Olvasási idő: 1 perc

Szombathelyi KP-s diákok töltöttek három felejthetetlen napot Budapesten. A Margit-sziget nevezetességeit bringó-hintó túra során s a diákok kiselőadásain keresztül ismerhették meg többek között a Szent Mihály kápolnát, a Víztornyot, a Művész sétányt, a Japánkertet, valamint a Vadasparkot is érintették.

Interaktív múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt Budapest történetéről a Vármúzeumban, Dunai Bence és zenekara pedig egy fergeteges moldvai táncházat varázsolt nekik, ahova vendégül hívták a budapesti KP-s diákokat is. Az idén nyílt Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza interaktív kiállításainak megtekintése után második este a Thália Színházban nézhettek meg egy igazi komédiát, ami 2,5 óra tiszta nevetés volt mindannyiuknak. Utolsó napukon pedig az Álmok Álmodói Kiállításon mintegy hatszáz magyar tudós, felfedező és géniusz munkásságát és találmányait ismerhették meg 6000 négyzetméteren.