A NATO tagállamainak – és tágabban értelmezve a nyugati országok – álláspontja világos. A szövetséges államok vezetői egymás után hangsúlyozzák, hogy Ukrajna területi integritása és szuverenitása sérthetetlen, s hogy Oroszország minden nemzetközi megállapodást felrúg egy fegyveres konfliktus kirobbantásával.

Ukrajna megtámadása világosan szembe megy a NATO azon törekvésével, miszerint igyekezett a posztszovjet térséget a nyugati integráció részévé tenni.

A NATO számára az ukrán helyzet presztízskérdés. Most először fordul ugyanis elő, hogy Oroszország egy olyan posztszovjet állammal szemben fejt ki nyílt agressziót, mely már legalább valamennyire elkötelezte magát a nyugati irány mellett. Éppen ezért az erre adott reakció precedensértékű lehet. Ha ugyanis Oroszország azt látja, hogy erőszakkal letörheti a nyugat felé kacsintgató országok szarvait, s ezt érdemben – azaz akár katonai intervenció árán is – a NATO nem akadályozza meg, úgy mind az oroszok, mind akár a kínaiak szemet vethetnek más olyan területekre is, melyre valamilyen alapon igényt formálnak. Ilyen lehet az oroszok esetében gyakorlatilag bármely volt szovjet tagköztársaság (amennyiben erős nyugatos fordulatot venne), Kína esetében pedig akár Tajvan szigete is. A NATO érdeke tehát egyértelmű: még csírájában el kell fojtani az orosz agressziót, különben a világ több pontján is további konfliktusok lobbanhatnak be. Hogy ehhez elegendők-e pusztán gazdasági-diplomáciai szankciók, az erősen megkérdőjelezhető.

A magyar érdek térségbeli országként elsősorban a béke.

Minthogy ez azonban már megtört, Magyarország összetett helyzet előtt áll, melyre nem adható fekete-fehér válasz. Hazánknak ugyanis nemcsak azzal kell szembenéznie, hogy egy velünk szomszédos országban folynak háborús cselekmények, hanem azzal is, hogy ezen országban – szerencsére egyelőre nem a háborúval sújtott területeken – számottevő magyar kisebbség él. A magyar kisebbséggel pedig – a részleteket mellőzve – nem bánt kesztyűs kézzel az ukrán állam az elmúlt években.

A magyar érdek ezek fényében háromrétű: egyrészt nem szabad, hogy a konfliktus átterjedjen a Kárpátokon túlra, mivel ez már a kárpátaljai magyarok biztonságát veszélyeztetné. (Erre többek szerint alapvetően kevés esély van, a legtöbb elemzés szerint a konfliktus Ukrajna keleti felére fog korlátozódni.) Másrészt szavatolni kell, hogy Ukrajna nem csorbítja tovább a magyar kisebbség jogait – sőt, a legkívánatosabb az volna, ha ez eddigi sérelmeket is orvosolná az ukrán fél. Harmadrészt pedig azt is figyelembe kell venni, hogy hazánk orosz függése – leginkább a gázimport és a paksi beruházás miatt – jelentős. Amíg a németek gazdasági erejüknél fogva például megengedhetik maguknak, hogy leállítsák az Északi Áramlat 2-t (és ezzel maguknak is komoly kárt okozzanak), addig a magyarok egy hasonló lépést nem tudnak megtenni. Mindazonáltal Németország is nagyban függ az orosz energiahordozóktól, ugyanakkor azzal is számolnak, ha a gázellátást is érintően további szankciók lépnek életbe, az Egyesült Államokból érkező gázimporttal bizonyos határig tudják kompenzálni a kiesést.

Látható, hogy a fenti érdekrendszer igen szerteágazó, egymással már-már kibékíthetetlen elemekből áll. Ugyanakkor abban az esetben, ha Magyarország teljesíti a nyugati szövetségi rendszeréből fakadó kötelezettségeit – feltéve, hogy direkt katonai konfrontációra nem kerül sor a NATO és Oroszország között –, úgy van esély minden érdek megfelelő érvényesítésére.

Ekkor ugyanis az oroszokkal a szükséges mértékűnél nem konfrontálódik jobban hazánk, mivel Magyarország nyugati szövetségi elköteleződése már a különböző megállapodások megkötésekor is ismert volt az oroszok számára.

Ezen kötelezettségek teljesítése – feltéve, hogy minden NATO-tagállam szintúgy teljesíti a kötelezettségeit –, párosítva a nyugati országok egyéb szankcióival jelen állás szerint úgy tűnik, elegendő lehet arra, hogy Oroszország még Kelet-Ukrajnában megálljon. A kötelezettségek teljesítése jelen helyzetben kimerül a humanitárius segítségnyújtásban, mely alapvető emberi kötelességünk. Az események súlyos romlása, elhúzódó háború esetén azonban az is szóba jöhet, hogy a NATO egységesen katonai eszközök átadásával kívánja majd megtámogatni Ukrajnát. Minthogy ez utóbbira – elméletben – semelyik szövetségi rendszer nem kötelezheti Magyarországot, mivel nem egy NATO vagy EU tagállamot ért támadás, így ezen eshetőség lehetőséget teremt a kárpátaljai magyarok megsegítésére. Magyarország ugyanis – az erkölcsösség határait ugyan alulról erősen súrolva – a kárpátaljai magyarok jogsérelmeinek orvoslását követelhetné Ukrajnától például egy harctéri segélyszállítmányért cserébe. Természetesen az ilyesfajta, a zsarolás határán lavírozó alkukkal nem árt óvatosan bánni, hiszen a háború végeztével – feltéve, hogy Ukrajna fennmarad –, akár könnyen a visszájukra is fordulhatnak a szükséghelyzetben kicsikart engedmények.

A fentiek mellett már egyedül csak az marad nyitott kérdés, hogy az orosz megszállás megáll Kelet-Ukrajnában – de Ukrajna területi integritása sérül – úgy ez mennyire elégíti ki a NATO arra vonatkozó fent ismertetett érdekeit, hogy példát statuáljon, és bizonyítsa: Oroszország (valamint a többi autoriter állam) nem tehet meg bármit egy szuverén állammal csak azért, mert az nyugat felé fordul. Erre a kérdésre viszont már nem Magyarországnak kell választ adnia.