Olvasási idő: 7 perc

Bár Szegeden született és az érettségit követően került Pécsre, igazi otthonra lelt a baranyai megyeszékhelyen. Sőt, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) pécsi vezetőjeként most már nap mint nap azon dolgozik, hogy a város diákjai megkapják azt a tudást, amellyel a Dél-Dunántúl hatalmas lépéseket tehet a fejlődés útján. Pónusz Róbert képviselet-vezetőnkkel beszélgettünk.

Szegediként miként láncolt magához Téged Pécs?

A város hangulatos miliőjén, az itt élő emberek barátságán túl, valamint  amellett, hogy itt alapítottam családot, az egyetemet emelném ki. A Pécsi Tudományegyetem az én alma materem: itt szereztem alap- és mesterdiplomámat, és itt csináltam a doktori képzést is. Szakmai karrierem középpontjában a humán közpolitikák állnak, ugyanis az eddigi életutam az egészségügy és a felsőoktatás köré fonódott.

Ez mit jelent pontosan? Az egyetemen indult el a karriered is?

Egy rövid –klinikai munkaviszonyt követően az egészségügy finanszírozási területén kamatoztattam megszerzett tudásomat, ahol Magyarország egyik legnagyobb betegellátási szervezetében, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában végeztem a betegellátás finanszírozási tevékenységéhez kapcsolódóan felmerülő elemző- és döntés-előkészítő feladatokat. Akadémiai pályafutásom a PTE kötelékében 2015-ben kezdődött. Azóta is folyamatosan oktatok, döntően egészségügyi menedzsmenthez és egészségügyi finanszírozáshoz köthető kurzusokat.

Aktívan végeztél egyetemi-közéleti munkát is.

Igen, közéleti érdeklődésem a doktori képzéssel párhuzamosan alakult ki: 2 évig képviseltem szenátorként a PTE doktorandusz közösségét, immáron pedig 4. éve vagyok a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnökségi tagja, második éve általános elnökhelyettese.

Miként talált Rád az MCC, vagy fordítva történt?

Már korábban is figyelemmel követtem a 25 éves MCC komplex tehetséggondozó tevékenységét. Tavaly pedig felkértek az MCC Pécsi Képzési Központjának vezetésére, ami nagy megtisztelést volt részemről. Ez a feladat azért is testhez álló számomra, mert korábban már volt lehetőségem – válogatott tehetségekből álló – fiatalokat képviselni a PTE-n. Rögtön igen mondtam, hiszen a Mathias Corvinus Collegium teljesen egyedülálló oktatási lehetőségekkel szolgál a fiataloknak, valamint az, hogy szeptembertől a teljes képzési paletta elérhető lesz Pécsett, óriási potenciált jelent a város és az ott tanuló diákok számára.

A pécsi egyetem rendkívüli módon meghatározza a város arculatát, életét. Miként talál magának helyet az MCC a városban?

Valóban, a PTE a Dél-Dunántúl régió legjelentősebb felsőoktatási intézménye; Magyarország első egyeteme. A több mint 650 évvel ezelőtt alapított intézmény és Pécs városa is nagyon markáns identitásformáló erővel hat az itteniekre. Mindezekre tekintettel úgy gondolom, hatalmas lehetőségek előtt állnak a pécsi diákok azáltal, hogy az MCC oktatási központot nyit a városban. Az MCC nem kíván konkurálni az egyetemmel, az MCC ott kezdődik, ahol a felsőoktatás véget ér. Kiegészítő, ugyanakkor egyedülálló tudást kínálunk a diákoknak, elismert hazai és külföldi előadók, professzorok, valamint az üzleti élet képviselői segítségével. Személy szerint csak bátorítani tudok minden helyi és környékbeli fiatalt, hogy jelentkezzen képzéseinkre.

Látjuk a csillogást a szemedben, miközben az MCC-ről beszélsz. Tényleg ennyire meggyőző a tehetséggondozó intézmény?

Számomra az MCC egyet jelent a jövőt tudatosan alakító, elhivatott tenni akarással, amellyel egyetemi polgárként és gyakorló kisgyermekes szülőként nagyon könnyen azonosulni tudok. Az MCC egyik óriási erénye, hogy rendkívül színes szellemi hátországa révén otthonosan tud mozogni az oktatás, a tudomány, a közösség és közélet határain belül is. Örömteli, hogy az MCC Pécsett stabil alapokon nyugszik; ehhez kétségtelenül hozzájárult, hogy a szervezet immáron hetedik éve van jelen a városban a Fiatal Tehetség Programjával. A pécsi portfólió kiegészül a következő tanévtől a Középiskolás és az Egyetemi Program elindításával. Az utóbbi első lépcsőfokára, az úgynevezett Juniorképzésre még most is lehet jelentkezni.

Ha már a felvételit szóba hoztad. Miből tudtok meríteni?

Nagyon termékeny talajra tudunk építkezni a kultúra városában: a pécsi képzési központ rendelkezik – Budapest után – a legtöbb középiskolás diákkal (hozzávetőlegesen 140 fő), mindemellett közel 100 fiatal pallérozódik a FIT programunkban is. Ez a tény nagyon szilárd alapot nyújt nekünk az Egyetemi Program fenntarthatóságát illetően, amellyel kapcsolatban rendkívül nagyívű elvárásokat támasztunk magunk felé. Mindazonáltal úgy vélem, a tehetséggondozást nem lehet elég korán elkezdeni, és nem is lehet soha hátra dőlni, mert ezen a területen mindig van tennivaló; különösen hazánkban, ahol rendkívül sok tehetség rejtőzik. Őket kell nekünk nagyon alapos munkával felkutatni, és még alaposabb munkával hozzájárulni tehetségük és intellektusuk kibontakozásukhoz.

Pécs mindig is virágzó kultúrájú város volt, ámde a rendszerváltás óta küzd azzal, hogy gazdaságilag is felzárkózzon a fejlett magyar városokhoz. Mit tud az MCC hozzátenni ehhez a munkához?

Pécs jelenlegi arca egy kissé azt tükrözheti, hogy a város a múltban ragadt: több olyan sebet is hordoz, amelyekre nem igazán találta még meg a megfelelő gyógyírt annak ellenére, hogy a város páratlan adottságokkal és csalogató mediterrán atmoszférával rendelkezik – utóbbi személyes kedvencem is. Úgy gondolom, az MCC pécsi szervezete, kiegészülve a nemzetközi reputációját folyamatosan javító PTE-vel, illetve a számos, gazdag tradícióval rendelkező közoktatási intézménnyel, közös erőfeszítéssel hozzájárulhat ahhoz, hogy a város minden téren előrébb lépjen. Kollégáimmal azon dolgozunk, hogy Pécsről a tehetségek ne menjenek el más városba vagy akár más országba szerencsét próbálni, hanem maradjanak itt, és vonzanak ide másokat is, hogy a kultúra városában találhasson magának mindenki boldogulási lehetőséget.

Látván azt, milyen szellemi tartalékai vannak a városnak és a vonzáskörzetnek, biztos vagyok abban, hogy lelkiismeretes munkával ez a célunk meg fog tudni valósulni.

Akkor tárjuk is fel a víziót, miként képzeled el az MCC-t Pécsen néhány év múlva?

Tíz év múlva, mikor az MCC már a 35. születésnapját fogja ünnepeli, úgy gondolom, a mostaninál is hatványozottan erősebb branddé válik a szervezet, amely oly módon vonzza a tehetséges diákokat, hogy akár már kisiskolás kortól tudatosan készülnek az MCC-s létre. Erre az időszakra már egészen biztos, hogy teljes mértékben belakjuk a felújított Tiszti Kaszinó épületét is, visszaadjuk annak régi pompáját egy modern köntösben, és mind a helyi MCC-s diákok, mind pedig a város polgárai sok örömet és kikapcsolódást tudnak majd találni nálunk.