Olvasási idő: 4 perc

November 10-én, szerdán lezajlott a 2021-es AB§ZIM (Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny) döntője, amelyet mind a versenyzők, mind az operatív stáb részéről másfél éves előkészület előzött meg (a COVID-19 járvány miatti csúszásokra is tekintettel). A verseny az Igazságügyi Minisztérium, az Alkotmánybíróság és a Mathias Corvinus Collegium közös szervezésében megvalósuló, az alkotmányjog iránt érdeklődő joghallgatók számára szervezett lehetőség szakmai tudásuk megmérettetésére.

Az esemény döntőjének az Alkotmánybíróság épülete adott otthont, a hely szellemével kölcsönözve valódi szakmai légkört a szimuláció keretében megszervezett teljes ülésnek. A valóságban a testület elé tárt legfontosabb ügyek is e fórum, a bírák plénuma előtt dőlnek el. A versenyzők elsőként vehették birtokba az újonnan átadott üléstermet, és ahogyan azt Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság és a verseny döntőjének levezető elnöke kiemelte, az új generáció a helyszín méltó felavatójának bizonyult.

A döntőre az azt megelőző két online, írásbeli fordulón legjobban teljesítő csapatok jutottak tovább, így a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, illetve a Széchenyi István Egyetem jogi karai képviseltették magukat négy-négy fős csapatokkal. A döntőt megnyitó elnöki köszöntőt követően mind a nyolc csapatnak tizenöt-tizenöt perc állt rendelkezésére, hogy előadó alkotmánybírójukon keresztül ismertessék a döntőre előzetesen egy adott (fiktív) jogeset kapcsán megírt határozattervezetüket. Ezt követően vita keretében öt-öt percben reagáltak egymás tervezeteire, majd kérdéseket tehettek fel a többi bírónak. Az elkészítendő határozattervezet témája idén a közösségi média és a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság kapcsolata, szabályozása volt.

A fordulatos eszmecserék után az Alkotmánybíróság, az Igazságügyi Minisztérium és a Mathias Corvinus Collegium delegáltjai adták át a verseny díjait, különdíját és a részvételért járó ajándékokat. Dr. Raisz Anikó, az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára pénzjutalmat, Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke alkotmánybírósági emlékérmeket, a Mathias Corvinus Collegium diákszervezői – akik közül ketten (Andrikó Imre mint főtitkár és Baki Noémi mint elnökhelyettes) a szimulált teljes ülés vezetésében is részt vettek – pedig ajándéktárgyakat és utalványt adtak át a győzteseknek.

A döntőn az írásbeli és szóbeli teljesítmények együttes értékelése alapján a Debreceni Egyetem csapata első, a Szegedi Tudományegyetem második, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pedig harmadik helyezést ért el. A Széchenyi István Egyetemről érkezett Mihály Laura Dominika, kapta a „legjobb előadó alkotmánybírónak” járó különdíjat a döntőben nyújtott kiemelkedő szóbeli teljesítményéért. A díjátadót követő állófogadáson a résztvevők kötetlenül beszélgethettek egymással, valamint a verseny szakmai és operatív vezetőivel, az első helyezett csapattal pedig interjú is készült a helyszínen.

A győzteseknek ezúton is gratulálunk, illetve minden csapatnak, felkészítő tanárnak köszönjük a sok munkát és energiát, reméljük, jövőre is találkozunk! Bátorítunk továbbá minden joghallgatót, hogy próbálja ki magát a verseny 2022. februárban induló következő ciklusában. Köszönjük az Igazságügyi Minisztérium, az Alkotmánybíróság, a Mathias Corvinus Collegium munkatársainak, illetve utóbbi hallgatóinak a sok szervezési, szakmai segítséget.

Fotók: https://thephoton.hu/