Olvasási idő: 3 perc

A 21.századi médiaplatformok működésébe nyerhettek betekintést azok az érdeklődők, akik részt vettek a Mathias Corvinus Collegium által szervezett Budapest Lectures rendezvénysorozat őszi szemeszterének nyitó programján. Az MCC Tas vezér utcai központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, a Mandiner főszerkesztője; Sohrab Ahmari, a Compact magazin alapítója és főszerkesztője és Jacek Karnowski, újságíró, a Sieci hetilap főszerkesztője mondák el a témával kapcsolatos gondolataikat. Az eseményt Kálnoky Boris, az MCC Média Iskola vezetője moderálta.

A mai világban számos kezdeményezés születik több újfajta médium létrehozására, azonban ezek közül csak a töredék tud versenyképes lenni. Az új platformok gyakran szembesülnek nagy mértékű ellenszéllel szinte minden irányból. Mik azok a tényezők és aspektusok, melyek képesek befolyásolni, hogy egy médium mennyire lesz sikeres, illetve milyen motivációk mentén hoznak létre új felületeket a szereplők? Többek között ezekre a kérdésekre is keresték a választ a kerekasztal-beszélgetés résztvevői.

A szakemberek először arról szóltak, hogy mi motiválta őket saját médiafelületük létrehozásában. Sohrab Ahmari a nagy médiaóriásokból kiábrándult és új információforrásra vágyó olvasóközönségnek szeretett volna alternatívát nyújtani. Emellett olyan témákat kívánt jobban előtérbe helyezni, amelyekről csak keveset lehet hallani. A főszerkesztő elmondta: a Compact magazin létrehozásával olyan újságíróknak szeretett volna lehetőséget biztosítani cikkeik publikálásához, akik kiszorulnak a nagy médiaóriásokból.

Jacek Karnowski a saját hetilap alapítását kalandként, kihívásként élte meg. Véleménye szerint fontos az, hogy legyen saját hozzáadott érték abban, amit az ember létrehoz és ez különösen igaz egy hetilap esetében. Kiemelte, hogy csak akkor lehet bármilyen üzlet sikeres, ha az alapító szervesen részt vesz és jelen van a vállalkozás életében. Karnowski nem titkolta, hogy Lengyelországban különösen nehéz helyzetben vannak a közepes méretű médiavállalkozások, azonban büszkeséggel tölti el egy olyan cég alapítójának és igazgatójának lenni, amely hatással bír a lengyel közéletre.

Szalai Zoltán szerint meglehetősen egyszerű könnyedebb témákban írt cikkeknél nagy kattintásszámot elérni. Az igazi kihívást a mélyebb tartalmak közérthető formában való tálalása jelenti. A főszerkesztő szerint a Mandinernek mindig is kiemelten fontos volt a minőségi tartalom előállítása, mely mind a szakma, mind pedig az olvasóközönség elismerését kivívta. A szakember elmondta: a Mandiner konzervatív értékeket közvetít, azonban ez nem jelent egyoldalú tájékoztatást, hiszen lehetőséget biztosít különböző vélemények ütköztetésére is.