Olvasási idő: 4 perc
Hatalmas érdeklődés mellett tartotta meg előadását a szombathelyi MCC képzési központban Tapolyai Emőke pszichológus, szexológus, felsővezetői coach. FIT-es és KP-s diákjaink szülei – és természetesen a többi érdeklődő is – meghatott figyelemmel szívta magába a legfontosabb tanácsot: „Állj mellé!”
Tapolyai Emőke öt gyermek édesanyja, így nem meglepő módon számtalan saját tapasztalatot, mindennapi családi történetet tárt a szombathelyi közönség elé. Elmesélte, hogy magának a szerda esti előadásnak az anyaga is úgy alakult mai formájára, hogy egyik gyermeke „szemére vetette”, hogy – pszichológusi mivolta ellenére – nem érti meg igazán a huszonévesek problémáját. A rádöbbenés, hogy talán igazság van ezekben a fájó szavakban késztette arra, hogy megvizsgálja, miféle nyomás nehezedik a fiatalokra, mi az, ami egy, az életét épphogy előkezdő felnőttet a kiégésbe taszít. A válasz megdöbbentő: mi magunk.
Az este első felében Tapolyai Emőke rámutatott, hogy melyek azok a hazugságok, amiknek mantrázásával hatalmas terheket teszünk gyermekeink vállára. Ilyen a jól ismert „minden csak rajtad múlik”, a „bármire képes vagy, ha igazán akarod”, a „különlegesnek kell lenned” vagy épp a „boldog leszel, ha karriert építesz és megvalósítod önmagad”. Ha egy kicsit mögé nézünk ezeknek a mondatoknak, könnyedén belátjuk, micsoda nyomás rejlik bennük. Mind azt feltételezi, hogy a fiatalnak a végtelen tudással kell rendelkeznie, és ha ez mégsincs meg, könnyen rossz döntést hozhat, ami pedig a sikertelenséget és boldogságot fogja eredményezni. Miért is kellene bármire képesnek lennünk. Nem kell. Épp ellenkezőleg. Be kell látnunk, hogy vannak tálentumaink, melyekben megtalálhatjuk boldogságunkat, és bizony vannak hiányosságaink, amikkel együtt kell élnünk. Egyáltalán nem kell mindenhez értenünk. Pontosan ebben rejlik egyediségünk. Nem kell egyedivé válnunk, mert eleve egyediek vagyunk. Ez az, amit gyermekeink felé kell sugároznunk. Nem szabad, hogy irreális elvárásokkal szorongásba taszítsuk őket. Egyszerűen ott kell állni mellettük, vezetni őket addig, amíg ezt igénylik, és egy kicsit háttérbe vonulni akkor, amikor önálló döntéseket kell hozniuk.
A legfontosabb, hogy soha ne szűnjünk meg kíváncsinak lenni! Legyünk kíváncsiak gyermekeinkre, fiataljainkra. Próbáljunk beférkőzni a világukba, akár észrevétlenül. Még egy bezárkózó tinédzser is felfejthető a kitartó érdeklődéssel. Mert ha kíváncsiak vagyunk rá, pontosan azt a különlegességét érzi magában, amitől egyedi lehet.
Az előadás második felében a hallgatók kapaszkodókat kaphattak ahhoz, hogyan is támogassák gyermekeiket a felnőtté válásban. Ha bátran meg merjük mutatni nekik, hogy mi magunk sem vagyunk hibátlanok, ha fel merjük fedni tökéletlenségünket, akkor rajtuk is csökken a nyomás. Hihetetlenül fontos a példamutatás. Nem csupán az erkölcsi példa, hanem többek között a társas kapcsolatok példája. Ha azt látják gyermekeink, hogy mi magunk egészséges társas kapcsolatokat ápolunk, ők maguk is egészséges viszonyok kialakítására fognak törekedni. És ha ezek a viszonyok olykor meginognak, akkor bátran merjük segíteni őket a helyrehozásban.
Az információs társadalom sodrásában tehát az a legfontosabb, hogy ne hagyjuk, hogy gyermekeink elhiggyék, hogy bármit is azért kell tenniük, mert azt várja el tőlük a világ. Tanítsuk meg nekik, hogy csak azért tegyenek, hogy megtalálják a békességüket és boldogságukat.
