Olvasási idő: 4 perc

Két nap, két tárgyalás, hét előadás és tizennégy előadó: a Nemzetközi Jogi Műhely Luxemburgba látogatott. Az MCC budapesti, vidéki és erdélyi jogász hallgatói vettek részt azon a tanulmányúton, amelynek célja az Európai Bíróság felépítésének, összetételének és hatásköreinek megismerése, valamint azon szerepének megértése volt, amely tankönyvekből nem ismerhető meg. A tanulmányút fontos tanulsága, hogy a diákok nem egy távoli vagy megfoghatatlan intézménybe látogattak, hanem azt a bíróságot fejtették meg, amely saját és közösségük életére komoly hatást gyakorol, de amelynek működését később ők maguk is alakítani tudják.

A tanulmányút elsődleges célja az volt, hogy az MCC diákjai megismerkedhessenek az Európai Bíróság fejlődéstörténetével, összetételével, struktúrájával, hatásköreivel, valamint mindezeken túl az európai integrációban játszott szerepével és az európai, vagyis uniós és nemzeti intézmények között elfoglalt helyével. Ez utóbbi kérdések között jelenik meg a tanulmányút központi, a felszín mögött rejlő dilemmája, miszerint az Európai Bíróság vajon értékmegőrző vagy jogfejlesztő funkciót tölt be. A hallgatók tárgyaláslátogatásokon, bírók, a bírósági hivatal szakemberei, uniós szakpolitikai tanácsadók, uniós joggal foglalkozó ügyvédek, valamint egyetemi tanárok előadásain és a velük való kötetlen beszélgetéseken keresztül tájékozódhattak ezekben a gyakorlati és elméleti kérdésekben. A csoportot az Európai Törvényszék magyar bírói, Kecsmár Krisztián és Tóth Tihamér bíró urak fogadták egy ebéd, majd pedig személyes beszélgetések keretében. Ennek során érdekes eseteken és történeteken keresztül elevenítették meg az európai bírói fórumok mindennapjait, ítélkezését, az ügyek menetét, illetve az előttük álló kihívásokat. A diákok két különböző ügy tárgyalását is figyelemmel kísérhették, ami személyes élményt nyújtott és egyedülálló betekintést kínált a bírósági működésébe.

Az európai bírói fórumok kommunikációs kihívásai terén Lehóczki Balázs kalauzolta el a diákokat, az Európai Törvényszék és az Európai Bíróság hivatalainak működését pedig a hivatalok munkatársai, Juhász-Tóth Angéla és Illéssy István mutatták be. A jogász-nyelvészek embert próbáló munkáját Petró Rita vázolta fel, míg a tudományos és dokumentációs osztály működésének részleteibe Garamvölgyi Orsolya nyújtott betekintést. Mindezek mellett lehetőség nyílt a könyvtár, valamint a bíróság teljes épületének megtekintésére is. Lapu Árpád európai parlamenti tanácsadó a bíróság többi intézménnyel való kapcsolatát világította meg. A hallgatók nemcsak az Európai Bíróságot, hanem azt is megismerhették, hogyan jutnak el az ügyek az Európai Bíróságra. Az Arendt & Medernach SA nemzetközi ügyvédi irodában Paschalis Paschalidis vezető ügyvéd, valamint Ursula Bassoukou, Miriam Postiglione ügyvédek és Nadine Majerus humánerőforrás szakértő együtt fogadta a csoportot és mutatta be egy uniós ügyekkel foglalkozó ügyvédi iroda működését és kihívásait. Sándor Lénárd, az MCC Nemzetközi Jogi Műhelyének vezetője a tanulmányút kiinduló kérdésével összefüggésben arra mutatott rá, hogy az Európai Bíróság az uniós jog fejlesztése terén a kezdetektől fogva kulcsszerepet vállalt magára. Ugyanakkor nem szabad szem elől téveszteni, hogy Európa elsődlegesen nem projekt, belső piac vagy nemzetközi szervezet, hanem több ezer éves civilizáció, amely sokszínű kultúrák bölcsője. Nem létrehozni, hanem védeni kell. Ennek az örökségnek a védelme pedig minden olyan intézmény feladata kell legyen, amely „Európa” nevét magán viseli. De hogy pontosan mi is a válasz a tanulmányút kiinduló kérdésére, azt az MCC diákok a bíróság joggyakorlatán keresztül saját maguk is formálhatják későbbi jogászi pályafutásuk során, hiszen az Európai Bíróság az ő intézményük is.