Olvasási idő: 4 perc
2023-as év nyara eléggé aktív volt a Középiskolás Program számára. 320 diák táborozott, több mint 100 településről 3 hétig Tiszafüreden, 23 programon vettek részt.
Régóta járok MCC-s táborokba, mégsem volt eddig olyan alkalom, hogy csalódottságot éreztem volna. Ez idén sem volt másképp, ez a tábor is felejthetetlen volt. A vonatra várakozás közben megkérdeztem Stefit, a nyári tábor 3. turnusának vezetőjét, hogy jó lesz-e a tábor.Az erre adott válasza meglepett, mégis tökéletes volt: rajtatok áll. Szerintem ezzel a mondattal is jól érzékeltette, hogy bármennyi munka is van a szervezők részéről, a végén mindig a résztvevők és az ő energiájuk az, ami hozzájárul egy tábor sikerességéhez. Már lelőttem a poént, úgy gondolom, többen is voltunk, akik kihozták a maximumot a saját részükről, és mint mindig, voltak kevésbé aktív résztvevők is, de még ők is hozzájárultak ahhoz, hogy a tábor feledhetetlen legyen.
A tábor ismerkedős játékokkal kezdődött, amiket én nem szeretek annyira, mert kissé erőltetettek gondolom őket. De ebben most kivételesen nem éreztem annyira kínosan magam. Ezt két dologra tudom visszavezetni: az egyik, hogy ebben a táborban többeket ismertem korábbról; a másik pedig a szervezők és az instruktorok elképesztő energiája és lelkesedése, amely egyfajta tudat alatti löketként szolgált számomra. Ez az első napot különösen meghatározta számomra, de az ő lelkesedésük később sem hagyott alább.
A tábor során mi nem sokat aludtunk, és köztudott, hogy egy fáradt diák 4 óra alvás után általában nehezebben koncentrál, de a délelőtti előadásokon mindenki éber tudott lenni. Ez nagyban volt köszönhető az oktatók munkájának, akik meghatározták a csoport lelkesedését. Nagyon motiváló volt lendület és felkészültség a trénerek részéről, így még ha kevés is volt, én is megpróbáltam a maximum energiát belerakni egy-egy tréningbe. Mindhárom foglalkozás egyszerre volt szórakoztató és edukatív, így nagyon jól beleillettek a tábor hangulatába. Személyes kedvencem volt az MCC Vitaakadémiája által tartott alkalom, mert nagyon érdekes témáról tudtunk diskurzust folytatni.
A délutáni programok szabadabb elfoglaltságai alatt volt időnk jobban megismerni egymást, beszélgetni, közösen sportolni, játszani - ezek a pillanatok voltak n nagyon emlékezetesek a számomra. A tábori csapatversenynél azt éreztem, hogy a feladatok igazából kevésbé számítottak bele az élménybe. Sokkal inkább a közös munka, közös cél, ami egy jó csapattá formált minket. Az együtt töltött idő segített nekem új embereket megismerni, akikkel másképp valószínűleg nem beszélgettem volna ennyit.
Összességében egy nagyon klassz hetet tudhatok magam mögött, rengeteg élménnyel tudtam gazdagodni. Mellette pedig sok új barátot tudtam szerezni. A szervezői, oktatói, instruktori munka és lelkesedés motiváló volt, mindannyian energikusak és segítőkészek voltak. Ebben az évben sem csalódtam az MCC-s táborokban, sőt sokkal jobban élveztem, mint a korábbiakat. Már nagyon várom a következő alkalmat.
Vaskó András, KP-s diák (Győr)