Olvasási idő: 3 perc

„Tiltsák be a mobiltelefonok használatát!” „Kár, hogy a közösségi média lett a hírek elsődleges forrása.” „A matematika szükségtelen középiskolai tanulmányaink során.” Többek között ezek az állítások voltak az „MCC vitázz! – Miskolcon” középiskolai vitaverseny tételmondatai, amelyekről pro és kontra érveket kellett felsorakoztatniuk az egymással szembenálló csapatoknak.

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium csapata nyerte meg az „MCC vitázz! – Miskolcon” vitaversenyt, ahol a régió középiskoláiból 13 – 3 fős – csapat mérte össze tudását a racionális vita terén. A három napos versenyen a kulturált vita és érvelés technikáit alkalmazva kellett egymást – és persze a bírákat is – meggyőzniük olyan témákban, amelyek a korosztály mindennapi életében meghatározó szerepet töltenek be, mint például az online oktatás fontossága vagy a közösségi média szerepe életünkben.

A verseny szakmaiságát az MCC Vitaakadémia munkatársai, Fekete Sándor senior vitaoktató, valamint Kiss Zsombor és Lanku Máté mentorok garantálták, akik a racionális vita szabályainak betartását tartották elsősorban szem előtt.

Kiss Zsombor, a döntő főbírója, az MCC Vitaakadémia mentora a verseny után elmondta, nagyon magas színvonalú volt a megmérettetés, a versenyzők mindannyian ügyesek voltak, és bár sokan tapasztalat nélkül érkeztek, a harmadik napon, a döntőben már érezhető volt a fejlődés. Egy-egy vita után a versenyzők megfogadták a bírák tanácsait, és egyre jobban megtanulták a racionális vita technikáját, ami azt is mutatja, hogy ez egy tanulható műfaj, amit sok gyakorlással egyre jobban elsajátíthatunk. A vitaakadémia mentora azt is kiemelte, nagyon jó a közösségformáló ereje is egy ilyen versenynek, hiszen összekovácsolja a csapattagokat, de egymás tiszteletére is megtanítja az ellenfeleket.

A versenyzők mindannyian nagyon élvezték az összecsapásokat, sokat nevettek, de azért „véresen” komolyan is vették a vitákat, sőt volt, aki még el is pityeredett a döntő után, amikor kiderült, nem az ő csapata nyert a versenyen.

Többen annyira kedvet kaptak a vitázáshoz, és az ilyenfajta megmérettetéshez, hogy maguk is szeretnének az iskolájukban ehhez hasonló versenyt szervezni. A diákok közül többen elmondták, mennyire hiányzik számukra az, hogy kulturált módon vitázhassanak egymással, és racionális érvekkel győzzék meg a másikat egy-egy kérdésben.

Reméljük, mindannyian jó élményekkel és nagy tapasztalatokkal gazdagodva tértek haza a verseny után, és bízunk benne, hogy az itt tanult technikákat a tanulmányaik vagy akár a karrierjük során is fel tudják majd használni!

Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett a versenyen, és külön gratulálunk a helyezést elért csapatoknak!

I. hely: Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc

II. hely: Diósgyőri Gimnázium, Miskolc

II. hely: Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium, Miskolc