Olvasási idő: 2 perc

Inspiráló, intenzív és több mint gondolatébresztő! Ilyen volt a Női Közéleti Vezetőképző budapesti képzési hétvégéjének szakmai programja.

A három napos intenzív képzést a Konrad Adenauer Stiftung magyarországi képviseletvezetője, Michael Winzer és a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködéséért igazgatója, Bauer Bence nyitották meg. A kerekasztal-beszélgetés fókuszában a németországi választások hatásai, irányvonalai álltak. Ezt követően Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke beszélgetett a résztvevőkkel a stratégiaalkotás és döntéshozatal folyamatairól.

A képzés második napját Varju Krisztina miniszteri biztos nyitotta meg, aki ”Vezet-e Magyarország? – szerepek a V4-ben” c. tartalmas előadásában mutatta be a V4-es országok kelet-európai és regionális jelentőségét.

Bogyay Katalin nagykövet asszony a diplomáciai szerepkörökben, a szakmai felelősségvállalásban és a vezető szerepekből adódó kihívásokra reflektált, valamint tartalmas szakmai szempontokat taglalva válaszolt a résztvevők kérdéseire. A Vitatréning alkalmával "a feminizmus elérte célját" tételmondat mentén az érvelési módszerek alkalmazásában próbálhatták ki magukat a résztvevők.

Pénzváltó Nikolett vezető-kutató (Migrációkutató Intézet) "A hazai biztonságpolitika aktuális kérdései és válaszai" c. előadását követően Csepregi Gábor (Visiting Fellow, MCC) a vezetői attitűdök, kompetenciák lényegességéről tartott előadást "A Leader’s Ten Commandments" címmel.

Hal Melinda pszichológus (közgazdász, az MCC Test és Lélek Műhely vezetője) "Politikai Pszichológia III" c. panelje zárta a szombati képzési napot, amelynek keretében a résztvevők személyiségfejlesztő gyakorlatokon vettek részt.

A programsorozat záró napján a résztvevők angol nyelvű, intenzív, retorikai képességeket fejlesztő tréningen gyarapították tudásukat Benkő Vilmos, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnökének vezetése alatt.

A Női Közéleti Vezetőképző program második képzési alkalma a Konrad Adenauer Stiftung együttműködésével valósult meg.