Olvasási idő: 2 perc

Október végén Kelet-Magyarországot vették célba a Vezetőképző Akadémia hallgatói. Első állomásunk a Debreceni Egyetem volt, ahol találkozhattunk Dr. Szilvássy Zoltánnal, az egyetem rektorával. A Rektor Úrtól többek között számos értékes történetet hallhattunk arról, milyen egy egyetem élén állni, s hogy milyen elsajátítandó készségek vannak, melyekre vezetőként szüksége van.

A kirándulás során szemügyre vettük a Csokonai Fórumot és a felújítás alatt álló Csokonai Színházat is. Megtudtuk, hogy a színház 2012 óta nemzeti státusszal rendelkezik, működése több műfajt is magába foglal. Megtekintettünk több színháztermet, és megérthettük, hogy a színház művészeti oldalának fenntartásához meglehetősen szigorú munkaszervezés szükséges.

A városban töltött időnk részeként a Debreceni Repülőtér munkafolyamataiba is betekintést nyerhettünk. Felmehettünk a reptér irányítótornyába, ahol megannyi személyes, szórakoztató történetet hallhattunk az ott dolgozó Feri bácsitól a légi irányítás izgalmairól. Ezt követően megtekintettük a Wizz Air Párizsba tartó gépének felszállását, és meglátogattuk a repülőtéren a régióban egyedülálló technikával és felszereltséggel működő tűzoltó képzési központot, ahol testközelből tapasztalhattuk meg, milyen lehet átélni egy lobogó gépből való kimenekítést.

Debreceni utunk egyik legizgalmasabb állomása az Alföldi Nyomdába vezetett. Az itt eltöltött délelőttünk a Vezérigazgató Úr bemutatójával kezdődött, aki elmesélte nekünk a nyomda történetét. Ezt követően bejártuk a nyomdát, ami során saját szemünkkel is megismerhettük a könyvgyártás folyamatait a színek kikeverésétől egészen a nyomtatásig.

Utunk megkoronázásaként lehetőségünk adódott, hogy meghallgassuk Debrecen polgármesterét, Papp Lászlót, és beszélgethessünk vele a város jelenlegi feladatairól, terveiről és kihívásairól. Polgármester Úr mesélt nekünk a város infrastrukturális fejlesztéseiről, a gazdasági tervekről és a 2030-ig bezáróan tervezett stratégiáról. Kérdéseinkre készségesen válaszolt, s a bemutató végére izgalmas párbeszéd alakult ki közte és az Akadémia hallgatói között.

Írta: Gál Dóra