Olvasási idő: 3 perc

Lassan két éve annak, hogy a COVID-19 szinte teljes egészében leállította a világ társadalmi-gazdasági működését. A különböző országok próbálták magukat mindinkább elszigetelni és ezáltal védettebbé tenni állampolgáraikat a világjárvánnyal szemben. Hónapokig úgy éreztük, hogy egy tudományos-fantasztikus filmbe csöppentünk, hiszen Európában a második világháború óta nem volt szükség ilyen radikális korlátozó intézkedések meghozatalára. Ezeknek az egyik – talán a legizgalmasabb – szegmensét minden bizonnyal az oktatás digitális üzemmódra való átállítása jelentette, melyet mindenki kételkedve, de egyben nagy reményekkel fogadott. Mondhatjuk, hogy a modern technológia segítségével és a pandémia okozta külső nyomásra a tanítás „kijött” az iskola alkotta négy fal közül, mely egy merőben új oktatási formát eredményezett.

Vajon az online oktatás átveszi a hagyományos iskola szerepét? Az iskola lelkét jelentő tanár csak eszköz lesz az oktatás folyamatában? Megjelenik-e, és ha igen, milyen formában a mesterséges intelligencia az iskolákban és magában az oktatásban is? E kérdések mentén tárta fel a pandémia utáni oktatás lehetőségeit és struktúráit Dr. Setényi János oktatáskutató február 15-én a győri MCC-ben. A rendezvényen közel 150 fő, többnyire egyetemista hallgató vett részt, akik az előadás után feltehették az őket foglalkoztató, az egyetemi oktatást érintő legfőbb kérdéseket is.

Dr. Setényi János felvázolta, hogy a pandémia valóban „kicsalta” a tanítást a kőfalak közül, melyet a járvány elmúltával sem lehet teljes mértékben „visszaszorítani”. Amiként a világ egyre inkább átáll a digitális technológia és a mesterséges intelligencia nyújtotta előnyökre és lehetőségekre, úgy az oktatás is keresi azokat a megoldásokat, mellyel az évszázadok alatt kialakult és általában a porosz struktúrával jellemzett tanítási formákat is egyre hatékonyabbá és sokszínűbbé lehet tenni.

A következő évtized minden bizonnyal az útkeresések időszaka lesz. A pandémia már most új oktatási rendszereket és pedagógiai formákat eredményezett a világ számos országában. Nálunk még e kutatások és fejlesztések gyerekcipőben járnak, azonban szellemi kapacitásaink lehetővé teszik, hogy az oktatás világában mi is úttörő fejlesztéseket eszközöljünk ki. Setényi János a jövőt illetően kifejtette, hogy mindenképpen hibrid rendszerben kell gondolkoznunk, ahol a hagyományos iskolai módszerek „keverednek” a mesterséges intelligencia és digitális eszközök nyújtotta hozzáadott értékekkel. Magyarországon is szükség lenne az oktatást segítő és fejlesztő startup-ok létrehozására, melyek támogató módon segítenék a tanítás átállását a hibrid rendszerekre. Az oktatás módszerét illetően Setényi János kifejtette, hogy a hibrid módszer lehetőséget ad az iskolai „törzsanyag” elsajátítása mellett a készségfejlesztés és a konzultáció minél hatékonyabb megvalósítására is, illetve a tanár munkáját a mesterséges intelligencia segítségével hatékonyan ki lehet egészíteni, főként a rutinszerű és monoton munkafolyamatok terén.

Az MCC győri központja hétről hétre kínál izgalmas szakmai programokat az érdeklődők számára. 2021. február 23-án 17.00 órakor Dr. Peter Boghossian Kritikai gondolkodás és erkölcsi érvelés című előadására kerül sor.