2020-at írunk, az Egyesült Államok újra választott, mindezt úgy, hogy talán még ki se heverte 2016 sokkját. Donald Trump győzelme (példaként) Reagan után ismét átírta azt a dogmát, miszerint elnök csak hivatásos, igazgatásban, kormányzásban jártas, klasszikus értelemben vett politikus lehet, aki ismeri a „játékszabályokat” és nem is kíván változtatni azokon.

A Demokrata Párt négy éven keresztül próbálkozott Trump megfúrásával (russian interference, impeachment), ám ez nem sikerült, így ismét meg kellett, hogy mérkőzzenek a republikánus színekben induló elnökkel. Erre a feladatra Obama alelnökét, Joe Bident jelölték ki. Azt a Joe Bident, akit folyamatosan támadtak az elmúlt hónapokban, még saját pártján belül is a progresszívebb, baloldalibb csoportok, a republikánusok pedig szinte egy emberként bírálták. A legmarkánsabb támadási felületet Bidennel szemben a fiával, Hunter Bidennel folytatott korrupciógyanús üzletek képezik Ukrajnában és Kínában. A Kínával fennálló kapcsolatrendszer Trump politikájának is kulcseleme, így a választások egyik fő kérdése is ez volt. Valóban visszaélt Biden hivatali pozíciójával üzletei során? Milyen szerepet játszott az Obama-elnökség idején Biden az időnként „túl jó” USA–Kína kapcsolatokban? Milyen diplomáciai fordulat várható Biden elnöksége alatt?

A 2008 és 2016 között regnáló Obama-kormányzat a hagyományosnak mondható demokrata álláspontot képviselte Kínával szemben, ami egy kiegyensúlyozottabb viszonyt jelentett. A politikai kommunikációban bőszen elítélt diktatórikus, kommunista kínai rendszerrel virágoztak az üzleti kapcsolatok, és Kína mai gazdasági sikereiben is nagy szerepet játszott az akkori demokrata politika.

A gazdaság terén egy roppant érzékeny kölcsönös függőség alakult ki a két nagyhatalom között, ami abban is megmutatkozott, hogy az amerikai nagyvállalatok nagy része teljes termelését Kínába szervezte ki, ezzel hatalmas összegeket spórolva a gyártási költségeken (munkabérek, fenntartás, externális költségek). Ez Kínában rohamos életszínvonal- és GDP-emelkedést, az amerikai cégeknek pedig lényegesen nagyobb profitot, valamint – az ipari termelés áttelepítésével – sokkal alacsonyabb fogyasztói árakat eredményezett.

A folyamat sajnos a társadalmi egyenlőtlenségek és a munkanélküliség növekedésével is együtt járt. Hajdan prosperáló iparvidékek mentek tönkre, mint Chicago, Cleveland, Detroit, Pittsburgh, vagy Baltimore. Az itt élő és munkájukat vesztett emberek nagy része középosztálybeli volt, akik így elhanyagoltnak érezték magukat, amit Donald Trump 2015-2016-os kampánya során tökéletesen meg is ragadott.

De nem csak a republikánusoknak volt víziója Kínával kapcsolatban: Hillary Clinton, aki 2009 és 2013 között vezette az Obama-adminisztráció külügyi tárcáját, sokat tett a kínai kapcsolatok kiépítésében. Első útja Ázsiába vezetett, többek között Kínába, ahol megalapozták a 2009-es USA–Kína magas szintű stratégiai és gazdasági párbeszéd elindítását. Clintont a Kínát erősebben bíráló politikusok között tartották számon, Washington elsőszámú harcosa volt a Dél-kínai-tengert övező viták során is. Ugyanakkor Obama már nem volt ilyen harcias Kínával szemben. Ennek oka az „Obama-doktrínának” is nevezett csendes-óceáni ázsiai nyitás, a „pivot” fogalma. A pivot politika jegyében tette meg az elnök első ázsiai útját 2009 novemberében. E politika szerint ismerte el az Egyesült Államok 2014-ben Tibetet, mint Kína legitim részét, és szintén ekkor született meg a TPP (Trans-Pacific Partnership, Csendes-óceáni Partnerség) ötlete is, ami egy széleskörű gazdasági együttműködést takart, ám a Kongresszus végül nem támogatta az elnök javaslatát.

A Biden-család Kínában

Joe Biden körül számos komoly vád vetődött fel a kampány során. Ezek közül a legsúlyosabb az Ukrajnában és Kínában energetikai és pénzügyi szférában folytatott tevékenysége. A vádak szerint Biden hivatalából eredő befolyásával és hatalmával visszaélve szerzett komoly pénzekkel járó pozíciókat, mindezt fia, Hunter Biden segítségével. Amennyiben igazak az összeesküvés-elméletek, úgy akár impeachment (alkotmányos felelősségre vonás) „áldozata” is lehetett volna Biden. 

Az egész kínai ügy 2013-ban kezdődött, amikor Biden hivatalos látogatást tett fiával Pekingben. A látogatás közben Hunter privát megbeszélést tartott Jonathan Li beruházási bankárral, akivel állítása szerint csupán kávéztak. A kávézás meglehetősen produktívra sikeredett, ugyanis mindössze 12 nappal később a kínai hatóságok engedélyezték egy BHR Partners névre keresztelt magántőkealap működését, ahol Li vezérigazgató, Hunter pedig elnökségi tag lett, 10 százalékos részesedéssel. A BHR Partners ezután Kína legnagyobb állami bankjaival és helyi önkormányzatokkal üzletelt. A részesedésről Hunter ügyvédje azt nyilatkozta, hogy azt Hunter egészen 2017-ig, amíg apja hivatalosan is elhagyta hivatalát, nem vette fel. Ennek valóságtartalmát Biden támadói megkérdőjelezik.

A The New York Post kezébe került egy e-mail 2017 augusztusából, amiben az áll, hogy Hunter tízmillió dollárt kapott egy kínai milliárdostól „bemutatásokért”.

Egy másik, 2017 májusából származó e-mailben pedig az szerepel, hogy „10 held by H for the big guy”. A feltételezések szerint a „big guy” megnevezés Joe Bident takarja, így pedig felmerül a kérdés, hogy milyen ellenszolgáltatást nyújthatott a volt alelnök, amiért ilyen nagy összegű juttatás járt.

Egyes vélemények szerint Biden az USA politikai életében birtokolt presztízsét és széles kapcsolati hálóját bevetve befolyásolhatta a diplomáciai kapcsolatokat Kínával. Az elnökjelölt szerencséje, hogy a kiszivárgott e-mailek keltezésekor már civil állampolgár volt, és nem hivatalt betöltő személy. További állítások szerint Biden kijelentésével szemben, miszerint soha semmi köze nem volt fia üzleti ügyeihez, valójában gyakran egyeztettek, és Hunter apja jóváhagyását, véleményét kérte számos üzlet során. Az nem bizonyítható, hogy ez megtörtént-e Biden hivatali évei alatt is. 

Mi várható Biden elnöksége alatt?

Biden elnöksége esetén drasztikus változás várható a jelenlegi hidegháborús hangulatú USA–Kína kapcsolatokban. Az egyik fő kérdés nem más, mint a csendes-óceáni kereskedelmi paktumhoz való hozzáállás, amiből Trump egyik első elnöki döntésével lépett ki. Az Obama-rendszer idején létrehozott megállapodást támogatta Biden, ám most valószínűbb az óvatosabb diplomáciai közeledés és a megállapodás egyes részeinek újratárgyalása. 

Biden Trump kemény lépéseivel (pl. TikTok, Huawei-ügyek) szemben inkább „globális” megközelítést alkalmazna, a téma szakértőivel vizsgáltatná meg a helyzetet és ezt követően hozna döntést.

A Pekinggel ápolt politikai kapcsolatok bizonyára távolságtartók maradnának. Biden többször bírálta Hszi Csin-Ping politikáját, még a „thug” (bűnöző) jelzővel is illette. Trump kiállását és támogatását a hongkongi tüntetők mellett és a kínai jogsértésekkel szemben Biden korábban is és most is támogatja, így ez vélhetően töréspont marad a bilaterális viszonyokban. Továbbá, mivel nem olyan rég Biden Magyarországot és Lengyelországot is totalitárius rendszernek nevezte, így feltételezhető, hogy Kínát sem tartja szövetséges demokráciának.

Cseberből vederbe

A Biden-történet a „politikusok körül felmerülő bűncselekmények” klasszikus példája. Biden ártatlanságát és a „patás ördögnek” beállított Trumppal szembeni „jóságos megváltó” antitézisét ezzel hiteltelenítette. Nem szabad azonban elfelejtenünk, akármelyik oldallal szimpatizálunk is, hogy nincsenek „jók” és „rosszak”. Eltérő álláspontok és érdekeltségek vannak. A legnagyobb vesztesek pedig sajnos most is az állampolgárok, akiknek újból végig kellett nézniük két olyan jelölt harcát, akik közül egyik sem fog tenni semmit a haldokló amerikai rendszer megreformálásáért.

A szerző az MCC Társadalomtudományi Iskolájának diákja, az írás a DiploMaci Blog rovatban jelent meg.

Fotó:bangkokpost.com