Olvasási idő: 4 perc

A Dunakeszi Radnóti Gimnázium diákcsapata nyerte az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyt (OKPV). A tehetséggondozással foglalkozó Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a GimiMore csapata nyolcadik alkalommal szervezte meg a tanulmányi versenyt, amelynek döntőjét – a jelenlegi helyzethez alkalmazkodva – online bonyolították le a szervezők.

A korábbi évekhez hasonlóan, a csapatok az esettanulmányt a döntő előtti napokban – 120 órával előbb ─ kapták meg. Az idei esettanulmány kidolgozása során a diákok I. Hunyadi Mátyás király legfőbb tanácsadóinak bőrébe bújhattak, hogy Mátyás cseh királlyá koronázásának napján tanácsot adjanak számára további politikáit illetően. A csapatoknak a lehetőségeket, valamint az erősségeket, gyengeségeket mérlegelve számszerű adatok és hiteles, korabeli források felhasználásával kellett az általuk legjobb és legvédhetőbb álláspontot bemutatniuk.

„Az OKPV továbbra is töretlen népszerűségnek örvend, ugyanis a pándémia ellenére is több, mint félezer középiskolás diák vette a bátorságot, és nevezett három fős csapatban. Sajnos idén nem volt lehetőség a személyes találkozásokra, ugyanis a korlátozások miatt teljesen online valósult meg a verseny, azonban így is jó volt látni a gyerekek lelkesedését és szorgalmas munkáját. Köszönettel tartozom nekik, illetve a felkészítő tanáraiknak, hogy hangsúlyt helyeznek a tantermen túli fejlődésre, és a mi versenyünket választották.” – mondta Balázs Marcell, az OKPV szervező csapatának idei vezetője.

A négykörös verseny két online és regionális fordulójából 32 csapat jutott tovább az 2021. március 26-án megrendezett döntőbe. A prezentációkat szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjai pontozással állították fel a verseny helyezettjeinek sorrendjét.

Idén is nagyszerű nyeremények vártak a legjobbakra: a győztes csapat egy négynapos prágai utat kap ajándékba, míg a második helyezett csapat tagjai egy-egy Pocketbook e-könyv olvasót,  a harmadik helyezettek pedig egy-egy JBL Bluetooth hangszórót vihetnek haza.

Nagydöntőbe jutott csapatok és helyezéseik:

  • 1. helyezett: Deus ex Machina (Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium) - Szmolár Attila Botond, Bagu Ádám, Pifkó Barna. Felkészítőtanáruk: Lutter Andrásné Hegedüs Ildikó.
  • 2. helyezett: Lómaiak (PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium) - Mieth Péter, Wéber Kolos, Auth Gergő. Felkészítőtanáruk: Pandur Anett.
  • 3. helyezett: ArisztotelÉSZek (Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium) - Árvai Adél Sára, Farkas Péter, Márton Vanda. Felkészítőtanáruk: Nagy István.
  • 4. helyezett: KEKX-REX (Berzsenyi Dániel Gimnázium) - Szűcs Szonja, Szabó Orsolya, Uzoni-Kovács Anna. Felkészítőtanáruk: Mészáros Mónika.

Az OPKV megvalósulását a szakmai támogatók mellett a verseny főszponzoraként az MVM Energetika Zrt. támogatta. A nagydöntő szakmai zsűrijében köszönthettük Tomaj Balázst, az MVM Energetika Zrt. ügyfél vezérigazgató-helyettesét.

A döntő szakmai zsűritagjai:

  • Csapodi Zoltán, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának az igazgatója 
  • Pálosfalvi Tamás, történész, ELTE BTK egyetemi tanár, kutató, I. Hunyadi Mátyás szakértő
  • Strohmayer János, közgazdász, az Egon Zehnder budapesti irodájának a vezetője
  • Tomaj Balázs, az MVM Energetika Zrt. ügyfél vezérigazgató-helyettese