Olvasási idő: 3 perc

Thibaud Gibelin célja, hogy közelebb hozza Közép-Európát a francia olvasókhoz – hangzott el azon az eseményen, amelyen bemutatták a francia szerzőnek a magyar miniszterelnökről írt könyvét. Az MCC Press által kiadott, Orbán Viktor győzelemre játszik című könyv bemutatóján Thibaud Gibelinnel Máthé Áron és Botos Máté történészek beszélgettek.

Jókor lenni jó helyen vagy rosszkor lenni rossz helyen – melyik vezet ahhoz, hogy az ember a történelem részese legyen? A 20. században sokan voltak, akik hirtelen ott találták magukat a forgatag közepén, holott nem tettek mást – és nem tettek kevesebbet –, mint kiálltak az elveik, a hitük, a meggyőződésük, az embertársaik vagy éppen a nemzetük mellett. Nem állt szándékukban történelmet írni, de a helyzet úgy kívánta, hogy cselekedjenek. Átok vagy áldás, ha olyan szerepet oszt ránk a sors, amelyet az utódok is számottevőnek tartanak majd? Többek közt ezeket a kérdéseket boncolgatja most már magyarul is megjelent könyvében a fiatal francia szakember, aki az MCC vendégoktatója is egyben.

Sokszor kérdezik Thibaud-tól, hogy miért is választotta Magyarországot. A könyv választ ad erre a kérdésre és arra is kitér, hogy Orbán Viktor személyének megértése elengedhetetlen, hogy megértsük Közép-Európát. De a francia szakember még ennél is mélyebbre megy. A célja, hogy közelebb hozza Közép-Európát a francia olvasókhoz, emiatt is hiánypótló a kiadvány – fogalmazott az eseményt megnyitó köszöntőjében Kálnoky Boris. Az MCC Média Iskola vezetője szerint az orosz-ukrán háború nyilvánvalóvá tette, hogy a nyugat-európai politikusok mennyire keveset is tudnak Közép-Európa sajátosságairól. A szakember úgy látja: Nyugat-Európa tévesen azt feltételezi, hogy mindent tud Magyarországról, de ezek a hírek többnyire liberális újságírók tollából származnak és a támadások kereszttüzében Orbán Viktor áll. „Thibaud nem véletlenül helyezte a magyar miniszterelnököt a középpontba, hiszen sokak Orbán Viktor személyével azonosítják Magyarországot” – vélekedett Kálnoky Boris.

Thibaud Gibelin magyar nyelven mondott bevezetőjében köszönetet mondott az MCC-nek, amely segítette a könyv kiadását, valamint támogatja budapesti tevékenységét, amely magában foglalja a kutatást és a tanítást. A szakember szerint Orbán Viktorról írni a magyar közönségnek nagy kihívás, azonban ő mindig törekedett arra, hogy egyfajta semleges álláspontból közelítse meg a magyar kormányfő személyét.