Olvasási idő: 4 perc

David Coulthard korábbi Formula 1-es autóversenyzővel, valamint számos más hazai és nemzetközi szaktekintéllyel, közéleti szereplővel és hírességgel találkozhatnak mindazok, akik részt vesznek július 28. és 30. között az esztergomi MCC Feszten. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) rendezvényén aktuálpolitikai kérdésekről vitázik Patrick Deneen, amerikai konzervatív politikai filozófus és Radek Sikorski, az Európai Parlament lengyel származású képviselője. Emellett a hazai újságírás jeles képviselői is elmondják gondolataikat a szakma helyzetéről, de a magyar kultúrharc, a hollywoodi álomgyár, valamint a jövő városai kulisszái mögé is betekinthetnek az érdeklődők, akik nagyrészt ezúttal is ingyenesen látogathatják az eseményt.

Idén is számos újdonsággal és a hazai sztárzenekarok mellett neves nemzetközi és magyar szakmai előadókkal, valamint interaktív programokkal várja a fesztivál látogatóit a Mathias Corvinus Collegium. Az eseményen olyan sztárfellépőkkel találkozhat a közönség, mint például a „száguldó cirkusz” egykori kiemelkedő versenyzője, a skót David Coulthard, aki 1994 és 2008 között 247 Formula–1-es versenyen indult, így a magyar futamon is többször megfordult. Tizennégyéves pályafutása alatt összesen 13 Nagydíj-győzelmet ért el, a dobogón mindösszesen 62 alkalommal állt, jelenleg tanácsadóként és kommentátorként dolgozik.

A szakmai programot igazi szaktekintélyek is gazdagítják. Az MCC Feszten találkozhatnak az érdeklődők többek között Rob Long amerikai író és tv-producerrel, Jonathan Leaf New York-i dráma- és forgatókönyvíróval, Walter Kirn amerikai regényíróval, Ed West brit íróval, valamint Richard Florida kutatóval is, aki több bestsellert tud már a háta mögött és valódi világsztárnak számít a tudósok között. Richard Florida a jövő városairól szóló közéleti beszélgetésen olyan szintén nagynevű szakemberekkel osztja meg gondolatait, mint Jonathan Reichental többszörösen díjnyertes technológiai és üzleti vezető, aki már több könyvet is írt a jövő városairól, valamint Carlos Moreno francia-kolumbiai tudós, egyetemi professzor, aki az intelligens, fenntartható és érzékeny városokra összpontosító gondolataival vált ismertté. Várhatóan kiemelten nagy érdeklődés övezi majd Patrick Deneen, amerikai konzervatív politikai filozófus és Radek Sikorski, az Európai Parlament lengyel származású képviselőjének vitáját, amelyen aktuális, a világot érintő politikai témákat boncolgatnak majd a szakemberek.

Az MCC Feszten a hazai közélet meghatározó képviselői is részt vesznek majd, így például az érdeklődők Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszterrel is találkozhatnak, aki „Az amerikai géniusz” című könyve kapcsán beszélget Patrick Deneen-el. Hasonlóan izgalmasnak ígérkezik Tibor Fischer „Így urald a világot” című könyvének bemutatója is, amelyen a szerző Boris Kálnokyval, az MCC Média Iskola vezetőjével osztja meg gondolatait. A felsőoktatásban zajló modellváltásról Stump István kormánybiztos, Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója, Orbán Gábor, a Richter Gedeon vezérigazgatója és Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója fejtik ki gondolataikat, míg a hazai bankszektor helyzetéről Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója és Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója beszélnek. A hazai újságírás állapotáról a szakmai jeles képviselői vitáznak majd: Lánczi Tamás, az M1 48 perc című műsorának házigazdája, Rónai Egon, az ATV szerkesztő-műsorvezetője, Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője és Szalai Zoltán, a Mandiner főszerkesztője.

Az MCC Feszten a hazai könnyűzenei élet reprezentánsai is fellépnek. Közülük is meghatározó élményt nyújthat rajongóinak a Punnany Massif, amely az elmúlt évtizedben meghódította a magyar könnyűzenei színteret. A fesztivál három napja alatt több mint negyven zenei fellépő szórakoztatja az érdeklődőket, a Punnany mellett olyan neves zenekarok, mint például a Margaret Island, az Irie Maffia, a Follow the Flow, a Balkan Fanatik vagy a Beatrice. Emellett a fiatalok körében különösen népszerű előadók és zenekarok is képviseltetik magukat az eseményen, így találkozhatnak az érdeklődők T. Danny-vel, Dzsudló-val, a Blahalouisiana-val, a Brains-el vagy a New Level Empire zenekarral.

A tavalyi rendezvényhez hasonlóan az MCC Feszt idén is alapvetően ingyenes lesz, azonban aki az összes koncertre és bulira kíváncsi, valamint szeretne plusz kedvezményeket és szolgáltatásokat, az MCC Feszt Pass megvásárlásával teljessé teheti az MCC Feszt élményt. További információ az esemény hivatalos honlapján, olvasható. MCC Feszt: Hangot adunk a tehetségnek!