Olvasási idő: 3 perc

Az MCC is azon dolgozik, hogy néhány év múlva a Highlights of Hungary Magyarország és a Kárpát-medence egyik legnívósabb szakmai, társadalmi elismerésévé váljon – hangzott el a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Highlights első közös eseményén. Az immáron 25 éves tehetséggondozó alapítvány Tas vezér utcai központjában tartott rendezvényen Mádai Vivien és Trellay Levente, a Highlights nagykövetei is beszéltek a tehetségek kiválasztásáról és a két intézmény együttműködésének lehetőségeiről.

Az MCC-vel való együttműködés a Highlights of Hungary (Highlights) számára hatalmas lehetőség, hiszen a kezdeményezés így az eddiginél is szélesebb körben juthat el a kiemelkedő tehetségekhez. A Highlights of Hungary egy olyan kezdeményezés, amely a hazai kreativitást díjazza, az MCC pedig azért is támogatja ezt, mert nemcsak az egyik legdinamikusabban fejlődő kezdeményezés, hanem egy olyan filozófia is van mögötte, amely a Mathias Corvinus Collegium küldetésének is meghatározó eleme – hangzott el a és a két szervezet első közös rendezvényén. Szalai Zoltán a közös múltra vonatkozóan elmondta: 2019-ben jelölést kaptak a Highlights of Hungary díjra, és ötödik helyezést értek el a közönség szavazatai alapján. „Mindketten a kimagasló tehetségeket keressük, a hazai kreativitást szeretnénk népszerűsíteni, ezért természetszerű, hogy szorosabbra fűzzük az együttműködést” - fogalmazott az MCC főigazgatója. Hozzátette: az MCC-nél a fiatal generációt is szeretnék inspirálni, és a Highlights díjazottjai ebben példaként szolgálhatnak számukra.

Oláh Zsanett, a Highlights of Hungary ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy példaképet szeretnének állítani azoknak, akiknek fontos megmutatni, mi is az érték a mai Magyarországon. „Mi Kárpát-medence-szerte kategóriák nélkül keressük a legkiválóbb tehetségeket, így a jelöltek között egyaránt szerepelnek például alapítványok, vállalkozások és sportolók is” – fogalmazott Oláh Zsanett.

A köszöntőket követő kerekasztal-beszélgetésen részt vett Mádai Vivienn szerkesztő, műsorvezető is, aki a Highlights nagyköveteként elmondta: megtisztelő számára ez a feladat, ami ugyanakkor nagy felelősséggel is jár, hiszen a legmegfelelőbb, legkiemelkedőbb tehetségeket kell kiválasztaniuk. „Nemcsak az a fontos, hogy ki nyeri a díjat, hanem már maga a jelölés is komoly elismerést jelent” - erről Trellay Levente, a 100sparks, a TELEP és a TELEP Galéria, valamint a BUDAPEST BÄGEL alapítója, a Highlights nagykövete beszélt.

A Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményeként működő Mathias Corvinus Collegium csatlakozásával a jövőben új lendületet kap a Highlights of Hungary kezdeményezés. Az MCC résztulajdonosként MCC Díjat is alapít, amelyet az 50-es jelölti mezőnyből kiválasztott fiatal a februári díjátadón vehet majd át. A szavazásban diákok is részt vesznek.