Olvasási idő: 2 perc

A baráti társaság hiánya, a valahova tartozás érzése még soha nem volt ennyire hangsúlyos a fiatalok körében, mint most. A koronavírus-járvány miatti elszigetelődés felerősítette a társas kapcsolódás igényét; valamint két problémacsoport, a bizonytalanság és a céltalanság is egyre erősebben mutatkozik meg a Z-generációnál – hangzott el az Ifjúságkutató Intézet rendezvényén.

A mai fiatalok alapvetően elégedettnek vallják magukat: a társas kapcsolódást kivéve, több kategóriában is pozitív irányú változás tapasztalható – mondta Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója. Hozzátette: a baráti társaságok, ifjúsági közösségek terén 2016-hoz képest 2020-ra jelentősen romlott a helyzet nemcsak hazánkban, de határainkon túl – Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben – is tapasztalható a jelenség.

Papp Miklós lelkész előadásában hangsúlyozta: a fiatalok félnek a döntéshozataltól az életvezetés terén – matematikai bizonyosságot várnak, de csak morális megerősítés lehetséges. Hozzátette: a gondolkodás megváltoztatásával kezdődik a jó élet megteremtése; ennek fontos eleme a szabadság, amely saját életpályánk felépítésének kulcsa. A lelkész az értékközösség jelentőségére is felhívta a figyelmet: olyan társaságot érdemes keresni, amely visz, húz előre, és nemcsak erkölcsi, hanem intellektuális többletet is kínál.

A közösséghez tartozás jelentősen támogatja a mentális egészség megőrzését – hívta fel a figyelmet Nagy-Varga Zsófia. Az ifjúságért felelős helyettes államtitkár elmondta: a kormányzat egyik célkitűzése, hogy az eddiginél is jobban támogassa a fiatalok előre menetelét. A már meglévő intézkedések – pl. 25 év alattiaknak járó SZJA-mentesség, a KRESZ- vagy az első nyelvvizsga támogatása – mellett új intézkedések bevezetésén is dolgoznak.