Olvasási idő: 1 perc

Az MCC Lunch Talks eseménysorozatunk tavaszi szemesztert záró alkalmának vendégeként Dr. David Hodge, az MCC Visiting Fellowship Program vendégoktatója tartott előadást a vallásszabadság nemzetközi helyzetéről.

A prezentáció során hallhattunk az alapvető emberi jogokról, illetve, hogy hogyan jelenik meg a vallásszabadság fogalma a különböző nemzetközi egyezményekben. Továbbá fény derült arra is, hogy melyik országokban milyen a különböző vallások társadalmi és politikai elfogadottsága. A professzor külön kitért a kereszténység helyzetére napjainkban, illetve, hogy számos országban minősül a leginkább üldözött vallási közösségnek. Továbbá kiemelte, hogy a vallási csoportok ellen elkövetett agressziók szerinte nem mindig kapnak megfelelő média figyelmet.

Az MCC Lunch Talks rendezvénysorozat célja, hogy az MCC oktatói, vendégoktatói és hallgatói lehetőséget kapjanak tudományos munkájuk, kutatási eredményeik megvitatására.