Olvasási idő: 2 perc

Az Oroszország és Európa viszonya bizonyossággal az elkövetkező évek meghatározó európai és globális biztonságpolitikai témája marad. Ennek megfelelően nagy érdeklődés övezte a szombathelyi MCC képzési központ március 9-i pódiumbeszélgetését, amelyen mintegy 60 diák és érdeklődő vett részt. A rendezvényen Willi Patzelt moderálásával Prof. Dr. Frank-Lothar Kroll történész és Prof. Dr. Heinz Theisen politológus, akik jelenleg a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének az Európai Együttműködésért vendégoktatói, az ukrajnai háború és Oroszország világban betöltött szerepének égető kérdéseiről beszélgettek.

Kroll professzor bevezető előadásában Oroszország történelmi fejlődését mutatta be és rámutatott az 1917-es októberi forradalom által az „európaizálódástól” való elfordulás történelmi dimenziójára. Ezen esemény óta, mondta Kroll, a szovjet területről külpolitikai értelemben alig jött valami jó, így Putyin agressziója is ebbe a hagyományba illeszkedik. Véleménye szerint Ukrajna az Oroszország ellen folytatott szabadságharcában megérdemli az európaiak támogatását, akik viszont az USA-ra, mint támogató hatalomra vannak utalva.

Ezzel szemben Theisen professzor geopolitikai szempontból közelíti meg a háborút. Véleménye szerint Putyin az elkövető, de részben a Nyugat is felelőse annak, mivel a földrajzi adottságokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. A politológus az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatásokban az USA hatalmi törekvéseinek kiterjesztését és túlterjeszkedését látja, amely az iraki és afganisztáni instabil geopolitikai állapotokhoz is vezetett. Azt, hogy Oroszország ezt elutasítja, tiszteletben kell tartani. Egy stabil világrend Oroszország nélkül ellenőrizhetetlen és kiszámíthatatlan állapotokat eredményezne – mondta Theisen.

Az előadásokat követő vitában nem csak az egyértelmű véleménykülönbségeket, hanem közös álláspontokat is lehetett találni. Mindkét professzor egyetértett abban, hogy Európának saját hadseregre van szüksége a sikeres külpolitikai önérvényesítéshez.

Az rendezvényt fogadás követte, amelyen Hende Csaba, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Magyarország korábbi honvédelmi minisztere is részt vett, aki már a pódiumbeszélgetés során bemutatta a háborúval kapcsolatos magyar álláspontot. Az esemény így lehetőséget adott a tényszerű véleményformálásra, és ezzel hozzájárult a háborúra adott megfelelő nyugati válasz legfontosabb alapjához: a diskurzushoz és a kölcsönös megértéshez.