Olvasási idő: 2 perc

2023. március 11-én rendezték meg az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny (OKPV) regionális fordulóit. A 8 regionális versenyhelyszín egyike a szombathelyi MCC képzési központ volt, ahol 10 háromfős csapat jelent meg, hogy bemutassa az előzetesen elkészített prezentációját a négy főből álló zsűri előtt, két divízióban. Divíziónként 2-2 csapat jutott tovább az országos döntőbe, ahol a 32 legjobb csapat mérkőzik majd meg egymással, a győztes csapat nyereménye pedig egy római utazás lesz.

A regionális fordulóban a három főből álló csapatoknak III. György angol király szerepébe helyezkedve kellett a brit uralom jelképes megtagadásaként elkövetett Bostoni teadélután eseményére kidolgozni a lehető legjobb válaszlépést, amit az uralkodó tehet. A feladat során az alternatív történetírást próbálhatták ki a versenyzők, ami az iskolai történelem oktatásban nem igazán kap szerepet. A zsűritagok elmondása szerint rendkívül kreatív megoldások születtek megalapozott tartalommal és színvonalas IKT anyagokkal. Külön dicséretet érdemelt a versenyzők fegyelmezettsége, jó időgazdálkodása, valamint, hogy a legtöbb csapat nem az erőszak útját választotta, hanem a béke pártjára állt, amikor feltették maguknak a kérdést: Mi lett volna, ha…?

A versenyről minden résztvevő szellemiekben gazdagodva ment haza, hiszen már azzal, hogy mélyére ástak egy adott történelmi dilemmának, a mai kor történésiről is képesek lesznek árnyaltabb képet alkotni.

Külön öröm számunkra, hogy a továbbjutók között ünnepelhettük a „Szürke eminenciások” csapatát Andor Sára, Meszlényi Zsófia és Komáromi Balázs részvételével, akik a saját divíziójukból első helyen jutottak be a döntőbe. Ne felejtkezzünk meg a regionális fordulóba jutott többi KP-s diákunkról – Páli Ádámról, Németh-Papp Áronról és Kocsis Martinról sem –, akik szintén lelkiismeretesen felkészültek, és példa értékűen álltak helyt a versenyen.