A Migrációkutató Intézet munkatársaként kollégámmal Szerbiában, Észak-Macedóniában, valamint Koszovóban tanulmányoztuk a nyugat-balkáni migrációs helyzetet 2022. április 19–26-a között. Ezek az államok ‒ mint Albánia kivételével az összes többi nyugat-balkáni ország ‒ az egykori Jugoszláviához tartoztak. A véres, etnikai töltetű háborúval terhelt közös múlt paradox módon összeköti, egyben azonban el is választja egymástól ezeket az államokat. Ráadásul Koszovó, mint a legfiatalabb európai ország szuverenitása megkérdőjelezett – elsősorban Szerbia részéről.

Több szempontból azonos a kulturális beágyazottság, a kollektív múltból adódó háttérismeretek, illetve a legfiatalabbak kivételével a regionális közvetítőnyelv ezen régióból származók részéről a szerb. A kilencvenes évek délszláv háborúit követő menekültkrízis, illetve annak utóhatásai teljes egészében véget sem értek, amikor is a nyugat-balkáni útvonalon egyre élénkebbé vált a zömében Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező irreguláris migrációs forgalom. Mindezt pedig a legújabb, ukrán menekültkrízis is megfejelte. Ellenben

a nyugat-balkáni országok egyelőre kevésbé terheltek ezzel a humanitárius válsággal.

Szakmai tapasztalatszerző utunk során olyan nem állami szervezetekhez azaz közismert angol rövidítéssel: NGO-khoz látogattunk, amelyek migrációs tárgykörben tevékenykednek. Szerbiában, Belgrádban három szervezet képviselőivel is találkoztunk.

A jezsuita segélyszervezetben a klímamigránsokat is menekülteknek tekintik

Először egy jezsuita menekülteket segítő szervezet szerbiai regionális menedzsere, Miodrag Živković osztotta meg velünk tapasztalatait. Szervezetük, a JRS (Jesuit Refugee Service) az egyébként ortodox, pravoszláv többségű Szerbiában mint a római katolikus belgrádi püspökség fennhatósága alá tartozó intézmény nyújt humanitárius segítséget migránsoknak és menekülteknek. Intenzív az együttműködésük a részben magyarok lakta Nagybecskereki Római Katolikus Egyházmegyével és annak vezetőjével, dr. Németh László püspökkel. Előfordult, hogy iskoláskorú migráns gyermekek beiskolázására is magyar tannyelvű osztályban került sor. Živković elmondta, hogy római katolikus egyházi szervezetük a klímamigránsokat is menekültekként kezeli.

Az ukrán menekültkrízis következtében Szerbiába jóval kevesebben érkeztek, mint az ukrán határ menti első biztonságos országokba: Lengyelországba, Moldovába, Magyarországra és Romániába. Jellemzően itteni rokonsággal is rendelkeznek a Szerbiába menekülő ukrajnaiak. A ruszin kisebbség tagjai közül is ugyanúgy menekülnek, mint a többségi ukránok. Szerbia északi, vajdasági tartományában évszázadok óta él ruszin kisebbség, lélekszámuk mintegy 15 ezer. Ruski Krstur (magyar neve: Bácskeresztúr) a központjuk. J

elentős része az ukrajnai menekülteknek ezen a településen került elhelyezésre őket befogadó családoknál. 

A legtöbb ukrán a szerb fővárosban, Belgrádban vár vízumra. Mintegy 5-6 ezer fő volt érintett belgrádi látogatásunkkor, április végén. Mivel a legtöbben elegendő anyagi forrással rendelkeztek, nem jelentkeztek be menekültként. Kevesen tudtak helyben állást találni a szakmájukban, akik mégis, zömében az IT-szektorban.  Az ukránok közül egy frissen felújított, egykori hotelben Belgrádtól mintegy 350 kilométerre délre, az észak-macedón határ közelében, Vranje városában szállásoltak el jellemzőn családokat. Belgrádban és Obrenovac elővárosában pedig egyedülállókat. Živković kifejtette, hogy a szerb közvélemény nem ítéli el az orosz agressziót, azonban az ukránokkal szemben sem táplálnak előítéleteket. Mindkét népet testvéri, ortodox vallású baráti nációnak tartják, és a konfliktus mielőbbi lezárását várják. A szerbiai ortodox, pravoszláv egyházfő, a pátriárka is kiállt az ukrán menekültek támogatása mellett és Ukrajnába Szerbiából segélykonvoj is indult. 

Szerbiában ugyanúgy, mint Magyarországon, idén április 3-án tartottak parlamenti választásokat, ám Magyarországtól eltérően egyik párt sem kampányolt az ukrajnai humanitárius krízissel és háborúval. Lévén jóval kevesebb ukrajnai menekült érkezett Szerbiába, mint Magyarországra, a háború második hónapjára a szerb közvéleményt a menekültkrízis is hidegen hagyta, azonban a harci cselekmények továbbra is foglalkoztatták a lakosságot. A JSR pszichológusokkal és lelki segítségnyújtásban képzett lelkészekkel is támogatja a gyakran traumatizált menekülteket. Živković azt tapasztalja, hogy az EU hasonlóan áll hozzá az ukrán menekültkrízishez, mint a Covid-védőoltáshoz; elviekben mindenkit támogatnak, de az első körben a gazdagoknak kedveznek.

Az orosz-ukrán háború miatt Európa-szerte nőnek az árak, beleértve az olyan alapvető élelmiszerekét, mint a liszt, a kenyér és az étolaj.

Mindez a JSR segélyosztó működését is megnehezíti. Ukrajna mellett elsősorban a klasszikus nyugat-balkáni úton, Ázsiából és Afrikából érkeznek a migránsok. Elsősorban szírek, afgánok, pakisztániak, de guineai és a közép-afrikai köztársaságból érkező is akad. Március végi adatok szerint mintegy 4 ezer migráns tartózkodott Szerbiában. A balkáni migrációs útvonal Živković szerint is továbbra is aktív. Azonban az orosz-ukrán háború következtében lezárult a kubaiak számára egy törvényes, migrációs kiskapu. Kubából törvényesen, megfelelő iratokkal tudtak Moszkvába repülni, Moszkvából pedig szintén legálisan utazhattak Belgrádba, ahol is a mexikói nagykövetségen kértek menedékjogot, majd mexikói menekültként próbálkoztak illegálisan Mexikóból bejutni az USA-ba.

Tekintettel arra, hogy egyre több szerbiai vállal Nyugat-Európában munkát, ezért különösen az építőiparban jelentős a munkaerőhiány. Ennek következtében a migránsok egy része nem utazik tovább, hanem a szerb építőiparban helyezkedik el. A szerbiai bérek alacsonyabbak, mint a nyugat-európaiak, ezért Szerbia továbbra sem vált migrációs szempontból célországgá. Pusztán a migránsok egy kis része lát fantáziát abban, hogy itt próbájon gyökeret engedni. Az ország klasszikus tranzitállam.

Koszovó független államiságát Szerbia továbbra sem ismeri el, mindez a migrációkezelésben is nehézségeket okoz. Ugyanis Koszovóban a tekintetben szigorúbb a szerbiainál a migrációpolitika, hogy azokat az irreguláris migránsokat, akik nem tudják igazolni, hogy regisztráltatták magukat, 6 hónapos, börtönkörülményekhez hasonló idegenrendészeti őrizetbe veszik. Azonban, ha Szerbiában már regisztrálták őket, nem zárhatnák be az illetőket. Több migráns állítja, hogy szerbiai regisztrációt követően került Koszovóba, ám a szerb hatóságok mindezt soha nem erősítették meg. Ezzel is a koszovói albán hatóságok orra alá törnek borsot. A koszovói és a szerbiai állami szakhatóságok között migránskérdésben ugyanis semmiféle együttműködés sincs. Nagyobb hidat képez a két állam UNHCR-irodája és kisebbet a két ország jezsuita segélyszervezete közötti együttműködés. Szerbia és Észak-Macedónia között a legintenzívebb illegális migránsforgalom a presevói közúti határátkelő közelében zajlik, albánok lakta területen. 

Ezt követően az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, az UNHCR-nek a szerbiai partnerszervezetét, a BCHR-t (Belgrade Center for Human Rights) látogattuk meg. Senka Škero Koprivica, a szervezet jogásza a jezsuitáktól kapott információkon felül arról tájékoztatott minket, hogy a szerbiai hivatalos adatok alapján az ukrajnai krízis óta a klasszikus balkáni migrációs útvonalon érkezők – elsősorban közel-keletiek és észak-afrikaiak – közül többen próbálnak átjutni a magyar-szerb határon, mivel megnőttek az esélyeik az illegális belépésre, ugyanis a magyar határrendészek jelentős részét a magyar–ukrán határra vezényelték. Koprivica azt is elmondta, hogy az illegális migráció megfékezése érdekében elég passzív a szerb rendőrség, legalábbis az északi határszakaszon, hiszen nem érdekük, hogy a migránsok Szerbia területén maradjanak. Az embercsempészekre nagyon enyhe büntetéseket szabnak ki. Jellemzően pénzbüntetést, csupán a kirívóan súlyos esetekben és ritkán szabnak ki legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztést. A BCHR információi szerint az embercsempészek egy esetleges lebukást követően is szinte kivétel nélkül folytatják jövedelmező tevékenységüket. 

A Balkánon a menekültkrízis nem szűnt meg, csak átalakult

Az általunk meglátogatott utolsó szerbiai NGO a legékesebb példája annak, hogy a Nyugat-Balkánon a harminc évvel ezelőtt tomboló délszláv háború által generált belső menekültkrízis még teljes egészében le sem csengett, amikor is megkezdődött ezen az útvonalon a harmadik világból érkezők exodusa. A Grupa 484-et 1995-ben alapította Jelena Šantić (1944—2000) egykori balett-táncosnő, háborúellenes aktivista. A szervezet a nevét arról az általuk támogatott 484 horvátországi szerb családról kapta, akiket 1995-ben, a Vihar-hadműveletet követően üldöztek el otthonaikból több mint kétszázezer sorstársukkal egyetemben. Ez volt a második világháborút követően a legnagyobb volumenű európai kényszerkitelepítés. Jelena Unijat és Gordana Grujičić kutatók fogadtak minket a szervezet részéről és elmondták, hogy egyik legfontosabb küldetésüknek a kísérő nélkül érkezett gyerekekről gondoskodást tartják. Képzett szociális munkások, pedagógusok és pszichológusok segítik ebben munkájukat.

Emellett gyakran készítenek elemzéseket az embercsempészekkel szemben hozott bírósági ítéleteket feldolgozva. 2014 óta követik nyomon az illegális migrációs mozgásokhoz kapcsolódó kérdéseket és az embercsempészetet. Jellemző, hogy nehezen nyer bizonyítást az embercsempészek esetében a bűnszervezetben elkövetett tevékenység, aminek következtében enyhe büntetések kiszabásával zárulnak az ügyek. Tapasztalataik szerint 2017-től kezdődően már nem csak Észak-Macedónia és Szerbia vált a nyugat-balkáni útvonalon áthaladó migránsok főcsapásává, hanem Koszovó, Montenegró és Bosznia-Hercegovina irányából is megkísérlik az illegális bejutást az EU-ba. 

Jogalkotási szinten az EU-integrációban is segítséget nyújthat a nyugat-balkáni szintű jogharmonizáció, ráadásul mivel a legtöbb érintett ország az egykori Jugoszlávia tagköztársasága, illetve tartománya volt, a belső jogszabályaik is gyakran hasonlóak. Érdekességként azonban megjegyezték, hogy például Montenegró szolgaian átmásolta a menekültügyi EU-s jogszabályok és ajánlások zömét, ám a gyakorlatban nem alkalmazzák őket. A vonatkozó bírósági ítéleteket teljeskörűen monitorozzák. Azt tapasztalják, hogy folyamatosan nő a forgalom a balkáni útvonalon az elmúlt időszakban. Becsléseik szerint naponta körülbelül 500 migráns jut át a magyar−szerb határon.  Látogatásunkkor mintegy 3 800 migráns tartózkodott a szerbiai hivatalos állami menekültügyi és migrációs szervezet, a Komisszariátus által fenntartott táborokban. Állampolgárságuk szerint a legtöbben afgánok, pakisztániak és szírek.  Közülük 47 kiséret nélküli gyermek-, illetve kiskorú volt.

Utunkat délnek, Észak-Macedónia felé folytattuk. Viszonylag gyakran utazok Szerbiába, de errefelé autópályán ennyi katonai járművet még sohasem láttam. Kis túlzással, szinte egymásba értek a katonai konvojok az út mindkét irányába. A nem NATO-tag, és mind kormányzati szinten, mind a lakosság jelentős hányada részéről erős orosz kötődéssel bíró Szerbiában ezek szerint demonstrálni kellett, hogy ha minden kötél szakad, a hadsereg a helyén van. Ráadásul Belgrád központjában, a Köztársaság téren nem pusztán Vlagyimir Putyint ábrázoló pólót, hanem az orosz inváziós hadsereg „Z”-szimbólumát is meg lehetett vásárolni a szuvenírárustól, holott több államban akkor már tiltott önkényuralmi jelképnek minősítették és bűncselekményként, vagy legalábbis szabálysértésként üldözték az ilyetén szimbólumokkal történő kufárkodást. 

Ebben a közegben zajlik a háborúk és a megélhetési nehézségek miatt Nyugat-Európába tartók áramlása délről északnak.