Olvasási idő: 3 perc

Tartalmas két napot töltött Kolozsváron, idei második szakmai kirándulásán a Vezetőképző Akadémia csapata. A „Kincses városban” a diákok találkoztak a helyi értelmiség kiemelkedő alakjaival, tartalmas szakmai előadásokon vettek részt, amelyek betekintést nyújtottak Erdély szociológiai, politikai és gazdasági helyzetébe, meglátogatták a Babeș–Bolyai Tudományegyetemet, városnéző túrán vettek részt Talpas Botonddal az MCC erdélyi igazgatójával, és megismerkedhettek a kolozsvári MCC egyetemi programos hallgatóival.

A Vezetőképző Akadémia számára Erdély egy kis részének megismerése volt a cél. A kárászteleki pezsgőpincészetből érkezve a diákok kipihenten vágtak bele Mátyás büszke városának meglátogatásába.

A reggel az MCC helyi központjában – a főtértől mindössze 5 percre – kezdődött. Kiss Tamás Szociológus előadása betekintést nyújtott Erdély politikai és társadalmi helyzetébe, összehasonlítva azt a Kárpátaljai magyarság küzdelmeivel. Később a gazdaság felé vettük az irányt, a következő előadást ugyanis Vincze Tamás, az East Grain – egy sikeres mezőgazdasági kereskedelemmel és logisztikával foglalkozó cég – ügyvezető igazgatója tartotta a vállalat működéséről és növekedési lehetőségeiről. Ezt követően meglátogattuk a Babeș-Bolyai Tudományegyetemet, ahol egy tárlatvezetésen vehettünk részt a „150 éves a kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás” című időszaki kiállításon.

A tartalmas előadás után a hallgatók ismét az MCC központja felé vették az irányt, ahol Tussay Szilárd, a Goodwill Consulting Ügyvezető igazgatója tartott előadást, vezetői képességekről, motivációról és a cég stratégiájáról. Végezetül, de nem utolsó sorban Macalik Arnolddal, az idei Magyar Építőművészetért díj kitüntetettjével a vezetés és az építészet kapcsolatáról és filozófiai hátteréről elmélkedhettek a hallgatók. A tartalmas délelőttöt követően Talpas Botond az MCC erdélyi igazgatója buszos majd gyalogos idegenvezetést tartott az MCC Vezetőképző Akadémia diákjai számára, aminek keretén belül a hallgatók érintették a kolozsvári repteret, a fellegvárat, az Erzsébet hidat, Mátyás szülőházát és a Főteret. A túra amellett, hogy történelmileg és fölrdajzilag elhelyezte a várost Európa térképén, betekintést nyújtott a kolozsváriak mindennapi életébe.

A vacsora után a hallgatók által szervezett ismerkedős városnéző túra következett, ahol a budapesti és a kolozsvári MCC-sek vicces játékokon keresztül a belvárost bejárva ismerhették meg egymást. A fárasztó, de annál élvezetesebb nap után, másnap a csapat célba vette Szent László városát, Nagyváradot.

Írta: Czagány Botond