Olvasási idő: 2 perc

Ha az ember példaképpé válik, megteremti a lehetőséget, hogy mások is rátérjenek az általa kikövezett, siker felé vezető útra – hangzott el a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Roma Tehetség Programjának (RTP) tanévzáró ünnepségén, amelyen idén 101 diák vehette át oklevelét.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója elmondta: büszkék vagyunk a Roma Tehetség Program végzett hallgatóira, akiket éppen az emel ki környezetükből, hogy szabadidejüket a számos kikapcsolódási lehetőség helyett a képességeik, készségeik fejlesztésére, saját maguk továbbképzésére szánták. Ez a kitartás az, amely a későbbiekben is támogatja majd őket karrierútjuk során.

Az MCC egy robbanásszerű változást indított el, ugyanis Magyarországon nagyon hiányzott, hogy legyen egy olyan közösség, amelyből lehet meríteni – hangsúlyozta Sztojka Attila országgyűlési képviselő. Az alapítvány egyik legnagyobb érdeme, hogy közösségekben gondolkodik. Ha hazánkban megkérdeztek volna minket évtizedekkel korábban, hogy hol vannak a tehetségek, akkor nem tudtunk volna mit mondani – egészítette ki.

Antal István, a Roma Tehetség Program igazgatója szerint nagyon kell vigyáznunk az egészségre, a tisztességre, a családra, a baráti kapcsolatokra, hiszen ezek nagyon sérülékeny dolgok. A munkában pedig mi, itt az RTP-nél diákjaink segítségére leszünk: biztosítjuk számukra a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy a szakmájukban a rugalmasságot, a lehetőséget és ne a törékenységet lássák.