A Téli Tábor első szakmai panelbeszélgetésén a felvidéki magyarság közéleti, politikai, társadalmi és gazdasági kérdéseit járták körül a résztvevők. A témáról Gubík László a Magyar Közösség Pártja ifjúsági szervezete, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke és Orosz Örs, szlovákiai magyar politikus, a Gombaszögi Nyári Tábor újra alapítója és főszervezője beszélgettek. Egyetértettek abban, hogy a felvidéki magyarság képviselete és a nemzeti érdek szempontjából kiemelt siker volt az októberi önkormányzati választás Szlovákiában. Az előttünk álló parlamenti választások tétje pedig az, hogy a magyarok részesei lehetnek-e az állam működésének, alakításának vagy végleg elveszítik szerepüket – emelte ki Orosz Örs. Gubík László felhívta a figyelmet arra, hogy komoly egységet és egyértelmű üzenetet, kézzel fogható jövőképet kell ehhez nyújtani a magyar választóknak.

A visegrádi együttműködés a rendszerváltozás utáni időszak legsikeresebb projektje Európában – emlékeztetett Thibaud Gibelin és nyitotta meg a Téli Tábor 2. napjának első szakmai előadását. Az MCC francia vendégoktatója szerint a V4-es kooperáció olyan erős fundamentumokon áll, hogy a háború kihívásai ellenére továbbra is kiemelt fontossággal, erővel bír.

Kristoffer Hansen, az MCC dániai származású vendégoktatója biztonságpolitikai kihívásokra világított rá. A Lipcsei Egyetem oktatója hangsúlyozta, háborús helyzetben nem elég csak a fegyverkezés és a hadsereg modernizálása, szükség van a társadalom és a gazdaság felkészítésére, valamint szoros térségbeli együttműködésre is.

A sport helyzetéről és aktuális kérdéseiről beszélgettek a második nap második panelbeszélgetésén. A beszélgetés elején – a Téli Táborhoz kapcsolódóan – a téli sportokról volt szó. Van történelmi és társadalmi hagyománya is a téli sportoknak – emelte ki az MCC győri központjának képviselet-vezetője és a Győri Egyetem docense, Fekete Dávid.

A sportolók nem egy szigetet képviselnek – hívta fel a figyelmet Professzor Csepregi Gábor. A Vezetőképző Akadémia oktatója, korábbi vízilabdázó és kanadai szövetségi kapitány szerint a sport és sportoló sosem függetleníthető teljesen a gazdaságtól, politikától, kulturális folyamatoktól, pozitív és negatív hírveréstől.

A sport ezer szállal kötődik a politikai folyamatokhoz is – reagált az elhangzottakra Hajdú András. Az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola kutatótanára szerint ez elsősorban annak mentén figyelhető meg, hogy politikai konfliktusok kapcsán is megbélyegeznek sportolókat, klubokat, egyesületeket. Kérdéses továbbá, hogy a sportdiplomácia terén hozott szankciók mennyire hatékonyak – tette hozzá.

Az összetartozás érzése adja meg a szabadságot – erről beszélt az MCC kuratóriumának elnöke a Tábor harmadik napján. Orbán Balázs elmondta, az MCC családja, a nemzeti közösség tagjának lenni nem kötöttség, sőt a közösségen keresztül tudjuk megélni a szabadságot, amelyben a keretek és szabályok nem gátat jelentenek, hanem lehetőséget a szabadságra.

A Téli Tábor harmadik napján rengeteg izgalmas szabadidős program közül választhattak a diákok: kirándulhattak a tarajkai jégtemplomban, részt vehettek a bachladkai lombkorona túrán, megismerhették a lőcsei Szepességet és a Nestville üzem működését is.

A félelem hatásáról a társadalomban, kultúrában és politikában – erről szólt a brüsszeli MCC tanáraival megvalósult előadása. A félelem alapja, hogy folyamatosan szembesítenek minket veszélyekkel és a biztonság ígéretével – fejtette ki Prof. Frank Füredi, a brüsszeli MCC vezetője.

Prof. Bill Durodié, az MCC Brussels vendégprofesszora, arra világított rá, hogy az ismeretlenben, a nehézségtől való megijedésben gyökerezik a félelem. Szerinte ezek ellen küldetéstudattal, céltudatossággal és önbizalommal tudunk harcolni, amely inspirációval és a kiteljesedés érzésével jár együtt.

A Tábor utolsó napja a Holló Akadémiával zárult - A diákok egymás, illetve az MCC oktatóinak és külföldi vendégoktatóinak előadásait hallgathatták meg. A több tucat téma között szerepelt: németországi politika, Európa önérvényesítése, környezettudatos életmód, konzervatív feminizmus, tőzsde és bíróságok is.

A 2023-as felvidéki MCC Téli Tábor élményekben és a szakmai előadásokban gazdagan zárult.