Történetünk újságíró főhőse, az 1976-os születésű Manuel Ochsenreiter, egy rejtői figura – csak nem abból a kedves, szerethető Fülig Jimmy fajtából. Mit is kell róla tudni? Főszerkesztője volt 2004­­–2011 közt a Deutsche Militärzeitschrift katonai folyóiratnak, majd 2009-től a szélsőjobboldali Zuerst! havilapnak. Utóbbi a Nation Europa utóda, amelyet a német náci párt indulóit szerző költője és egy Waffen-SS százados alapítottak. Ochsenreiter a munkássága alapján nyíltan szembe megy mindennel, ami a Nyugat jelenét megtestesíti, főleg annak kozmopolitább attitűdjével. Ennél azért tovább megy, és meglehetősen meredek soviniszta gondolatok mozgatják. Az nem tudható, hogy egészen pontosan hogyan kezdett el közeledni az orosz birodalmi gondolatokat dédelgető, Alexandr Dugin nevével fémjelzett neo-eurázsianizmushoz, de a rengeteg közös pont miatt vélhetően csak idő kérdése volt ez a találkozás.

Alexandr Dugin, akit tévesen szokás napjaink Raszputyinnának vagy a Kreml szürke eminenciásának is nevezni, a mai orosz geopolitikai gondolkodás legfőbb ideológusa. Igazi orosz karakter: eszméiben ott van a teljes orosz történelem fájdalma és sérelme, réveteg tekintete pedig meggyőző karizmát kölcsönöz neki.

Ezerféle eszmei forrásból táplálkozik: a bolsevikok elől elmenekült emigráns filozófusok, német gopolitikai gondolkodók műveiből, a nyugat-európai Új Jobboldalból, de nagy hatással volt rá több okkult irányzat is. Ha jobban mélyére néz az ember, még az SS-t, és annak árja ősöket kutató intézetét is méltatta korai írásaiban. Elmélete, a neo-eurázsianizmus, nagyon leegyszerűsítve az orosz birodalmi tudat mai megtestesülése. Vallja, hogy a nemzetállamok kora lejárt, és ismét a birodalmak ideje jött el. Utóbbit azzal támasztja alá, hogy több nemzet létezik, mint amennyi ország, tehát egyes nemzeteket szükségszerűen elnyomja az a nemzetállam, amelyben élnek. Ellenben, ha ismét birodalmi államok alakulnának, nemcsak ettől az elnyomástól szabadulnának meg, de egyes nemzeteknek akár megnyitná az utat az egyesülés felé. Nyugat-, elsősorban USA-, illetve liberalizmus-ellenes, olyannyira, hogy szerinte az eurázsiai földterület országainak – részben a mai EU-nak és Oroszországnak – össze kell fogniuk Washington ellen. Ennek elmaradása a nemzetek feloldódását jelentené az EU vagy az USA olvasztótengelyében.

Vélhetően egy olyan birodalmakban gondolkodó elmélet, amely emellett nacionalista is, már első találkozásra alapvető hatással volt Ochsenreiterre. Már 2010-től bizonyítottan felbukkan Dugin köreiben, de főleg a Krím annexiója után válik igazán aktívvá. Egészen sikeresnek mondható a kapcsolatépítése, mert a propagandaeszközként működő RT és SputnikNews visszatérő külföldi szakértőjévé is vált, illetve párhuzamosan a német AfD párt tanácsadója lett. Az ideológiai sík után a spirituálisban is szakított a Nyugattal és katolikusként betért az orosz ortodox egyházba.

Feltételezhető, hogy Ochsenreiternek nemcsak a dugini „világmegváltó” elmélet tetszett, hanem az is, hogy mivel ez – részben – kompatibilis az orosz külpolitikával, jogosan vélhette úgy, hogy mindannak megvalósítására 2008-ban Georgiában, 2014 után pedig Ukrajnában történtek próbálkozások. A neo-eurázsianizmus és Ochsenreiter gondolkodásában közös pont, hogy a nyugati érdekszféra keletre tolása, magyarán Ukrajna nyugati integrációja az első lépés az államalkotó nemzetek (főleg az oroszok) feloldódásához vezető úton.

Közvetlenül a Krím-félsziget elcsatolása előtti években a dugini Eurázsiai Ifjúsági Egyesület (Eвразийский союз молодёжи) helyi szervezetet hozott létre Kelet-Ukrajnában, amely bizonyítékok szerint tiltott toborzási tevékenységet végzett. Sőt, már 2012-ben arról adtak hírt, hogy az ún. Donyecki-köztársaság (sic!) nagykövetséget nyit Moszkvában, méghozzá ideiglenesen a szervezet irodájában. Az egyesület helyi támogatói aztán csatlakoztak a szakadár Donyecki- és Luhanszki Népköztársaságokhoz, akik arra hivatkozva, hogy Kijevben ukrán „fasiszta junta” vette át a hatalmat és veszélyben vannak a kisebbségek – jelentős moszkvai támogatással – harcot indítottak Ukrajna ellen. Több ilyen neo-eurázsianista vezetőt szinte azonnal ki is tiltottak az Egyesült Államokból. No, Ochsenreiter nemcsak, hogy mutatkozott ilyen alakokkal, de üdvözölte a Krím elcsatolását is, ahol választási megfigyelőként szintén jóváhagyta az egész illegális folyamatot. Ezenkívül előszeretettel mutatkozott Hezbollah vezetőkkel, iráni politikusokkal antiszemita konferenciákon. Utóbbi rendezvény fényképein egy igazi „fehér hollóval” is láthatjuk: Mateusz Piskorskival, aki (amolyan fehér hollóként a lengyelek között) oroszbarát, sőt 2016 óta azzal vádolják, hogy Moszkvának kémkedik. Jelenleg feltételesen van szabadlábon.

Miként jön a széles, Nyugat-ellenes kapcsolatrendszerrel rendelkező Ochsenreiter Kárpátaljához?

Úgy, hogy az Ukrajna és a Lengyelország által szolgáltatott bizonyítékok szerint ő volt az, aki a szélsőségesen ukránellenes lengyel Falanga mozgalom embereit arra vette rá 2018 februárjában, hogy felgyújtsák a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházát. Magyarán terrorcselekmény elkövetésére bujtott fel. Célja minden bizonnyal a feszültségkeltés Ukrajna és Magyarország közt, az ország integritásának és belső stabilitásának gyengítése volt, illetve, hogy Kijev számára a legfőbb kihívást, a szeparatizmust is erősítse. Tettének napvilágra kerülése után elhagyta Németországot, Lengyelország pedig jelenleg is körözi terrortámadás előkészítésének vádjával. Jelenlegi tartózkodásáról nem tudni semmit, igaz, két éve ismét jelen volt egy iráni konferencián, a tavalyi azeri-örmény háborút követően Hegyi-Karabahban, és egy éve készíti a Gute Menschen (Jó emberek) című geopolitikai podcast-sorozatát a Youtube-on.

Mit érdemes mindebből megfontolnunk?

Egyrészt azt, hogy milyen különbségek vagy éppen átjárási lehetőségek adódnak egy adott eszme és annak gyakorlati megvalósítása közt.

Másrészt, hogy ugyanúgy, mint Kelet-Ukrajnában, Kárpátalján is nagyon hatékonyan tudnak külső szereplők, elsősorban Oroszország ráülni a meglévő konfliktusokra. Moszkvának érdeke, hogy Ukrajna nyugati integrációját megakadályozza, minden más pedig stratégiai szempontból könnyedén alárendelhető ennek a célnak. Még az, is, hogy a drámai mértékben fogyó kárpátaljai nemzettársaink helyzetét kihasználja, úgy, hogy csökkenti a bizalmat az ukránok és a magyarok, illetve Magyarország és Ukrajna között.

A 20. században szétszakadt magyarság nagy része ma már az EU keretein belül korábban elképzelhetetlenül közel kerülhetett egymáshoz. Ezen az úton határozottan indult el Szerbia is, így már csak Ukrajna a „hiányzó láncszem”. Csakhogy mindez beláthatatlan távolságba kerül, amíg külső szereplők még azt is meggátolják, hogy rendeződjön Kijev és Kárpátalja viszonya.

A szerző az MCC Geopolitika Műhely kutatója.

Borítókép: MTI