Olvasási idő: 2 perc

A Budapest Lectures legutóbbi vendége egyenesen Tokióból érkezett hozzánk. Stephen Nagy, aki magyar felmenőkkel is rendelkezik, de kanadai állampolgár, immáron több évtizede foglalkozik a kelet-ázsiai régióval a térség számos országát megjárva.

Előadásában elsősorban a japán-kínai kapcsolatok jelenlegi helyzetéről beszélt, melyben kifejtette a két ország ambivalens viszonyából fakadó gazdasági egymásrautaltságot, valamint a biztonságpolitikai megfontolásokon alapuló szembenállást is. Ezen kívül kitért a térség demográfiai problémáira, mely a következő évtizedekben meg fogja nehezíteni Kína, Japán és Dél-Korea helyzetét is főként a társadalompolitika és a szociális ellátórendszer szintjén. Japán igyekezni fog hosszú távon fenntartani egyensúlyozó szerepét Kína és az Egyesült államok között, előbbivel a dinamikus gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok, utóbbival pedig a szoros katonai-védelmi szövetség terén. Kína ezzel szemben továbbra is erősíteni fogja katonai jelenlétét és gazdasági befolyását a csendes-óceáni térségben, főként az USA érdekszférájának ellensúlyozása végett, mely számos jelenleg zajló és jövőbeli konfliktus alapját is képezheti a környező dél-kelet-ázsiai országokkal. Vendégünk végezetül arra bátorított mindenkit, hogy tanuljon ázsiai nyelveket, a japánon és a kínain kívül az indonézt, illetve vietnámit is megemlítve, illetve javasolta, hogy aki teheti, győződjön meg első kézből az adott országok belső viszonyairól tanulmányi utak, ösztöndíjak és későbbi munkalehetőségek keretében is, ugyanis Ázsia ténylegesen egy olyan térség, melyet az embernek a saját szemével kell látnia, hogy mélyrehatóan megérthesse.