Kevesebb mint hét hónappal a 2024-es amerikai elnökválasztás előtt csak a jelöltek személye tűnik tisztázottnak. Noha a demokraták és a republikánusok jelöltállító gyűléséig is bő negyedévet kell még várnunk, kevés kétség férhet hozzá, hogy a hivatalban lévő Joe Biden kihívója az előző elnök, Donald Trump lesz. Minden bizonnyal megismétlődik tehát a négy évvel ezelőtti párharc, az esélyekkel kapcsolatban azonban egyelőre nehéz jóslatokba bocsátkozni. A Reuters és az Ipsos április eleji, regisztrált szavazók körében végzett mérése Biden négy százalékpontos előnyét mutatta, de ez egyrészt hibahatáron belüli különbség, másrészt a megkérdezettek több mint egyötöde bizonytalan volt. Tovább nehezíti az esélylatolgatást, hogy mindkét nagy aspiráns útját megannyi potenciális buktató szegélyezi a Fehér Házig.
Ezek közül a legveszélyesebbek kétségkívül Donald Trump bírósági ügyei. Noha sokáig úgy tűnt, hogy halogatásra építő taktikája beválik, április 15-én mégis kezdetét vette New Yorkban az USA történetének első, korábbi elnök ellen indított büntetőpere. A 2017 és 2021 közötti republikánus adminisztráció fejét 88 vádpontban támadják, és – ha reményeinek megfelelően nem is születik ítélet novemberig – a tárgyalások hetekig ellehetetleníthetik, hogy személyesen kampányoljon, miközben a jogi huzavona jelentős anyagi erőforrásokat emészt fel.
Trump bajait tovább tetézi az arizonai legfelsőbb bíróság április 9-ei döntése, mely egy 1864-es törvény alapján az anya életét veszélyeztető terhességekre korlátozza az abortuszhoz való jogot. Ez a republikánus politikusok által is túlzónak tartott döntés jelentősen alááshatja a GOP támogatottságát a billegő államban, a kérdés ugyanis az arizonai kampány fő mozgósító tényezője lehet, a helyi demokraták pedig a választással egybekötött népszavazásra készülnek a témában. A volt elnök hiába határolódott el egyértelműen a döntéstől, úgy tűnik, ezzel csak pártjának jobbszárnyát sikerült maga ellen hangolnia. Emlékezetes, hogy az általa konzervatív többségűvé tett Legfelsőbb Bíróság semmisítette meg 2022 nyarán a Roe kontra Wade-ügyben született precedenst, mely szövetségi szintű garanciát biztosított a terhességmegszakításhoz való hozzáférésre.
Első ránézésre úgy tűnhet, hogy Joe Biden helyzete valamivel kedvezőbb a republikánus exelnökénél. Az újrázni vágyó elnök szellemi alkalmasságát kétségbe vonó hangok valamelyest csitultak, miután március eleji harcias évértékelő beszédét követően erőteljes, az összes billegő államra kiterjedő kampányt vezetett, majd április elején 26 millió dollárt gyűjtött be egy Obamával és Bill Clintonnal közös adománygyűjtő rendezvényen. Mindez azonban csak a felszín: a demokrata politikusnak rengeteg, politikailag életveszélyes kihívást kell sikerrel vennie, hogy 2024 után is ő maradhasson az Egyesült Államok elnöke. Alighanem ezek közül is a gázai krízis a legemberpróbálóbb: a Biden-adminisztráció elmúlt bő három évének belpolitikai teljesítménye helyett ugyanis inkább az ebbéli, a kezdetektől megosztó szerepvállalása tematizálja a demokraták belső közvéleményét.
Különösen igaz ez a progresszív szárnyra: a fiatal, muszlim, illetve arab hátterű szimpatizánsok különböző akciócsoportok hatására tömegesen „hekkelik meg” a demokrata előválasztásokat, az elnök Izrael-politikájával való elégedetlenségüket kifejezendő. Égető szüksége lenne tehát a Fehér Háznak a konfliktus rendezésére, de legalábbis a befagyasztására. A fejlemények azonban nem erre, sőt, az iráni támadás nyomán sokkal inkább a további eszkaláció irányába mutatnak. Mindez a biztonságpolitikai kockázaton és a belső megosztottságon felül azért is lehet különösen fájó a demokratáknak, mert olyan, főleg a fiatal korosztályt megszólító intézkedéseket tart napirenden kívül, amelyekre rengeteg pénzt költöttek. És ha mindez nem lenne elég, a déli határon fokozódó migrációs nyomással és a vártnál magasabb inflációval is meg kell küzdenie.
Az ifjabb Robert F. Kennedy harmadik jelöltként való indulása is komoly fejtörést okozhat Bidennek. Bobby Kennedy a családon belül fekete báránynak számító fia republikánus és demokrata szavazókat egyaránt igyekszik megszólítani, a demokrata körökben még mindig remekül csengő családnév azonban minden felmérés szerint túlnyomórészt a jelenlegi elnöktől vinne el szavazatokat. Ez különösen annak tükrében fenyegető Bidenre nézve, hogy JFK unokaöccsét a közvélemény-kutatások 10-12%-ra mérik, amely a legjobb eredmény lenne egy harmadik jelölttől Ross Perot 1992-es szereplése óta. Bár a választásokhoz közeledve minden bizonnyal erősödő kisebbik rosszhoz húzás hatására ez az arány még jelentősen csökkenhet, Kennedynek kedvez, hogy – 2016 után – ismét két hallatlanul népszerűtlen jelölt verseng az elnökségért.
Láthatjuk tehát, hogy a felszínen kiegyenlített küzdelmet vívó két politikus valójában egyetlen ütésre van a padlótól.Hogy ezt az ütést végül melyikük kapja, az Magyarország jövőjének a szempontjából is fontos kérdés. Tudniillik az amerikai–magyar kapcsolatok Biden elnöksége alatt, de különösen az ukrajnai orosz invázió kezdete óta olyan mélypontra jutottak, melyre a korai Kádár-kor óta nem volt példa - legalábbis ami a politikai és diplomáciai szinten röpködő sértegetéseket illeti. Szembeszökő bizonyítéka ennek Joe Biden magyarországi diktatúraépítést vizionáló kirohanása Orbán Viktor és Donald Trump márciusi találkozója kapcsán, mely után a magyar fél még David Pressman amerikai nagykövetet is bekérette.
Hasonlóan szokatlan, és szintén jól mutatja a helyzet súlyosságát, hogy a fent említett nagykövetség egyes Facebook-videóiban tulajdonképpen nyíltan a magyar kormány ellen kampányol, az adok-kapok azonban nem áll meg ezen a szinten. A kölcsönös bizalmatlanság és sorozatos ellenséges gesztusok mára a két ország közötti diplomáciai párbeszéd fontos fórumainak kiüresítésével fenyegetnek, az együttműködés két szövetséges között kívánatos dinamikáit alapvetően akadályozva Budapest és Washington viszonyában. Ezzel szemben Donald Trumppal szívélyes viszonyt ápol a magyar kormány, különösen is a kormányfő, ami Trump visszatérésének esetén újranyithatja a két ország közötti kommunikációs csatornákat.
Túlzottan vérmes reménykedésre ugyan nem adnak okot a 2017 és 2021 közötti elnöki ciklus tapasztalatai, a holtpontról való elmozdulás azonban reális cél lehet. A magyar vezetés mindenesetre láthatólag minden tétjét erre a forgatókönyvre teszi: még a jövő évi költségvetés benyújtásával is megvárja a november 5-i elnökválasztást. Mikor tehát a 2025-ös büdzsé vitája zajlik majd, remélhetőleg már azzal kapcsolatban is okosabbak leszünk, hogy ki lesz (újra) az Egyesült Államok elnöke.
