Reading time: 12 minutes

Az elmúlt hónapok nem várt változást hoztak az európai migrációs válságban: az eddig kevésbé érintett Litvánia, majd Lengyelország egyik napról a másikra tapasztalhatták meg, milyen frontországgá válni az irreguláris bevándorlás kapcsán. Az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök által alkalmazott hibrid hadviselési módszer, amelynek keretében több ezer embert utaztattak be a Közel-Keletről Belaruszba, hogy onnan aztán az EU határai felé tereljék őket, komoly kihívás elé állította nemcsak a közvetlenül érintett országokat, de az Európai Uniót is. Miben hasonlít ez a 2015-ös válsághoz, és milyen különbségeket látunk? Mennyire lehet sikeres vagy éppen kontraproduktív Lukasenka elképzelése? A fehérorosz elnök valóban pusztán Moszkva ,,meghosszabított ökle”, vagy nagyrészt önálló aktor?

Hibrid háború az EU keleti végein a belarusz migrációs válság címen magyar nyelvű konferenciát tartott a Migrációkutató Intézet és a Mathias Corvinus Collegium. Az előadást Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója nyitotta meg és Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet segédmunkatársa moderálta. Rácz András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének főmunkatársa volt az egyik meghívott szakértő, míg beszélgetőtársa Bendarzsevszkij Anton, a Danube Institute kutatási igazgatója.

A jelenlegi helyzet, hogy EU-s becslések szerint mintegy 10-15 ezer migráns továbbra is ottrekedt az Európai Unió keleti határainak fehérorosz oldalán; egyben folyamatban van visszaszállításuk kiindulási pontjukra. Ma egy iraki repülőjárat indul mintegy 300 utassal, holnap pedig egy szíriai. Több, mint háromezer ember visszatérésére számítanak a közeljövőben, azonban a válság még mindig tart. Napi szinten kerül sor összetűzésekre a lengyel és a litván hatátőrökkel adta elő Bendarzsevszkij. Egyben kifejtette, hogy év végéig szerinte meg kell oldódnia a krízisnek; vagy úgy, hogy Belarusz valamiféle védettséget biztosít a migránsoknak, vagy pedig úgy, hogy visszatérnek szülőhazájukba.

Ami a kiváltó okokat illeti, Lukasenka a tavaly nyári fehéroroszországi választásokat ugyan kétes eszközökkel, de megnyerte. Az ellenzéket megfélemlítette, egy részüket bebörtönözte, így sikerült belföldön stabilizálnia a hatalmát, azonban Nyugaton többé nem bír legitimitással. Lukasenka számára a mesterségesen gerjesztett migrációs nyomás bevetése eszköz, hogy a nyugati államok részéről kikényszerítésére legitimációját. Bendarzsevszkij szerint ezt részben meg is kapta azzal, hogy Angela Merkel telefonon beszélt vele. Ugyanolyan zsaroló eszközként veti be Lukasenka a migránsokat, mint az EU-ba irányuló nemzetközi közúti áruforgalom lassítását. Jelenleg is több ezer teherautó vesztegel a litván-belorusz határon. 

Rácz András kifejtette, hogy technikai értelemben nem menekültek a Belaruszban tartózkodó migránsok, hisz érvényes fehérorosz vízum birtokában, teljesen legálisan tartózkodnak az országban. Teljesen fals következtetésekhez vezet, ha a 2015-ös migrációs válsággal vetjük össze a jelenlegi fehérorosz helyzetet. Akkor mintegy 2 millióan érkeztek, organikus úton, a természetes migrációs útvonalakon, míg a jelenlegi, mesterségesen gerjesztett válságban a legszélsőségesebb becslések szerint is legfeljebb, ha 30 ezren vándoroltak az EU felé tartva és közülük mintegy 12 ezren érhettek át. Ezeket az embereket a belarusz állam toborozta nagyobb részt iraki Kurdisztánból, kisebb részt Törökországból, újabban Szíriából, illetve néhány afrikai országból. A fehérorosz diplomáciai képviseletek utazási irodákkal együttműködve kínálták az EU-ba belépéssel kecsegtető csomagot. A legtöbb vízumot az iraki kurdisztáni Erbil belarusz konzulátusán adták ki. Minszkbe repülőjegyet, valamint egyszeri, Belaruszba belépést biztosító vízumot kínáltak a csomagban, néhány napos fehéroroszországi, fővárosi pihentetéssel, Covid-teszt elvégzésével, majd az EU-s határra szállítással. A belarusz propaganda illegális embercsempész-hálózatok ténykedésről is említést tesz, erről azonban szó sincs. Még Fehéroroszországon belül is szervezetten, Aljakszandr Lukasenka rezsimjének tudtával szállítják a migránsokat.

Lukasenka motivációi a nemzetközi elismerés kicsikarása mellett bosszúállás Lengyelországon és Litvánián, mivel támogatják a fehérorosz ellenzéket. Mindezt ékesen példázza, hogy harmadik EU-s szomszédjára, Lettországra alig terheli rá a menekültáradatot, pusztán mintegy ezer-egyszázan próbálkoztak abból az irányból az EU-ba jutni.

A mesterséges menekültválság harmadik lukasenkai mozgatórugója nem más, mint pénzkereset. Lengyel és litván hírszerzési források alapján a migránsok jelenleg mintegy 10-12 ezer dollárt fizetnek a fehérorosz vízum+minszki repülőjegy és járulékos szolgáltatásokat ígérő csomagért. Szeptember-októberben a díjazás lement 3 ezer dollárra. 30 ezer migránssal és átlagolva, személyenként 5 ezer dollárral számolva százötvenmillió dollárról beszélünk, ám nem is ez a komolyabb összeg, hanem amit ki akartak zsarolni az EU-tól egy hasonló megállapodás keretében, mint amilyet az Unió Törökországgal kötött. Jelentős különbség, hogy Törökország valóban az egyik legterheltebb migrációs útvonalon fekszik, Fehéroroszország viszont importmigránsokat hasznosítana kétszeresen is. Kvázi az EU tehermentesítéséért cserébe nyolcszázmillió eurós összeget dobott be a köztudatba még csak nem is a belarusz rezsim, hanem Sergerj Lavrov orosz külügyminiszter.

A migránsok fegyverkénti használatát ugyan Lukasenka előtt is alkalmazták, ellenben ilyen magas szinten, államilag szervezetten, és ekkora volumenben mint ő, korábban még nem csinálta senki. 2015-ben, az orosz-finn és orosz-norvég határon átbicikliztetett migránsok sem köthettek ott ki spontán, kvázi szabadidőturistának álcázva magukat, hiszen Oroszország észak-európai, murmanszki övezete zárt katonai terület. Rácz álláspontja szerint Putyin akkor néhány ezer emberrel eljátszotta kicsiben azt, amit most Lukasenka nagyban.

Rácz szerint a weaponization of migration, vagyis a migránsok fegyverként használata helyett szabatosabb lenne instrumentalization of migration-ről, azaz a migránsok eszközként való használatáról beszélni, csak hát az utóbbi kevésbé „szexi”, a médiában kevésbé eladható kifejezés.

Bendarzsevszkij elmondta, hogy Lukasenka a fehérorosz médiában azt a narratívát tálalja, miszerint a migránsokat véresre verő lengyel és litván EU-s határt védő fegyveresek olyan kegyetlenek és erőszakosak, mint amilyenek a nácik voltak a második világháborúban; míg a keleti végeken Belarusz és Oroszország képviseli az üldözöttek, gyengék védelmezőit, mint annak idején a Szovjetunió a Honvédő Háborúban.

Júliusban Ylva Johannson EU-s belügyi biztos még arról nyilatkozott, hogy minden segítséget meg kell adni Lengyelországnak és Litvániának egy határkerítés kiépítésére, míg novemberben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke már kizárólag Lengyelországgal kapcsolatban azt mondta, hogy az EU kerítésétépítést nem finanszíroz. Vajon időközben változott az EU álláspontja vagy mást alkalmaznak Litvániával és mást Lengyelországgal szemben? tette fel a kérdést Gönczi Róbert moderátor a kerekasztal beszélgetés résztvevőinek.

Rácz András előadta, hogy alapvetően másképp kezeli a két ország a válságot. Míg a kicsi, ám hosszú, mintegy 700 kilométeres fehérorosz határsávos Litvánia EU-s és Frontex erőforrásokra támaszkodik, addig a jóval nagyobb, népesebb, komoly, kétszázezer fős fegyveres erőkkel bíró Lengyelország önerőből igyekszik helyt állni az egyébként is rövidebb és az egykori szovjet-lengyel országhatárként, nyomelemekben valódi határvédelmi elemeket még tartalmazó határszakaszon. A litván-belarusz határ annak idején a Szovjetunión belül csupán adminisztratív, jelöletlen választóvonal volt, ott hasonló felépítmények még csak kiépítésre sem kerültek.

Persze nem kizárt, hogy Lengyelország eltekint a probléma kezelésének önerőből megoldásától. Magyarország már felajánlotta a kerítés kiépítésében és üzemeltetésében felhalmozott tapasztalatait, katonákat is küldünk, ha igénylik. Határvédelmi kerítés kiépítése a teljes kísérő logisztikai rendszerrel meglehetősen drága infrastruktúra. A litván kalkulációk szerint folyókilométerenként mintegy 800 ezer – egymillió euró.

A krízis a legintenzívebben, az elmúlt, novemberi hónapban tombolt. A belarusz határőrség tevőlegesen részt vesz a migránsok EU-s határon átjutásának megkönnyítésében. A lengyel határőrség hivatalos twitter-oldalára feltöltött több videó is tanúsítja, hogy maguk a fehérorosz fegyveresek bontják le a lengyel védelmi kerítést. Emellett építési törmeléket hordtak az erdőbe, amivel a migránsok dobálhatják a lengyel határőröket, sőt hangfénygránátokat is biztosítottak számukra.

Holott, ha a fehérorosz hatósások szabálykövetően járnának el, akkor eleve nekik kellene visszafordítaniuk az országhatárról a schengeni vízummal nem rendelkező migránsokat. Lukasenka rendszerének kettős mércéjéről tanúskodik az is, hogy a saját, hatályos EU-s vízummal rendelkező állampolgárainak viszont háromhavonta egyetlen alkalomra redukálta az Unióba beutazást.

Lukasenka stratégiája mostanára abban változott, hogy immár fűtött raktárhelyiségekben biztosít menedéket a határsávban rekedteknek. Eredetileg azzal kalkulálhatott, hogy az EU meglágyul és az időjárás zordra fordultával befogadja az migránsokat, azonban erre nem került sor, az Európai Unió nem nyitotta meg a határokat, így a téli időjárás végül a fehérorosz diktátor ellen fordul.

Rácz szerint mindent összevetve az Európai Unió diplomáciája sikeres intézkedésekkel kezeli a válságot. Azzal fenyegetve, hogy elveszíthetik az EU-ba berepülés jogát, az iraki, a szír és a török légitársaságokat rávette arra, hogy szüntessék meg a minszki járataikat, de legalábbis ne engedjék felszállni a csupán fehérorosz, ám schengeni vízum nélküli kurd, szír, jemeni stb. utasokat

A belarusz állami légitársaság, a Belavia járatait kitiltották az EU légteréből a Ryanair repülőjének tavaszi eltérítését követően. Flottája 34 gépe szállt korábban az EU-ba. E, forgalomból kiesett repülőivel röptettek a fehéroroszok migránsokat a Közel-Keletről. Az EU-nak minderre közvetlen ráhatása nem lehetett, azonban e gépek jelentős része nincs a a Belavia tulajdonában, pusztán uniós cégektől lízingelik őket. A lízingszerződések felmondását viszont az EU megkísérli kikényszeríteni.

Míg november elején napi 10-15 járat landolt e térségből Minszkben, ennek a száma a töredékére csökkent.

Az EU azzal is jól kezeli a válságot, hogy közvetlenül a belarusz Vöröskeresztnek utal pénzt a határsávban rekedtek ellátására. Ráadásul folyamatosan adagolják az anyagiakat, hogy azt valóban célirányosan, csakis erre a célra hasznosítsák fejtette ki Bendarzsevszkij Anton.

A két szakértő előadta, hogy Moszkva az „őrült” belarusz kalandból úgy szeretne előnyt kovácsolni, hogy moderátorként, az egyetlen józan közvetítőként venne részt a krízis kezelésében, azonban azt nem tartják kizártnak, hogy kaptak-e vajon a fehéroroszok az oroszoktól titkosszolgálati segítséget például az utazásra vállalkozók toborzásában a közösségi médiában, hiszen nem csak arabul, de kurd és jazidi nyelven is hirdették az EU-ba bejutás eme lehetőségét. Belarusz mindössze négy fős diplomáciai misszióval képviselteti magát Szíriában, míg Oroszország a jogelőd Szovjetuniót is beszámítva, 1955 óta Szíria legfőbb katonai partnere.

Összegzés:

A jelenlegi belarusz migrációs válság nem vethető össze a 2015-ös összeurópaival sem annak eredete, sem az útra keltek száma tekintetében. Egy szűkülő életterű, a hatalmát féltő diktátor nemzetközi elismertségre vágyva, bosszútól vezérelten igyekszik pénzhez is jutni a migránsokat eszközként felhasználva, mesterségesen kiváltott krízist okozva. Vélhetőleg nem Putyin kottájából játszik Lukasenka, de nem kizárt, hogy némi segítséget kapott a hatalmas keleti szomszédjától, például a migránsok toborzásában. Moszkva viszont leginkább potenciális moderátori, józan tárgyalópartnerként képzelheti el szerepét e játszmában.