Olvasási idő: 2 perc

Az Alumni Koktélparty évek ótahagyományos nyárindító esemény öregdiákjaink körében, és ez idén, június 23-án sem volt másképp. Ezúttal a karibi hangulatot varázsolt a Karrierközpont csapata az MCC falai közé.

Szalai Zoltán főigazgató, és Hendrich Balázs, a Karrierközpont igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Beszédükben kiemelték, hogy az MCC Alumni-ja egy egyedülálló és összetartó értékközösség, mely folyamatosan növekszik. Az idei évben immár közel 800 főre duzzadt a szakmailag színes, inspiráló és motiváló csapat. Az eseményen a szakmai diskurzus mellett a résztvevőknek lehetőségük nyílt megismerni egymást egy-egy koktél mellett. A partyn nem csak az évekkel ezelőtt végzett Alumnák és Alumnusok, hanem frissen diplomázott hallgatóink is részt vettek. A korábban végzett hallgatóknak az esemény által lehetőség nyílik kapcsolatban maradni az alma materükkel, gondoskodhatnak a cégek munkaerő-utánpótlásáról és támogathatják a felnövő generáció szakmai előmenetelét.

Az est folyamán lehetőség volt belekóstolni a karibi táncok világába is, majd egy kvíz keretében kiderült, hogy melyik öregdiákunk ismeri legjobban az MCC-t.

Szeretettel várunk minden öregdiákot a következő Alumni-eseményen!