Olvasási idő: 3 perc

Műfenyő vagy élő fenyő? Csomagolásmentes vagy csomagolt ajándékok? Honnan vásároljunk élelmiszert karácsonyra? Megannyi kérdés, melyek évről évre visszatérnek, hiszen manapság a karácsony előtti ünnepi készülődésünk részét képezi a fenntarthatóság és a környezetvédelem szempontjainak figyelembevétele. A kérdésekre a válaszok azonban nem magától értetődőek, hiszen sok aspektust és tényezőt kell figyelembe venni akár a fenyőfa, akár az élelmiszervásárlás, akár az ünnepek utáni hulladékkezelés terén. Ezen problémák megoldásában nyújtott segítséget Szebenyi Péter Műfenyő vagy élő fenyő? című előadása, melyre az MCC győri központjában 12. 07-én több, mint hatvan főnyi, főként fiatal közönség jelenlétében került sor.

Szebenyi Péter környezetmérnök, zöld influenszer egy rövid bemutatkozás után felvázolta, hogy miért is fontos a karácsonyi ünnepkört illetően is a fenntarthatóság és a környezetvédelem paramétereit figyelembe venni. Az online média és a reklámok sok esetben e témában is félrevezetnek, hamis információkat közölnek, félretájékoztatva az hírfogyasztókat. A fenyőfavásárlás esetében a műfenyő fenntarthatósági szempontból rosszabb megoldás, mint az élő, hiszen azokat sok ezer kilométeres távolságból, többnyire Kínából szállítják hozzánk és a használat utáni megsemmisítése is többletenergiát igényel szemben az élő fenyőével. Az utóbbinak az is előnye, hogy azok nem természetes erdei környezetből származnak, hanem külön erre a célra kialakított ún. fenyőfaültetvényekről, tehát használatuk a természetközeli ökoszisztémákban nem tesz kárt. Kidobásuk utáni hasznosításuk is energiatakarékosabb, illetve nagyarányban újrahasznosíthatóak, hőenergia vagy tápanyag formájában. A karácsonyi ünnepkör másik fontos kérdése az élelmiszerfogyasztás, illetve az ajándékok csomagolására terjed ki. A szakember elmondta, hogy az élelmiszervásárláskor érdemes kerülni a túlzott többletfogyasztást, illetve a nagymennyiségű ételmaradékok felhalmozását. Az utóbbi esetben ajánlatos azokat nem hulladékként kezelni, hanem újbóli felhasználásra szánni, esetlegesen háziállatoknak eledelül adni vagy komposztálóban elhelyezni. Az ajándékok esetében is fontos lenne a helyi, csomagolásmentes termékeket választani, melyre külön üzletek, árusítóhelyek állnak rendelkezésre. Azonban ezen üzleteknek nagy problémája, hogy rendkívül magas árakkal dolgoznak, melyek az átlag vásárlók számára nem érhetők el. Az esetleges csomagolóanyagoknál is jó módszer, ha figyelünk arra, hogy az újrahasználható vagy újrahasznosítható és megújuló anyagokat tartalmazzon.

A beszélgetést követően a nagy számú fiatal közönség tagjai kérdéseket tettek fel az előadónak, melyek révén egy rövid, kötetlenebb beszélgetés alakult ki a közönség tagjai és az előadó között, majd az eseményt követően a képzési központ előtt évvégi, ünnepi fogadásra került sor, ahol az adventi sütemények és forrócsoki mellett kötetlen, jó hangulatú beszélgetés alakult ki a részvevők között.

Az MCC győri központja hétről hétre kínál izgalmas szakmai programokat az érdeklődők számára. A következő előadással 2022 januárjában folytatjuk.