Olvasási idő: 2 perc

Március 6-án ismét megtelt érdeklődőkkel a győri MCC nagy előadóterme, ahol a tavaszi pedagóguskonferencia keretében több szakmai eseményen vehettek részt vendégeink. A rendezvény első felében bemutatkoztak képzési programjaink, majd Fodor Richárd, az MCC Tanuláskutató Intézetének kutatója tartott előadást Természetes intelligencia – 21. századi tanulás címmel. Ezt követően kezdődött Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus asszony előadása, aki a személyiségfejlődés útjáról, a tévutakról és a pozitív esélyekről, valamint a tehetségpotenciálról beszélt a kétszáz fős közönség számára.

Dr. Bagdy Emőke felvázolta a gyermek személyiségfejlődésének egyes szakaszait, egészen az anyaméhtől a felnőtté válás időszakáig. A születendő gyermeket már az anyaméhben érik különböző impulzusok és hatások, ezért fontos, hogy a kilenc hónap során az anya nyugodt, kiegyensúlyozott állapotban tudja kihordani magzatát. Ehhez elengedhetetlen az apa által biztosított stabil családi és egzisztenciális háttér. Biológiailag úgy vagyunk kódolva, hogy az anya nyújtja a gondosságot, a törődést, a figyelmességet a gyermek számára, míg az apa megteremti ehhez a nyugodt családi körülményeket, a biztonságot. A gyermek fejlődése négy szakaszra osztható és fontos, hogy minden szakasznak megvannak a maga „feladatai”, hogy egészséges és kiegyensúlyozott felnőtt váljon a gyermekből. Lényeges, hogy a szülők e fejlődési szakaszok során a lehető legszakszerűbb és legintenzívebb módon segítsék a gyermek kiteljesedését, növekedését. Az egyes fejlődési periódusokon belül nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermekben lévő tehetségpotenciál kibontakoztatására, fejlesztésére, melyben a szülők mellett nagy szerep hárul a különböző tehetséggondozási intézményekre is. Mindannyiunk közös feladata és felelőssége, hogy mindent megtegyünk gyermekeink egészséges fejlődéséért és a bennük rejlő tehetség kibontakoztatásáért.

Az MCC győri központja hétről hétre kínál izgalmas szakmai programokat az érdeklődők számára. 2023. március 22-én 17.00 órakor lesz következő rendezvényünk A Blokád és ami mögötte van címmel, ahol Köbli Norberttel, a film forgatókönyvírójával, az MCC StoryLab vezetőjével beszélgetünk a film kulisszatitkairól. Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Április 16-ig várjuk továbbá Iskolarendszerünkben azon kedves hallgatók jelentkezését, akik a tavaszi félévben fejezik be első egyetemi évüket és a Széchenyi István Egyetem nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek!