Olvasási idő: 2 perc

Összesen mintegy hatszáz fiatal jelentkezett idén a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Juniorképzésére. A tehetséggondozó intézmény 26 éves történetében még soha nem volt akkora túljelentkezés az Egyetemi Program részeként működő képzésre, mint az idei felvételi időszakban.

Az MCC a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézményeként több mint 25 éve végzi tevékenységét: az általános iskola felső tagozatától egészen fiatal felnőtt korig működtet közcélú, ingyenes képzési programokat. Célja, hogy a hagyományos közoktatást és felsőoktatást kiegészítő, magas szintű tudást nyújtson nem csupán egy területet érintően, hanem interdiszciplináris jelleggel

A frissen érettségizettek jelentkezhettek az MCC Egyetemi Programjának Juniorképzésére, mely az idei felvételi időszakban soha nem látott népszerűségnek örvendett. Budapest, mint a legnépszerűbb képzési helyszín, többszörös túljelentkezéssel idén is a diákok kedvencének bizonyult: mintegy 270 fő pályázta meg az MCC Juniorképzését a fővárosban.

A tehetséggondozó intézmény regionális egyetemi központjaiban - Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Pécsett és Szegeden- tavaly útnak indult Egyetemi Program idén is rengeteg érdeklődőt vonzott, mint ahogy a Mathias Corvinus Collegium Erdélyi Középiskolás Programjába is számos külhoni diák jelentkezett, ami szintén kiemelkedő, korábban nem látott érdeklődést jelent.

A kiválasztási folyamat jelenleg is zajlik, a felvételik során legjobb teljesítményt nyújtó diákok pedig szeptembertől csatlakozhatnak az MCC családhoz. 2022 szeptemberben több mint 5500 diákkal kezdi meg a tanévet a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye.