Olvasási idő: 2 perc

A hétvégén, diákjaink szervezésében megrendezésre került a Neighbourhood Dialogues Konferencia, melyre négy kontinensről érkeztek hazánkba az érdeklődők.

A rendezvény célja a V4-es országok fiataljai közötti együttműködés és párbeszéd erősítése, valamint a közép-európai térség jelentőségének bemutatása volt. Az idei téma "A Visegrádi négyek szerepe a 21. század változó világában" volt, melyhez kapcsolódóan panelbeszélgetéseken és workshopokon vehettek részt a fiatalok. A szakmai programokat neves külföldi és hazai előadók tették színvonalassá, többek között Olga Gyarfásová szociológus, Sztáray Péter államtitkár vagy Mátyás Zrno újságíró.

Az ünnepélyes, hajózással egybekötött nyitóvacsorán az MCC képviselői mellett Varju Krisztina, a Külgazdasági és Külügyiminisztérium V4 elnökségi programjainak lebonyolításáért felelős miniszteri biztos és Michael Winzer, a Konrad Adenauer Stiftung budapesti képviseletvezetője tartott nyitóbeszédet.  A szakmai programok mellett a résztvevők megismerhették Magyarország fővárosát is,valamint belekóstolhattak a népi kultúránkba és gasztronómiánkba is egy táncház, valamint egy borkostoló segítségével.

Köszönjük a Visegrad Fundnak és Konrad Adenauer Stiftungnak, hogy támogatásukkal lehetővé tették ezt a felejthetetlen élményt diákjaink számára.