Olvasási idő: 3 perc

Számos fejlesztést adtak át fejlesztő mérnökök a Tanuláskutató Intézet flow-kutatással foglalkozó csapatának március elsején. Megérkezett többek között a flow-élmény feltérképezését és felismerését célzó, saját gyártású multimodális bioszenzor eszközök iOS-támogatása, amely lehetővé teszi, hogy a test különböző fiziológiai jelzéseit rögzíteni képes, egymással összehangolt fej- és csuklópánt olyan információkat szolgáltasson a használójáról, amelyeket a kutatók elemezni tudnak a flow-élmény szempontjából.

A flow az a szubjektív tudatállapot, amikor átszellemülünk, belefeledkezünk egy számunkra kihívást jelentő tevékenységbe. Egyszerre vagyunk fókuszáltak, maximálisan motiváltak és boldogok, csúcsteljesítményt nyújtva ezáltal a tanulásban és a munkában is. A flow-élmény mérése és előidézése ma már élsportolók, csúcsmenedzserek, gazdasági szereplők, politikusok, művészek tömegénél vált kulcsfontosságúvá. A Tanuláskutató Intézet célja, hogy a legkiválóbb szakemberek bevonásával vizsgálja a flowt, és a kapott eredmények által hozzásegítse a fejlődni vágyó diákokat e mentális állapot minél gyakoribb, tudatos előidézéséhez.

Szintén március első napján érkezett meg a Tanuláskutató Intézet VR eszközére kifejlesztett Public Speaking frissített változata: az MCC-s diákok egy speciális szenzorokkal ellátott VR szemüveg segítségével, virtuális környezetben gyakorolhatják és fejleszthetik előadói készségeiket. A „közönség” előtt megtartott beszédet követően e technológia lehetővé teszi, hogy az előadók azonnali visszajelzést kapjanak a fellépésük, valamint a nézőkkel való kapcsolattartásuk minőségéről, hatékonyságáról.

A program többek között a testmozgásról, a szemkontaktusról, a hangerőről, a beszéddinamikáról is információkat szolgáltat felhasználója számára. Az idegennyelvi szövegfelismerésének köszönhetően az angol nyelven elmondott beszédek stilisztikai és nyelvhelyességi szempontból szintén ellenőrizhetőkké váltak. A virtuális előadóteremben ülő hallgatóság viselkedése, amely sokszor az előadó teljesítményét is befolyásolja, immár új elemekkel kiegészülve szabályozható. Ha akarjuk, a közönség soraiból olykor mobiltelefonok csörrenhetnek meg, egyesek elbóbiskolhatnak vagy akár el is szivároghatnak az előadás közben, növelve ezzel a beszélőre nehezedő nyomást és a prezentációs helyzet nehézségi fokát. Az eszköz mindeközben képes figyelni többek között az előadó fókuszáltságát és stressz-szintjének alakulását is.

A Tanuláskutató Intézeten belül már elstartolt az a fejlesztés is, amelynek végeredményeként a bioszenzoros eszközök és a virtuális valóságban zajló kommunikációs készségfejlesztés szinkronizálhatóvá válik. Az utóbbiak segítségével kapott eredmények a végén kiértékelhetők, így a diákok átfogó képet kaphatnak a teljesítményükről. Az MCC stratégiai célja, hogy a legmodernebb eszközöket és a legújabb módszereket emelje be oktatási-nevelési programjába a tehetséges diákok képességeinek továbbfejlesztése érdekében, és olyan technológiai innovációkat állítson a tehetséggondozás szolgálatába, amelyek sehol a világon nem elérhetők.