Olvasási idő: 4 perc

Hazai sztárzenekarok, neves nemzetközi és hazai szakmai előadók, valamint interaktív programok, amelyekhez a varázslatos kulisszát Magyarország történelmi ékköve, Esztergom adja. Ez várja a látogatókat az idei MCC Feszten július 28–30. között.

Már tavaly, első alkalommal is hatalmas érdeklődés övezte a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyedülálló szakmai és zenei fesztiválját, amelynek helyszíne ezúttal is a Dunakanyar fővárosa, Esztergom lesz. A háromnapos rendezvény látogatói idén még nívósabb programokra, a legkiválóbb szakmai előadókra, valamint a legismertebb magyar együttesekre és fellépőkre számíthatnak. Itt lesz többek között Richard L. Florida világhírű városkutató, John Vervaeke, a Torontói Egyetem kognitív tudományok professzora, és színpadra lép a Margaret Island, az Irie Maffia és a Follow the Flow is.

A tavalyi MCC Feszten 12 ezer látogató fordult meg a három nap alatt. Összesen 106 közéleti előadó, 105 színpadi program és 37 kiállító várta a fesztivál résztvevőit. Az első MCC Feszt mérföldkő a hazai szórakoztatóipar és tehetséggondozás területén, hiszen az érdeklődők eddig még nem találkozhattak olyan rendezvénnyel, ahol ennyi szakmai, közéleti és kulturális program sorakozott volna fel, valamint ennyi külföldi professzor, újságíró, közéleti személyiség tartott volna izgalmas előadást.

Az MCC idén még magasabbra teszi a lécet: a 2022-es MCC Fesztre látogatók nívósabb programokra, a legkiválóbb szakmai előadókra, valamint a magyar zenei élet krémjére számíthatnak, az Edu sétányon pedig bemutatkozik az MCC teljes képzési palettája, valamint a hozzá kapcsolódó szakmai intézmények és partnerszervezetek. Idén is számos külföldi előadó vesz részt az eseményen, többek között John Vervaeke, a Torontói Egyetem kognitív tudományok professzora, aki az élet értelmét taglalóan egy 50 részes előadássorozatot tett közzé a YouTube-on, amely világszerte 150 ezer néztek meg. John Vervaeke hatalmas enciklopédikus ismereteket hoz többek között az antropológiából, a kultúrtörténetből, az idegtudományból, az AI-kutatásból, a nyelvészetből, a pszichológiából és a filozófiából annak érdekében, hogy új perspektívákra világítson rá. A fesztivál résztvevőivel Richard L. Florida amerikai városkutató is megosztja majd gondolatait, aki a Rotman School of Management professzora és az NYU Szakmai Tanulmányok Iskolájának munkatársa. Florida a Columbia Egyetemen szerzett PhD fokozatot és mielőtt csatlakozott a George Mason Egyetem Közpolitikai Iskolájához, a Pittsburgh-i Heinz College-ban tanított. 2011 márciusában kinevezték a The Atlantic vezető szerkesztőjének, miután egy évig a theatlantic.com tudósítója volt. 

A háromnapos egyedülálló tehetséggondozó fesztivál 2022-ben is minden korosztálynak tartogat izgalmas szakmai programokat és szórakozási lehetőséget. Olyan témák kapcsán osztják meg gondolataikat az előadók, mint a karrierépítés és családi élet összehangolása, az újságírói objektivitás kérdései, a választások utáni politikai paletta változása, a női vállalkozók szerepe a startup világban, a hagyomány és a haladás megjelenése az építészetben, valamint a magyar filmek és a magyar borok sikerének titkai.

A tavalyi rendezvényhez hasonlóan az MCC Feszt idén is alapvetően ingyenes lesz, azonban aki az összes koncertre és bulira kíváncsi, valamint szeretne plusz kedvezményeket és szolgáltatásokat, az MCC Feszt Pass megvásárlásával teljessé teheti az MCC Feszt élményt. A programról bővebb információkat az MCC Feszt hivatalos honlapján lehet olvasni. MCC Feszt: Hangot adunk a tehetségnek!