2020-at leginkább a koronavírus okozta globális krízis határozta meg, de emellett sok minden más is történt a világpolitikában. Ezek nagy része nincs közvetlen hatással európai mindennapjainkra, így háttérbe szorultak a COVID fenyegetésével szemben. Az etióp konfliktus viszont - ha nem sikerül a kormánynak gyorsan békét teremtenie- hamarosan égető problémává válhat egész Európa számára.

A konfliktus nem most kezdődött: 1995-től az ország élén álló Etióp Népi Forradalmi Demokratikus Front (EDRDF) pártszövetség vezető pártja, azaz a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) és az EDRDF utódjaként létrejött összetióp kormánypárt, a Jólét Párt között áll fenn. A TPLF-et 1975-ben alapították Tigrében, Etiópia egyik tartományában, és célja egy független Tigré előmozdítása. Az EDRDF-ben a párt domináns vezetője, Meles Zenawi lett etiópia miniszterlnöke és az is maradt 2012-es váratlanul bekövetkező haláláig. Utódja, Halemariam Desalegn nem tudta kontrollálni az autonómiára törekvő tigréieket és 2018-ban lemondott. A helyére Abij Ahmed, az Oromó Nép Demokratikus Szervezete (szintén az EDRDF tagja) vezetője került. Ő határozottan visszaszorította a tigréi politikai képviseletet a régiójukba és új, már nem etnikai alapon szerveződő koalíciót alapított. A TPLF nem tudta elviselni a közel harminc éves hatalmának elvesztését, és az sem tetszett neki, hogy Abij békét kötött Eritreával, amivel közel két évtizeden át volt határvitája az országnak. Az ellentétek miatt a TPLF teljesen elszigetelődött, és ahol tudott, konfliktust szított Abij ellen. Átérezhető a helyzet komplexitása egy olyan 110 milliós országban, ahol a tigréi probléma csak egy a több száz etnikumból álló ország politikai palettáján.

A 2020-as általános választásokat a koronavírus miatt elhalasztották, ez a TPLF számára maga volt az ideális „casus belli”, hiszen nézőpontjuk szerint a kormány kitöltötte mandátumát, így mennie kell. Ennek szellemében Tigrében mégis megtartották a választást, melyet „meglepetésszerűen” az etnikai alapú TPLF nyert. Abij nem ismerte el a választást, a TPLF pedig megszakította a kapcsolatot az addisz-abebai kormánnyal és önállóan kezdett működni. A TPLF novemberben elején elfoglalta Tigré katonai bázisát, mire Abij hadserege bevonult a tartományba. A kormány emellett leállította a régióban a légiközlekedést, kikapcsolta az internetet és telefont, hogy a felkelők ne szervezkedhessenek.

Mivel a TPLF elutasította a fegyverletételre felszólító ultimátumot, Abij november 28-án, kevés civil áldozat árán elfoglalta Makalét, a tartomány központját, és bejelentette a győzelmét. A háború ezzel még közel sem ért véget, a TPLF további gerillaakciókat szervez.

A tigré konfliktus Etiópia egységét is veszélyezteti, mivel az etnikai alapon tíz szövetségi államra osztott országban több helyen is függetlenséget vagy nagyobb autonómiát követelnek és tovább romlik majd a viszony az egymással nem mindig békében élő többi etnikai csoport között is. Egy rossz kimenetel szerint elképzelhető, hogy Tigré kiválik Etiópiából, egy még rosszabb szerint pedig, hogy Etiópia teljesen szétszakad.

A makaléi zárlatot a civil lakosság is megsínylette: a megmozdulások alatt a tigréi ivóvíztisztítók is megrongálódtak, a gyógyszer- és üzemanyaghiány mellett Tigrében legalább 600 ezer éhező ember volt, akikhez a lázadók miatt nem juthatott el az élelmiszersegély. Az ENSZ már ekkor humanitárius katasztrófától tartott. A konfliktusban több ezer ember vesztette életét és százezrek váltak földönfutóvá.

Etiópia Afrikában egyfajta egyensúlyozó szerepet tölt be, békefenntartói által sok konfliktust előz meg a szomszédos államokban. Ha visszavonja békefenntartóit, hogy Etiópiában harcoljanak, akkor a szomáliai klánok és iszlamisták, illetve a Dél-Szudánban élő különböző etnikai csoportok törékeny belső egyensúlya felborulhat, így újabb fegyveres konfliktusokat provokálva. Az etiópiai harcok elől több tízezren menekültek el, főleg a szomszédos Eritreába és Szudánba, melyek gyenge gazdaságuk miatt jelentések szerint már nem képesek több menekült befogadására. Ha pedig ezek az országok megtelnek, újabb migrációs hullám indulhat el észak felé. Etiópia szomszédjai instabilitása miatt háborúba ránthatja egész Kelet-Afrikát.

A háború alatt a TPLF rakétát lőtt ki Eritreára, ami miatt –ha az ország válaszolt volna a támadásra- egy újabb eritreai-etióp háború törhetett volna ki, a gazdaság további töredezését és egy esetleges Európa felé meginduló menekülthullámot eredményezve. Ha a gerillaháború folytatódik, jelentős, több százezres menekülthullám indulhat meg Etiópiából a biztonságot nyújtó Európa felé. Emellett érdemes megemlíteni a rendszerből kiábrándult középosztály potenciális elvándorlását, a gazdagságot és békét keresve, ami több milliós nagyságával megingathatja az Európai Uniót.

A fentiekből látható, hogy Európának egyáltalán nem közömbös, hogy mi történik Afrikában. Szijjártó Péter magyar szempontból nem véletlenül hangsúlyozza: „Európa biztonsága ma már Afrikában kezdődik.” És valóban: ha az etióp konfliktus folytatódik, Európának muszáj lesz lépnie, már csak azért is, mert senki más nem fog. Az ENSZ nem vetette be a békefenntartókat, az USA a koronavírussal harcol, Kína nem akar konfliktusba bonyolódni, Oroszország pedig szintén elfoglalt a belarusz helyzet miatt. Kérdés azonban, hogy az EU, ami nem tudott egységesen fellépni a szíriai menekültek ügyében, képes lenne-e komolyan és hatékonyan kezelni a problémát.

Fontos, hogy az Uniónak egy prevenciós tervet kell kidolgoznia, azaz a probléma okainak kezelésében kell segítséget nyújtania. Az újabb menekülttáborok felállítása és a Szudánba menekültek anyagi támogatása nem elég, mert nem eredményez hosszú távon stabilitást. Az Unió ugyan próbált nyomást gyakorolni az etióp kormányra a pénzügyi segély megvonásának belengetésével, valamint a háború sújtotta területek elérhetővé tételét követelte a humanitárius munkások és segélyek számára. Nem biztos azonban, hogy egy gazdasági visszaesés, koronavírus és belső ellentétek által terhelt afrikai állam számára ez a megfelelő motivációs eszköz. 

Segítség hiányában elképzelhető Kelet-Afrika összeomlása, és egy masszív migrációs hullám szabadulhat Európára, ami messze felülmúlná a 2015-ös szíriai menekültáradatot.

Kérdés, hogy Abij Ahmed támogatottságára hogy hat a polgárháború, megerősíti-e a tekintélyét vagy a nemzet elnyomójának, egy újabb uralkodó népcsoport tagjának fogják tartani. A különféle népcsoportok függetlenedési törekvései ugyanúgy a jövő zenéje. Hamarosan kiderül, hogy a tigréi zendülés fellelkesíti-e őket a nagyobb önállóság követelésére vagy inkább elveszi a bátorságukat. Ez természetesen a kormány válságkommunikációjától is függ.

A szerző az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskolájának diákja, az írás a DiploMaci Blog rovatban jelent meg.

Borítókép: Eduardo Soteras/AFP