A napokban mindenhol a Hegyi-karabahi konfliktusról olvashatunk, egy olyan vitatott és összecsapásoktól sújtott térségről, amely talán sokaknak elsőre nem sokat mond, mégis egy etnikai alapú, évtizedes problémára mutat rá, amely során már mindkét fél mély sebeket hordoz. De mi is történt, történik és hogyan hathat ez a régió átfogóbb viszonyaira. Átfogó elemzésünk a témában.

Első ránézésre távoli, nem különösebben fontos konfliktusnak tűnik Magyarországról a Kaukázusban fellángolt küzdelem. Pedig a Szovjetunió 1990 utáni szabadságunkat elhozó haldoklása itt kezdődött, még 1988 februárjában. A jórészt örmények lakta Karabah egyesülési vágya Örményországgal de facto háborúba sodort két szovjet tagköztársaságot, Moszkva pedig hatalmas erőfeszítéssel sem tudta teljesen elfojtani a konfliktust. A hirtelen szovjet kivonulás egyik oka Közép-Európából az, hogy már magát a birodalmi magterületet sem tudták teljesen kontrollálni a feléledő nemzeti érzéssel szemben. A szovjet rendszer a Kaukázusban, a Baltikumban, Moldovában és Közép-Ázsiában esett szét, Csernobil és a súlyos gazdasági nehézségek csak felgyorsították a folyamatot. A Szovjetunió megbukott ugyanott, ahol korábban az Osztrák-Magyar Monarchia, vagy éppen első és második Jugoszlávia és Csehszlovákia: a nemzeti kérdés kezelésében. Azok az aknák, amelyeket részben pont a rendszer egyben tartására hoztak létre a nem egyszer célzatosan meghúzott határokkal, viszont máig megvannak.

Nem igazán lehet tudni, hogy mi történik a frontvonalakon. Csak narratívákat ismerünk: az örmények és az azeriek is hatalmas erőfeszítéseket tesznek a nemzetközi közvélemény befolyásolására. A YouTube[i], a Twitter[ii]  és a Reddit[iii]  tele van propagandavideókkal. A drónok háborúja is ez már[iv], egészen új perspektívából láthatunk eseményeket. A győzelmi jelentések, ha összeadjuk őket, több ezer halottról és több száz megsemmisített harckocsiról szólnak.

 

Ha a számoknak csak a tizede igaz, akkor is ez a legkomolyabb összecsapás a 30 ezer halottat követelő, 1994-ben örmény győzelemmel „lezárult”, pontosabban befagyott nagy karabahi háború óta. A propagandaháború mögött nagyon is valós tragédia zajlik, az bizonyos, hogy százak haltak meg néhány nap alatt.

 

A Kaukázus évszázadok óta a Balkánhoz hasonló puskaporos hordó, etnikailag és földrajzilag is szabdalt, kegyetlen történelmű térség.  A terület nem nagy, szűken mérve két mai Magyarország férne el rajta éppen. A 186 ezer négyzetkilométeren 16.7 millió ember él, ebből tízmillió azeri és csak három millió örmény, a többiek főleg grúzok. Az örmény-azeri konfliktus mellett ott van még a grúz-oszét, grúz-abház és a grúz-orosz befagyott háború is. Tágabban értelmezve a térséget még rosszabb a helyzet. A Kaukázus Oroszországban lévő északi részén helyezkedik el Csecsenföld és Dagesztán. A két instabil régióban ugyan most béke van, de izzik a parázs a felszín alatt. A csecsen háborúknak lehetett akár százezer halottja is. Moszkvának ma sem könnyű pacifikálnia a muzulmán hegyi népeket, az oroszok bizonyos értelemben védelmi pénzt fizetnek a helyi hadúrnak, Ramzan Kadirovnak, hogy tartson rendet.

Washington kivonul, de ki jön a helyére?

Karabah attól még, hogy távoli, nagyon komoly figyelmet érdemet. Az örmény-azeri konfliktus nem csak a két országról szól, hanem két kirajzolódó szövetségről és egy egyre feltűnőbb jelenségtől. A két szövetség persze nem formális, de jól láthatóan az örmények oldalán vannak a kurdok, a görögök, a ciprusiak, kevésbé nyíltan pedig a nagy azeri kisebbségének nemzeti érzéseitől tartó Irán és persze az „oszd meg és uralkodj” nagy játékosa, Oroszország. Sőt, a törökökkel egyre többet ütköző franciák is.  Az azeri oldalon pedig ott van a testvérnemzet Törökország, vélhetően nem csak diplomáciailag, de katonailag is.  A görög-török konfliktus nagyon sötét árny a NATO jövője felett, de a „feltűnő jelenség” még ennél problematikusabb fejlemény a térség stabilitásával kapcsolatban. Ez pedig a szokatlan visszafogottság Washington irányából. Az USA vonul ki a régióból, és úgy általában is, befelé látszik fordulni, ami persze a nagyon komoly amerikai társadalmi problémák fényében nem meglepő. Egy új világ kezd kirajzolódni, amikor az USA nem lesz ott mindenhol, és ez magával hozhatja az instabilitás növekedését a számunkra sokkal relevánsabb Balkánon. Egy évtizede Washington nyomást gyakorolt volna Ankarára, Ankara pedig Bakura, és a helyzet nem eszkalálódig idáig. Az egyetlen szuperhatalom kora véget ért, az USA már nem akar, de sokszor nem is képes mindenhol erőt kifejteni. Ha az elnökválasztás után hosszabb káosz jön, elbúcsúzhatunk egy időre a Pax Americana-tól.

Forrás: https://eurasianet.org/as-fighting-rages-what-is-azerbaijans-goal

A kompromisszum nem opció

Az örmény-azeri frontvonalra visszatérve, csak feltételezésekkel élhetünk, mi történt. Gyanítható, hogy ezt a fordulót az azeriek kezdték. A vélhetően török szervezésben a képbe került szíriai zsoldosok nem egyik pillanatról a másikra jelentek meg, de ennél fontosabb az örök alapkérdés: kinek az érdeke, ami történik? 1994 óta Örményország nem csak a korábban is örmény többségű volt autonóm területet, Karabahot tartja megszállva, hanem egykor egyértelműen azeri többségű régiókat is.  Ezek védelmi zónaként veszik körbe a nemzetközileg nem elismert örmény Arcah Köztársaságot keletről és délről, egyben pedig biztosítják az összeköttetést Örményországgal. Az örmények céljaik túlnyomó többségét elérték, nekik semmi hasznuk nem származik a katonailag és gazdaságilag jóval erősebb azeriek megtámadásából.

Azerbajdzsánnak annál inkább célja a status quo megváltoztatása. Az örmény kézben lévő területről több mint hatszázezer azerinek kellett elmenekülnie. A mérleg még úgy is nagyon negatív az azerieknek, hogy az etnikai tisztogatások miatt 3-400 ezer örmény is elmenekült Azerbajdzsán egyéb területeiről. Karabah széles körű örmény autonómiájára talán még mindig rá lehetne venni Bakut, de az örmények ma már inkább megtartanák azokat a területeket is, amelyeket Karabah védelme miatt szálltak meg 1994 előtt. https://eurasianet.org/for-armenians-theyre-not-occupied-territories-theyre-the-homeland

 

Kompromisszumra már nincsen lehetőség. Nem létezik olyan ország, amely háború nélkül elfogadná, hogy területének több mint tizedét, hatszázezer polgára lakhelyét elveszítse, különösen úgy, hogy hadserege és gazdasága jóval erősebb és a nemzetközi jog mögötte áll.

 

Ezzel szemben van a rettenetes örmény veszteség tudat. Az egykor azeri többségű zóna kárpótlás az első világháború alatti szenvedésért, azokért a földekért, melyekről az örményeket egyszer és mindenkorra eltörölték. Lehet egyik, vagy másik felet fehérre meszelni, csak egyik vagy másik érvrendszert magunkévá tenni, de ez a történet erősen szürke.  Mind a két fél felelős a teljes zsákutcáért – persze nem önmagukban, voltak itt nagyhatalmi játszmák is bőven az elmúlt évtizedekben.

A kérdés most az, hogy számszerű és technikai fölényével mit tud kezdeni Azerbajdzsán, illetve van-e elég nagyhatalmi akarat és erő a konfliktus időleges újbóli lefagyasztására. Ha az örményeknek sikerül komoly vereségeket mérni az azeriekre, az önmagában véget vethet az eszkalációnak. Az azeriek az örmény védelem gyengébb pontjain úgy tűnik értek el eredményeket, de a hegyi terepen a jól kiépített védelemmel, az aknamezőkkel szemben nincsen könnyű dolguk. Számos azeri harckocsi pusztulását láthattuk videókon.

A rendezés záloga: a Moszkva-Párizs tengely?

Ha viszont sikerülne komoly áttörést elérni, az örmény légvédelmet és légierőt kikapcsolni, akkor az azeri szárazföldi túlerő érvényesülhetne akár drámai eredménnyel is. Az azeriek teljes katonai győzelmének a valószínűsége nem nagy, de teljesen azért nem lehet kizárni. Ez esetben Jereván egy dologban bízhatna: hogy az oroszok nem engedhetik meg maguknak, hogy elengedik egyetlen régiós szövetségesük, Örményország, kezét. A Szovjetunió felbomlása után Moszkva (bár adott el fegyvert Bakunak is) az örményeket támogatta, de elsősorban azért, hogy megőrizze befolyását a geopolitikailag sokkal fontosabb, nagy olaj és gáztermelő Azerbajdzsán, és egyben Közép-Ázsia felett.

 

Egy nagy azeri győzelem átrendezné a térség erőviszonyait, jókorát emelne Törökországon, és megnyitná az oroszokat elkerülő gáz és olajvezetékeknek az utat Közép-Ázsiából.

 

Ezért fognak az oroszok vélhetően sok mindent megtenni, hogy az azeriek ne győzzenek. Ebben pedig alighanem szövetségesük lesz Franciaország. Mai, október 1-i hír, hogy Moszkva és Párizs, a halkabb Washingtonnal együtt, követeli a tűzszünetet, amire Ankarából jön a hangos „nem”. [v]

Lehet eszkaláció és deeszkaláció is a következő napokban, e sorok írásakor nem lehet semmit tudni sem a harcok, sem a háttérjátszmák állásáról. A legvalószínűbb az, hogy a felek teljes kibékíthetetlensége miatt a háború befagyott és aktív időszakok váltakozásával folytatódni fog még nagyon sokáig. Az erősebb fél, az azeri szépen lassan felőrli majd a harmad akkora Örményországot, arra várva, hogy Oroszország figyelme másfelé forduljon. Akkor pedig nem kizárt, hogy egy újabb örmény tragédiát fog végignézni a világ.

 

A szerző biztonságpolitikai szakértő, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője.

A borítókép forrása:  Az örmény védelmi minisztérium által közreadott képen az örmény hadsereg azerbajdzsáni tankokra lő a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régióban (Fotó: MTI/AP/Örmény védelmi minisztérium)

[i] https://www.youtube.com/watch?v=MtewrSbGmws  (2020. 10. 02.)
[ii] https://twitter.com/armeniamodteam?lang=en (2020. 10. 02.)
[iii] https://www.reddit.com/r/azerbaijan/comments/j2gurb/azerbaijani_defense_ministry_azerbaijani_military/ (2020. 10. 02.)
[iv] https://www.youtube.com/watch?v=vntm1kABSm8 (2020. 10. 02.)
[v] https://www.ft.com/content/3963793e-2530-41b9-a8b9-e3b3c7993f27 (2020. 10. 02.)