Olvasási idő: 2 perc

A Klímapolitikai Intézet kezdeményezésére megrendezett szemétszedésen, amelyet az MCC Feszt előeseményeként hirdettünk meg, mintegy százan vettek részt.

A Budapestről érkezőket kisvonat szállította a helyszínre. A Műanyagmenetes július célkitűzéseihez is illeszkedő megmozdulás különlegessége volt, hogy kezdő babakocsis és gyakorlott nyugdíjas szemétszedő egyaránt érkezett a Palatinus-tóhoz, valamint, hogy a vízben és a vízparton is gyűjtöttük a szemetet.

Intézetünk lelkes csapattagjai mellett, a példaértékű összefogásnak köszönhetően, az eseményen képviseltették magukat Esztergom város önkormányzatának munkatársai, a helyi úszók, barlangászok, természetvédők, búvárok és horgászok. A szemétszedésbe becsatlakozott Hernádi Ádám, Esztergom város polgármestere és Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő is.

Az akció résztvevői kitartóan küzdöttek a szemét ellen a szombati tikkasztó hőségben, ami eredményesen zárult. Több kisteherautónyi hulladéktól sikerült megszabadítani a Palatinus-tó fenekét és partját, amit a helyi közterületfenntartó vállalat szállított a megfelelő helyre. Az oda nem illő tárgyak között volt mikrohullámú sütő, kerti bútor és autókárpit, de könyvnyi terjedelemben lehetne sorolni a különböző hulladékok fajtáit.

A résztvevők ingyen belépőt kapnak a Palatinus-tófürdőre és strandra, illetve egy háromnapos ingyenes belépőt az MCC Fesztre!