége" elméletek kudarcáról szóló észrevételek többnyire olyan folyóiratokban jelentek meg, mint az American Affairs. 

Ironikus módon az ukrajnai orosz inváziót követő első napokban néhány kommentátor elhamarkodottan azt állította, hogy az invázió megsemmisítő csapást jelent a liberalizmus nyugati szellemi és politikai ellenfeleire: mivel Putyin kritizálta a liberalizmust, és most egy igazságtalan háborút is indított, a liberalizmus kritikusai ugyanolyan bűnösök - vagy valami ilyesmi. (Nem számít, hogy Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Brüsszelben, a Nemzeti Konzervativizmus elnevezésű konferencián tartott videó-előadásában szintén a liberalizmust és annak túlterjeszkedését jelölte meg a kilencvenes évek utáni világ összeomlásának távoli okaként.) Az érvelés egy további folyománya szerint a posztliberális és anti-liberális elemzésekre most kevesebben vevők: mivel a republikánusok a demokratákhoz csatlakozva az USA konfliktusban való részvételét követelik, a posztliberális kritikákat félre kellene tenni.

A posztliberális rend egyik kulcseleme azonban az, hogy a posztliberális megközelítés nem csupán figyelmeztetés, vagy valami jövőbeli politikai platform felvázolása. A posztliberális megközelítés inkább azt állítja, hogy a világban kialakuló politikai körülmények miatt a liberalizmus nem tartható tovább. A liberalizmus sérülékennyé, ingerlékennyé vált, és megkezdődött a verseny a helyébe lépni szándékozó ideológiák és politikai rendszerek között

Ahogy Fink meglátása is jelzi, a liberális rend orosz inváziót követő gyors összeomlása megerősíteni látszik ezt az álláspontot. Ezért szeretném most öt pontban felvázolni, melyek is posztliberális világunk kirajzolódóban lévő főbb jellemzői. (Ezek közül néhányat már korábbi írásaimban is említettem)

1. Az "értékeken alapuló" nemzetközi rend már régen nem létezik, a nyugati vezetők azonban továbbra sem hajlandóak ehhez igazodni.

A geopolitika elsőbbsége a nemzetközi liberalizmussal szemben gyorsan nyilvánvalóvá vált. A nem az értékeken alapuló vonalat követő országok most azonos álláspontot képviselnek az ukrajnai helyzetet illetően; az értékekhez igazodó országok pedig eltérő geopolitikai helyzetük alapján másként látják a helyzetet. Bár az ehhez hasonló helyzetek mindennaposak, az 1990-es évek utáni világban, ahol a maga a liberalizmus volt a nemzetközi rend alapja, ezek felismerése következetesen háttérbe szorult. 

Az elmúlt hetekben amerikai tisztviselők bejárták a Baltikumot, és Biden elnök Lengyelországba látogatott. Amikor első hivatali évének nyarán Trump Lengyelországba látogatott, Washington és Varsó a lengyel Jog és Igazságosság Pártja és Trump által is képviselt konzervatív-populista ellenirányzat fő megtestesítőjének számított. Most Lengyelország és Magyarország olyan számban fogad be menekülteket Ukrajnából, ami mellett (az ország lakosságágához mérten) a 2015-ös migránsáradat eltörpül. Magyarország ugyanakkor aggódik a konfliktus eszkalálására irányuló nyugati kísérletekből eredő veszélyek miatt. 

Orbná Viktort arról kérdezték, hogy szerinte milyen lenne egy Kína által vezetett nemzetközi rendszer. Bár még nem lehet megmondani, hogy milyen is lesz az a világ, a miniszterelnök az mondta, "Egy biztos: az angolszászok igényt tartanak arra, hogy a világ az ő álláspontjukat erkölcsileg helyesnek ismerje el. Számukra nem elég elfogadni az erő realitását, nekik az is kell, hogy elfogadd azt, amit ők helyesnek tartanak. A kínaiaknak nincs ilyen igényük."

A nyugati vezetőknek mihamarabb fel kell ismerniük a Közép-Európával való szoros kapcsolatok szükségességét. Mégis, Biden elnök lengyelországi látogatása alkalmából az Associated Press beszámolója nem győzte hangsúlyozni, hogy "Lengyelország problémás szövetséges, amelynek populista vezetőit egyes európai partnerek azzal vádolják, hogy lábbal tiporják a demokratikus normákat". 

Ha a Nyugat középtávon meg kívánja őrizni erejét a saját befolyási övezetében, akkor változtatnia kell a tipikus "angolszász" megközelítésen.  Egy "NATO Övezet és Út" kezdeményezés a nyilvánvaló védelmi beruházások mellett a regionális infrastruktúra, a gyártási kapacitás és az integrált ellátási láncok kiépítésére összpontosíthatna. Közép- és Kelet-Európában a Visegrádi Csoport, illetve a Három Tenger Kezdeményezés formájában már tettek lépéseket ebbe az irányba. A helyzetet csak úgy lehet javítani, ha felhagyunk az idegen kulturális értékek erőltetésével, és megkezdjük az elmozdulást a „hard” befektetések irányába.

2. A liberális kapitalizmus már nem hisz abban, hogy képes a liberalizmust megvalósítani.

Fink levele, valamint az Ukrajna elleni orosz invázióra adott vállalati reakciók azt mutatják, hogy a liberális kapitalisták már nem hisznek a tőkepiacok liberálisokat teremtő képességében. Idézzük ismét Fink levelét:

"Ezek a magánszektor által tett lépések a tőkepiacok hatalmát mutatják: azt, hogy a piac hogyan biztosít tőkét azoknak, akik konstruktívan működnek a rendszeren belül, és milyen gyorsan képesek azt megtagadni azoktól, akik a rendszeren kívül működnek. Oroszországot lényegében elvágták a globális tőkepiacoktól, ami a nagyvállalatok elkötelezettségét mutatja az alapvető értékeket szem előtt tartó működés mellett. Ez a gazdasági háború megmutatja, hogy mit lehet elérni, ha a vállalatok az érdekeltek támogatásával összefognak az erőszakkal és az agresszióval szemben."

Az 1990-es évektől kezdve széles körben hittek abban, hogy a kapitalizmus képes liberális politikai feltételeket teremteni, és így az "értékalapú liberális rend" központi elemét alkotja. Ez köszön vissza Tom Friedman tragikomikus könyveiből is. Ő volt az, aki megfogalmazta a "világbéke aranyíves elméletét" - miszerint két olyan ország, ahol McDonald's étterem van, még soha nem indított egymás ellen háborút. Ha a liberálisok még mindig hinnének a kapitalizmusnak a liberális demokrácia elterjesztését segítő erejében, akkor további McDonald's éttermek oroszországi megnyitására szólítanának fel ahelyett, hogy beszüntetik az ottani vállalati tevékenységeket!

Ehelyett a globális vállalati rendszert fegyverként használják. A dolláralapú nemzetközi pénzügyi rendszer élén álló nyugati vállalatok megpróbálták beszűkíteni Oroszország mozgásterét – aminek rájuk nézve is hátrányoskövetkezményei még hosszú évekre kihatnak.

3. A globális ellátási láncok biztonsági kockázatot jelentenek.

Az Ukrajna elleni orosz invázió által előidézett válság a nyugati vállalatokat és kormányokat is arra késztette, hogy újraértékeljék a globális ellátási láncoktól való függőségüket. Ismétlem, egy előrelátó iparpolitikai szemlélet már évekkel ezelőtt felismerte volna ezt a kockázati tényezőt - és valójában, ez motiválta a modern iparpolitika kidolgozásáról szóló gondolkodást az American Affairs-nél. 

Térjünk vissza Fink-hez:

"Miközben most a figyelem központjában az orosz energiától való függőség áll, a vállalatok és a kormányok azt is meg fogják vizsgálni, hogy más területeken mennyire függenek más nemzetektől. Ez arra késztetheti a vállalatokat, hogy több tevékenységüket onshore vagy nearshore végezzék, ami egyes országokból való gyorsabb kivonulást eredményezhet. Mások – mint Mexikó, Brazília, az Egyesült Államok vagy a délkelet-ázsiai termelési központok – akár jól is járhatnak."

Már évekkel korábban is megfogalmaztak hasonló nézeteket, különösen Michael Lind (lásd például a "Trade Wars Are Strategic Sector Wars" című írását az American Affairs hasábjain, vagy a "The Return of Geoeconomics" című írását a National Interest-ben).

A globális termelési ellátási láncok mellett még vannak más kockázati tényezők is. A COVID-19 világjárvány idején nyilvánvalóvá vált az egészségügyi ellátási lánc gyengesége. Az Egyesült Államok nem tudott gazdaságosan vagy nagyobb mennyiségben előállítani maszkokat, és még inkább igaz ez az oltóanyagra. Azokon a hazai helyszíneken, ahol fokozták a maszkgyártást (mint Texasban), a helyi vállalkozókat figyelmen kívül hagyták a kormányzati beszerzési eljárásokban, amelyek nem vették figyelembe, hogy Amerikában vagy külföldön történt az előállítás.

Végül a 2020-as választások nyomán nyilvánvalóvá váltak az információs ellátási láncot érintő kockázatok. Ez elvezet a kialakulóban lévő posztliberális rend negyedik jellemzőjéhez: 

4. A globális internet a végét járja.

Nemrégiben végignéztem az elmúlt évtizedek vállalati szlogenjeit. A legtöbb nagy amerikai márka globális értékeket közvetítő globális vállalatként tekint magára - és a technológiai cégek döntő szerepet játszottak ebben. A LinkedIn vállalati küldetése, hogy "összekapcsolja a világ szakembereit, annak érdekében produktívabbá és sikeresebbé tegye őket"; a PayPal célja, hogy " megalkossa a világháló legkényelmesebb, legbiztonságosabb, legköltséghatékonyabb fizetési megoldását"; az Amazon, hogy "a Föld leginkább ügyfélközpontú vállalata legyen".

Az amerikai technológiai cégek mögött meghúzódó globális törekvések zsákutcába jutottak. A nagy technológiai platformoknak a globális információs ellátási lánc uralására irányuló törekvései szerepet játszanak az elmúlt hetek ellenük irányuló fellépéseiben.

Amint azt egy korábbi posztliberális rendről szóló bejegyzésemben már megjegyeztem, a globális, nyílt internetet felváltotta egy többpólusú internet. Kína a "Nagy Tűzfallal" veszi körül magát, és Oroszországra pedig a nyugati hatalmak kényszerítettek "digitális vasfüggönyt". Ezeknek a lépéseknek a következményeivel csak később fogunk szembesülni. De miközben azt gondoljuk, hogy a "globális, nyílt internet" visszahúzódott az amerikai területre, valójában a "globális internet" egyszerűen különböző, sajátos jellemzőkkel bíró területekre oszlott. Az amerikai szektorban például a külföldi "állami médiát" külön címkékkel jelölik, és a nyugati "állami média" állítólag egyáltalán nem létezik.

Ha a "globális internet" nyugati maradványa valójában csak az "amerikai szektor", akkor arra számíthatunk, hogy az amerikai technológiai platformok és az amerikai irányvonaltól eltérő nemzetállamok között - a külpolitikától kezdve a belügyekig bármilyen kérdésben – nőni fog a feszültség.

5. Fontosak lesznek a születési arányszámok 

Végül pedig, mivel fokozódott az érdeklődés a nemzetbiztonság kérdése iránt, a születési arányszámokat is egyre nagyobb figyelem fogja övezni. Az európai migrációs politika széles körben elismert 2015-ös kudarca után nyilvánvaló, hogy a csökkenő termékenység következtében fogyó népességet nem lehet mások behozatalával pótolni - különösen nem olyan emberekkel, akik nem integrálódnak az őshonos kultúrába, és könnyítés helyett inkább további terheket rónak a szociális ellátórendszerre.

Nemrégiben a közösségi médián keresztül sokakhoz eljutott egy térkép, amely azt mutatta, hogy a különböző népességcsoportok hány százaléka hajlandó életét adni a hazájáért. A nyugat-európai országokban - amelyek egyaránt súlyt az őshonos lakosság termékenységének csökkenése, valamint a nagyszámú migráns népesség (2015 utáni) érkezése – a lakosság, nem meglepő módon, alacsony hajlandóságot mutat arra, hogy életét adja az országért.

A kulturálisan integrált és családorientált közép- és kelet-európai lakosság körében viszont továbbra is magas a hajlandóság, hogy életüket adják hazájukért. Ha egy népesség növekszik, büszke a kultúrájára és hazafias, a szülők hajlamosabbak „vásárra vinni a bőrüket”, és a polgárok elkötelezettebbnek érzik magukat a közös ügy iránt. Ahogy Nyugat-Európa lassan felébred a biztonság álmából, Európa más részein is fokozódni fog a nemzeti és helyi kormányzatok érdeklődése a közép- és kelet-európai születéspárti politikák iránti.

Nem arról van szó, hogy eljött a liberalizmus megújításának ideje, hanem arról, hogy a kialakulóban lévő posztliberális rend körvonalai egyre világosabbá válnak.

(A cikk angol nyelvű eredetije március 25-én jelent meg a Postliberal Order oldalon.)