Olvasási idő: 2 perc

A Vezetőképző Akadémia hallgatói amerikai tanulmányi útjukon ellátogattak a washingtoni székhelyű Dynamis vállalat központjába.

A Dynamis skálázható, rugalmas és alkalmazkodó megoldásokat kínál kormányzati szervek, nemzetközi piacok és a kereskedelmi ügyfelek széles köre számára. Olyan megoldási területeken nyújtanak termékeket, szolgáltatásokat és hasznosítható tudást, mint a védelemtudomány, nemzetbiztonság, bűnüldözés és informatika.

John Milam, a cég alapítója megosztotta a diákokkal, hogy célja a szolgáló küldetéstudat etikáját megtestesíteni, és hasonlóan gondolkodó szakemberek közösségét létrehozni. A vállalat is erre az alapra épült; és azóta is ez vezérli a munkájukat. Ez megnyilvánul többek közt abban, hogy az új munkavállalók felvételénél kiemelt szempont a vállalati értékek tisztelete és az azokkal való azonosulás. A Dynamis alkalmazottai gondolkodó harcosok, a cselekvés és a céltudatosság emberei, akik felbecsülhetetlen tapasztalattal és készségekkel rendelkeznek. Olyan szakemberekként írjak le magukat, akiket szenvedélyesen foglalkoztat a küldetésük: biztonságosabb hellyé tenni a világot.

A beszélgetés rendkívül hasznosnak bizonyult az Akadémia diákjai számára, hiszen életközeli példát láthattak a vállalati értékek megvalósulására. Egy valós esettanulmány kapcsán láthattak bele, hogy a vállalati alapértékek ideális esetben hogyan vannak kapcsolatban a szervezet jövőképével, küldetésével és világosan megfogalmazott elveivel. Ezek megfelelő összekapcsolódása révén olyan szervezeti kultúra alakulhat ki, ahol mindenki egy irányadó filozófia köré igazodik, igy a hatékony kollaboráció valószínűsége is maximalizálódhat.

- írta: Pető Dorina