Olvasási idő: 5 perc

Bognár Istvánnal, debreceni képviselet-vezetőnkkel beszélgettünk.

A középiskolát követően a Debreceni Egyetemre vezetett az útja, ahol a tanulmányai mellett nagyon korán bekapcsolódott a hallgatói közéletbe. „Mindig is érdekeltek az emberek, a kulturális élet alakulása; ez eleinte az egyetemi hagyományok ápolásában, több évtizedes múltra visszatekintő hallgatói rendezvények szervezésében nyilvánult meg” - mondja. Később megismerte az Egyetem szervezeti működését. Négy évig vezette az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatot, valamint két évig elnökségi tagja volta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának. Végzettségét tekintve egyébként biológus, majd közgazdász diplomát is szerezett, jelenleg az Ihrig Károly Doktori Iskola doktorandusza. Bognár Istvánnal, debreceni képviselet-vezetőnkkel beszélgettünk.

 Miként fedezted fel az MCC-t?

Azt gondolom, hogy az ember számára az az ideális munka, ami boldogsággal tölti el. Ahová szívesen megy be nap mint nap dolgozni és bátran áll a kihívások elé. Én mindig is olyan helyen éreztem jól magam, ahol közösségben gondolkodtunk és lehetőség adódott az alkotásra. Amikor szóba került, hogy az MCC Debrecenben is létrehozza képzési központját és ennek a közösségnek én is a tagja lehetek, nem volt kétséges számomra, hogy azonnal belevágjak. Szimpatikus és megnyerő volt számomra mind a csapat, mind pedig az MCC jövőképe.

Milyen csapat az MCC, hogyan jellemeznéd?

Az MCC egy olyan intézmény, amely egyedülálló lehetőséget nyújt mindazon tehetséges diákok számára, akik szeretnének a közoktatás által nyújtott tudáson felül olyan ismeretekre és képességekre szert tenni, amely a későbbi pályafutásukban, életükben nagy hasznukra válhat. Másfelől számomra azt a közösséget jelenti, amely elhivatott a magyar tehetségek támogatásában, ezáltal nemzetünk versenyképességének fokozásában. Az MCC kiáll azokért az értékekért, amelyeket én magam is szeretnék majd átadni a gyermekeimnek.

Az MCC Egyetemi Programja eddig Budapest központú volt, most szeptembertől azonban Debrecenben is indul képzés a felsőoktatásban tanulóknak. Miért gondold, hogy ez jelentős lépés?

Sok olyan fiatal van Magyarországon, akik lokálpatrióták, ezáltal helyben képzelik el a jövőjüket. Ott szeretnének érvényesülni, ahol élnek. Az MCC Debreceni Képzési Központjának létrejötte elsősorban a Hajdú-Bihar megyei fiatalok hozzáférhetőségéhez járul hozzá ezekhez a képzési programokhoz, illetve a Debreceni Egyetem hallgatóinak nyit egy teljesen új lehetőséget. Más aspektusból nézve az Aranybika épületének újjászületése és élettel való megtöltése nagyon sok debreceni szívügye is egyben. Szeretnénk, ha az MCC szellemi-kulturális tevékenységét a társadalom szélesebb köre is élvezhetné különféle események, előadások keretében.

És milyennek kell lennie az MCC cívis képviselet-vezetőjének, hogy a grandiózus helyi feladatokat kézben tartsa?

Csapatjátékosnak és kreatív személyiségnek tartom magam, aki nem szereti feladni azt, amibe belekezd, így képes elmenni a falig is érte. Emellett nagyon fontosak számomra a családom tagjai és a barátaim.

Rengeteg hagyománnyal, nagy történelmi múlttal rendelkezik Debrecen. Talán nem is olyan könnyű elérni azt, hogy egy nagy tehetséggondozó intézmény megvesse a lábát a városban.

Debrecen esszenciája szerintem a lakóiban rejlik. A város történelme sokat mesél arról, hogy az elmúlt több mint 800 évben hogyan vészelte át a számtalan megpróbáltatást. Ez annak az összetartásnak az eredménye, amit ma is látunk, csak egy sokkal örömtelibb esemény képében. Jelentős gazdasági fejlődési pályán mozog városunk, amely az itt élők együttműködésének és rátermettségének az eredménye. Ez igazán inspiráló környezet. Én úgy látom, hogy ehhez a fejlődéshez kiválóan tud kapcsolódni az MCC, sőt azt katalizálni is tudja a tehetséges fiatalok képzésével.

Mennyire vagy optimista az MCC sikere tekintetében?

Abszolút! Úgy gondolom, az elkövetkezendő évek az MCC életében a dinamikus növekedésről fognak szólni. Ezalatt egyfelől egy gyarapodó tanuló-közösséget értek, amelynek tagjai tovább gazdagítják az MCC tradícióját, és reményeim szerint Hajdú-Bihar megyében kamatoztatják az itt megszerzett tudásukat. Másfelől egy izgalmas építkezés vár ránk a szó szoros értelmében, ennélfogva újra az óváros egyik ékköve lehet az Aranybika épülete.