Olvasási idő: 2 perc

Hogyan láthatjuk a világot más szemmel? Ezt kérdést járta körül Csepregi Gábor, Kanadában élő filozófus szeptember 21-én, az MCC Szombathelyi központjában tartott előadásában.

A látás fiziológiai szempontból fontos érték az életünkben, ám ugyanennyire fontos a szellemi értelemben vett látás is.

Az ember nyitott a világra, de nap mint nap rengeteg benyomásnak van kitéve. Ezért is kell leszűkítenie az érzékelését, amiben a sematizálás, az absztrakció segíti. Ennek előnye, hogy általa felszabadul az impressziók nyomása alól, hátránya azonban, hogy mintegy vakká is válik környezetére.

Ahhoz, hogy más szemmel nézhessünk a világra, hogy meglássuk összetettségét, pont arra van szükség, hogy félretegyük a sémákat.

Legyünk vendégek a saját környezetünkben – szólított fel az előadó –, mert látásunkat így tudjuk finomítani! Vendégnek lenni egyfajta kiváltság s egyben lehetőség is. A vendég bizonyos távolságot tart, s pont a távolság révén jobban észleli környezetét. A távolság pedig segít visszaadni mindennek a csodálatos értékét.

Kilépni a rutinból, az egyszerűt különlegessé tenni, átváltoztatni. Jelen lenni, hogy a körülöttünk lévő tárgyak megjelenhessenek a maguk egyedi valóságukban, teljességükben.

Csepregi Gábor készülő könyve kapcsán, a közönségből érkező kérdésre elmondta, hogy a játék ugyanígy eszköze a látásnak: a tárgyak átváltoznak, más értelmet nyernek, lelket kapnak, élővé válnak. A játékos magatartás megváltoztatja a perspektívát.

És hogy miért érdemes más szemmel látni a világot? Mert így más kapcsolatot tudunk kialakítani a természettel, észrevesszük az embert, gazdagíthatjuk, színesebbé tehetjük az életünket, s fejleszthetjük alkotóképességünket. Ezért is kell „Ámulni még, ameddig még lehet,(…)/ megőrizni a táguló szemet…” – idézte Áprily Lajos sorait.